Hogy miért nem? Hát, mert kérem alássan, ez szar. Lehet persze szépíteni, de minek. Már a borító is kimondottan hallgató-csalogató a maga puttós kínai piaci kiállásával, a hangzás is elég gyér: a gitárok úgy-ahogy elreszelnek ugyan, azonban a basszus elbújt valahol nagyon hátul (egy-egy röffenéstől eltekintve), a dobok megszólalása pedig néhol egészen olyan, mintha valaki mögöttünk bádoglemezeket rázogatna. Az ének pedig nagyon előre került. Mondjuk ezt nem is lehetett volna eléggé hátrakeverni, ugyanis a Max névre hallgató dalnok hangja vitán felül áll. Mivel nincs neki olyan egy szál se. De komolyan, ennyi erővel tényleg akárki ráüvöltözhetett volna a zenei alapokra. Se ritmus, se dallam, se erő, se semmi. A Slippingben például már kimondottan fáj hallgatni, ahogy dallamosan próbál kornyikálni – persze akkora sikerrel, mintha Stevie Wonder egy háromórás agyműtétet hajtana végre. És a következményei is egészen hasonlóak.
A zene se egy nagy eresztés, érezhetően szeretik a Prongot, a Helmetet, meg mondjuk a korai Fear Factoryt is, egészen biztosan. Csak nem nagyon értik/érzik. Egy-két gitártéma elmegy, a nyitó Disappear (Level 1) és a Nothing még hallgatható is lenne a mások által levetett riffjeivel, ha normális vokál lenne benne. Nyilván ők is érzik, hogy ez a csúcsteljesítményük (elég baj is ez), mivel a Disappearből van Level 2 is, amiben felbukkan újra az alaptéma, meg hallik benne lélektelen, semmitmondó gitárszóló-szerűség is, de legalább ének alig.
Ha a demókat pontoznánk, akkor a nyitó kettősért kapnának mondjuk három pontot, de igazából úgy érzem, hogy elbasztam kétszer húsz percet (igen, „hátha jobb lesz" – alapon képes voltam kétszer meghallgatni) az életemből a semmire. Ti ne kövessétek el ezt a hibát.