Shock!

Elég régen piacra került már ez az album (tavaly szeptemberben), de mivel hozzám csak a minap jutott el, nem írhattam róla korábban... A Victory bizony őskövület, lassan múzeumban a helyük - de azért csak lassan! Egyelőre még nagyon is mozgékonyak a srácok. Aligha van rajongó a műfajban, aki ne találkozott volna legalább a nevükkel.

Jómagam még egy középkori koncertre is emlékszem - akkoriban a női szíveket igencsak megdobogtató Fernando Garcia mozgott a frontemberi pozícióban... (Hogy a csapatot ő tette volna annyira népszerűvé a germán kiscsajok körében, hogy a német Bravo magazin folyamatosan mutogatta őket? Még ez sem kizárt!...) Mostanában az a Charlie Huhn danol velük, akivel már régen is egy követ fúttak a fiúk - és aki bizarr neve ellenére NEM német...

Az album leginkább a jó öreg, klasszikus rock nyomvonalát szántja, némi blues beütéssel fűszerezve. Élénkebb, vérbő tételként leginkább a nyitó Running Scared, illetve a Seen the Light említhető az albumról. Nem igazán az én világom, mert a nyolcvanas években sem hallgattam efféle zenéket. Az én füleimnek túl nyugis, helyenként túl rottyantrollos. Elnézést a nagy öregektől, de ez van... Az Another Notch In The Bedpost például nyugodtan felkerülhetett volna bármely AC/DC korongra.

Jól működhet bulikon, sörözős beszélgetés mellé. Sajnos bármit is írnék, akaratlanul ártanék nekik, holott nem érdemlik. Ezért tapintatosan elhatárolom magam a cucctól.