A Downedge dán zenekar, 2000-ben alakultak, azóta három demót készítettek, illetve ez a harmadik, amit 2004-ben vettek fel és 2005 januárjában adtak ki.A zenekar tagjainak ízlése elég tág határokat feszeget, ennek ellenére a zenéjük amolyan melankolikus metal, itthon talán a Moon Of Soul játszik hasonló zenét. Óriási zenei megfejtésekkel nem kell itt számolni, a gitárszólót is elpötyögi bárki, aki kétszer gitárt látott közelről.
A mikrofonnál egy hölgy áll, aki mély hangfekvését próbálja kihasználni, de elég hamiskás szegény (illetve helyenként nagyon), inkább meleg levegő jön ki a torkán, nem rendes, megtámasztott énekhang, meg hát egy-két hangon kántál végig, és az sem könnyíti meg a hallgató dolgát. Ilyet bárki tud, nem kell ahhoz zenekar és mikrofonállvány.
A demón három dal található, elég egyformácskák, és túl hosszúak. Úgy tűnik az ilyen atmoszférikus zenéknek megvan az a közös pontja, hogy szeretik a hamis hangokat, mint ahogy magyar kollégáik sem tudnak szabadulni tőlük.
A harmadik nóta ráadásul koncertfelvétel, amiben ugyanazt a nyávogást nyújtja az énekes hölgyemény, amit korábban, bár picit jobban igyekszik artikulálni - ám, hogy milyen szavakat formál, az az ő titka marad. A gitárszóló szintén sírnivaló, bár én ezt inkább találomra megtalált hangoknak hívnám, nem szólónak. Ezt így minek?...
Meglehetősen gyermeteg produkció ez, gyorsan el is tüntetem a cd-t, hogy soha többet kezembe ne kerüljön.
