Lassan már készül az új lemez, de pár szó erejéig erre a három számos demóra is vessünk egy pillantást.A csapat átesett némi fazonigazításon a bemutatkozó lemez óta, új a dobos és az énekes, Kolosnak meg hosszabb a szakálla.
Makó Dávid hangja szőrösebb, mélyebb, karcosabb, mint elődjéé, némelyest még hozza helyenként a sablon doom/stoner formulákat, de érzésem szerint ki fog alakulni a saját egyénisége a lemezre. Az üvöltéseit Phil Anselmóhoz szokták hasonlítani: erre én sem mondhatok mást, van egy bizonyos hangszínbeli hasonlóság, de ezt nem mondanám bajnak.
Zeneileg folytatják az eddigi hagyományokat: kerek, zsírosan koszos Kolos-féle riffekre épül a zene, talán még inkább a New Orleans-i világot importálják piciny kis hazánkba. Dávid a refréneket jól kihasználja vokálilag - még bátrabban belenyúlhatna a refrénekbe, illetve néhány helyen picit hamiskásak voltak a vokálsávok egymáshoz képest.
Kludovácz Csaba az új dobos és színesebb a játéka, mint elődjének, sokat tett hozzá a Stereochrist világához már most.
A három dal közül nekem az utolsó, a Ghosts of a Culture's Pride jött be a legjobban, ennek van valami plusz feelingje, amit hiányoltam a másik kettőből. Olyan világból kiszakadós - ezt nem tudom leírni másképp. Ez teljesen szubjektív, az összes dalt lehet szeretni, az meg jó, hogy kicsit más karakter mind a három.
A hangzással barátkoznom kellett, kicsit több dögöt vártam a gitárokra, a pergő picit "olajoshordós", kiütköző hangja valahogy túl kontrasztos a lábdob puhaságához képest, meg a tamok is hangosabbak néhol, mint a gitár. Egyébként a kis kosz simán jól áll nekik, rosszul is esne, ha agyoneditálnák a lemezt. Azt mindenképpen megemlíteném, hogy próbatermet mikrofonoztak be, nem stúdiófelvételről van szó, szóval azt mondom végül: csináljátok így utánuk.
Amúgy meg kérek szépen még dzsi-dddzsi riffet. Sokat.
A lemezt meg várom, nagyon.
