Shock!

A Volumefeeder hiába létezik idestova lassan kilenc éve (igaz, jó sokáig SWAMP néven nyomták), ez idáig valahogy sosem jöttek velem szembe. Sőt, most sem magamtól akadtam nyomukra, az angerteás Mihály Gergely hívta fel rá a figyelmemet, mondván, ha a Barbears tetszett, akkor ez is fog. És a jó Gergő nem is tévedett, hiszen a Middle Finger Attitude húz magával, mint egy megátalkodott gőzmozdony. Újabb nagy ígéret a semmiből felbukkanva.

Mint már írtam, a formáció 2003-ban alakult SWAMP néven, és az első EP-ig vezető útjuk egészen korrektül megjeleníti, hogyan is szoktak az ilyen történetek elkezdődni. Adva volt három nagyon fiatal, 14-15 éves jóbarát (Balázs Imre – ének, gitár; Drahota Gergő – basszusgitár; Jaksa Róbert – dob), akik szerették a keményebb muzsikákat, pláne a Metallicát, és el is kezdtek 'talicska feldolgozásokat játszani, hogy aztán idővel áttérjenek a saját nótákra. Néhány tagcserét követően csak a három alapítótag maradt meg, nyilván ők gondolták igazán komolyan a dolgokat, és a kezdeti, házilag készített felvételek után 2008-ban kiadták a Soulshades című demót. A srácok kezdtek felnőni, egyre jobban bántak hangszereikkel is, jött a folyamatos koncertezés, és folyamatosan egyre jobban kikristályosodott a saját stílus is: amit ők maguk groove-os, dallamos, modern heavy rockként jellemeznek. Ez persze nyilván nem túl sok fogódzót ad, még azzal a plusz információval megspékelve sem, hogy Jaksa Robi 2011 tavaszától az Ektomorf sorait is erősíti (sőt, ez utóbbi infó kicsit bizony tévútra is visz).

És hogy akkor mégis milyen a hódmezővásárhelyi trió zenéje? Hát, nagyon precízen én sem tudnám beskatulyázni, tán nem is kell, de az tuti, hogy érintőlegesen ott van benne a Pepper-féle C. O. C./Down/Penalty-féle southern rock alapú muzsikák hatása, az Alice In Chains zaklatottsága, a Pantera groove-orientáltsága és valahol nagyon mélyen bizony még mindig ott bujkálnak Hetfieldék is. És letagadhatatlanul hat át mindent a Black Label Society szeretete, és ez bizony csupa-csupa jó pont! Ahogy az is, hogy a srácok hallhatóan igen szépen megtanultak zenélni, de nem akarnak többet mutatni annál, amit tudnak. Az olyan energikus számokat, mint a Dispel The Demons, pláne a záró (és klipesített) ultrafogós Unreality napestig el tudnám hallgatni, és az sem zavar, hogy Balázs Imi hangja azért még elbírna egy kis dögösítést, de semmi gond, képzi még egy kicsit, aztán legközelebb leüvölti a plafont is. A bemutatkozó EP-hez képest maximálisan jó hangzás pedig a már ezerszer bizonyított Vári Gábor és a szegedi Black Hole Sound Stúdió munkáját dicséri, a felvétel szépen és organikusan szól, ennél több pedig nem is kell.

Jól sikerült anyag lett a Middle Finger Attitude öt tétele, bárkinek jó szívvel ajánlhatom, aki kicsit is szereti a modernebb felfogású, egyszerre súlyos és dallamos hazai metal muzsikát - legfeljebb még egy-két EP, és jöhet a bemutatkozó lemez is. Kíváncsi leszek rá.