„Egyre többet mondom, hogy az Isten szerelmére / ne adj több hangerőt erre a hülye zenére!" Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy szép számmal kapunk leveleket feltörekvő hazai (és nem is csak hazai) csapatoktól, akik azt szeretnék elérni, hogy szóljunk néhány – lehetőség szerint – jó szót legújabb produktumukról. Az, hogy ezt demónak, EP-nek, vagy kicsit nagyzolva albumnak nevezik-e, éppúgy változik, mint az, hogy éppen mp3-akat, esetleg fizikai valójában is kézbe fogható lemezt küldenek-e, vagy legrosszabb esetben hozzánk vágnak egy YouTube-linket. Aztán az is eltérő képet mutat, hogy az adott kompánia mindenkit megtisztel-e a véleményezésre megküldött anyaggal, vagy éppen random jelleggel kicsippenti-e valamelyikünket a csapattagok közül.
A szegedi Bad Taste szerényen csak demónak nevezi legújabb három számos munkáját, maradjunk hát mi is ennél a megnevezésnél, és annál a terjesztési módnál, amit a srácok preferálnak: „Ingyen letölthető, de ha valaki szeretné pénzért fizikai formátumban, akkor természetesen van rá lehetőség, hogy én tizenötezerért ráírom alkoholos filccel egy kurva hátára a webcímet, és onnan bemásolhatja a böngészőjébe." És nem tudom pontosan, miért éppen engem tüntettek ki figyelmükkel, de az biztos, hogy okosan döntöttek. Több okból is: egyrészt amúgy is én vagyok kis csoportunk „magyar szakosa", azaz én foglalkozom a legnagyobb kedvvel hazai bandák ismertetésével, másrészt pedig közismerten nekem a legsuttyóbb a zenei ízlésem a brigádban. Azaz szerény személyem képes a leginkább tolerálni azt a prosztó humort, ami nem csak a demó elnevezésében jelenik meg, hanem mindvégig markánsan meghatározza a rossz ízlésű négyes munkáját.
A játék punkos felhangokkal kísért rockzene (nem is lehet más), abból a fajtából, amit egy lepukkant klubban, négy-öt-huszonhat sör elfogyasztása után, haverokkal övezve élvez leginkább az ember, amikor már minden férfi Alain Delonnak képzeli magát, és a jótékony szeszpárán keresztül minden nő Monica Belluccivá válik. Igazi bulizene tehát, valami olyasmi, mint a M. Á. K. (Megállóhelyek és Átszállási Kapcsolatok) volt anno, viszont itt jobbak a szövegek. Mert azok bizony nyersek, mocskosak, nem tisztelnek semmit és senkit, de tényleg nagyon jók - az első hallgatásnál konkrétan a könnyem folyt a röhögéstől, amikor a csajoknak beszólogató kettes tracket, az igencsak árulkodó elnevezésű Teljes mértékben csak kitalált lányokat meghallgattam. Elrettentésül álljon itt a röffrén két sora: „Nem értem, hogy lehetsz ilyen. / Hogy petézzen beléd az Alien!" Vagy ott van a záró, túlzás nélkül slágeres Holnaptól, ami azt is bebizonyítja, hogy öniróniáért sem kell átkopogtatniuk a szomszédba („Már nem megy úgy, mint régen, nincs meg az a svung / Lassabb lett a rock and roll, lágyabb lett a punk – És még pénzt sem kapunk!"), miközben jó érzékkel nyomatják a faék egyszerűségű, ám a szívemhez oly közel álló, laza csuklóval elreszelt rock and rollt.
Nincs okom ennél többet írni a Csongrád megyei kvartettről, ennyiből is eldöntheti bárki, érdekli-e bő tízpercnyi felhőtlen szórakozás egy olyan nem túl kifinomult, és mi tagadás elég bárdolatlan zenére, amit csak a hülyék vesznek komolyan, és háborodnak fel rajta, a többiek meg inkább hagyják, hogy vigye őket előre a hangulat. Engem biza megvettek kilóra, és mintha a nyitó Főnökben pont valami ilyesmit is énekelnének.
