Shock!

Azzal kezdeném, hogy a magyar keményzenében a tavalyi évet számomra egyértelműen az EP-k mentették meg. Rendes hosszúságú stúdiólemezből – ha nagyon megerőltetem magam – talán ha hármat tudok felsorolni, ami maradéktalanul tetszett, még jó, hogy egymás után bukkantak fel általam korábban alig ismert, vagy éppen teljességgel ismeretlen bandák bemutatkozó demói, EP-i, amik hallatán aztán felfüggesztettem a vészharangok veszett kongatását. És ezek közé tartozott Balázs Imre énekes/gitáros, Drahota Gergő basszusgitáros és az Ektomorfból is ismert Jaksa Róbert dobos, azaz a Volumefeeder Middle Finger Attitude elnevezésű anyaga is, amin akkoriban lelkendeztem is egy sort, azt a végkövetkeztetést levonva, hogy talán még egy-két EP, és következhet is a debütlemez.

A Crowns And Chains hallatán pedig azt mondom, ilyen zenei felkészültség és ilyen abszolút pofás dalok megléte esetén nincs tovább mire várni, akár már holnap stúdióba vonulhatnának! Ez a három szám ugyanis akkorát üt az állcsúcsunkra, mint Mike Tyson a Másnaposokban a szakállas fazonéra, és igazából tényleg semmi, de semmi kivetnivalóm nincs velük kapcsolatban.

Az az alap, hogy a korábbi lemezen még ott kísértő seattle-i esőillat mára szinte teljesen a múlté, helyébe viszont mindent áthatóan beült a new orleans-i mocsarak penetráns bűze. Down, késői C.O.C., és igen nagy dózisban Floodgate (!), amit hallhatunk, és ez bizony nálam hatalmas piros pont. Túlzás nélkül mondom, a záró Slave To The System még egy Down lemezen is jól mutatna, annak zúzós oldalát erősítve, hát hogy szól már az a riff a negyvenedik másodperc környékétől! A többi összetevő között pedig érzek még kis adag Panterát, leginkább a nyitó King Of Lies groove-orientáltsága miatt, de néha – az On Strings gitártémájában mindenképp - Zakk Wylde szőrmók képe is felvillan. Ráadásul Imi éneke is fényévekkel erőteljesebb, mint legutóbb volt, és ide nem is nagyon illene más. A hangzásról elég annyit mondani, hogy Vári Gábor és a szegedi Black Hole Sound hozza a tőle már elvárható szintet (a fazonnak lassan már kijárna valami kitüntetés is, annyira jó munkát végez szép csendben), és bizony ennél a muzsikánál ez is alapvető kell(ene), hogy legyen.

Ha van értelme ennek az egésznek, amit itt a Shock!-nál is csinálunk, akkor az éppen az, hogy az olyasmi nehezebben fellelhető gyöngyszemekre felhívjuk a figyelmet, mint amilyen a Crowns And Chains is. Ha kicsit is érdeklődsz a fenti bandák, meg úgy en bloc az egyszerre súlyos és dallamos zenék iránt, mindenképp adj nekik egy esélyt! Csalódás kizárva!