Lana Lane és zenekara mindig is hű volt Japánhoz, ahol már az 1995-ös debütalbum, a Love Is An Illusion idején sztárokká váltak: még mielőtt Európa is megismerte volna a különleges hangú énekesnő nevét és AOR hatásokkal tűzdelt, csodálatos prog-szimfo rock/metal muzsikáját, a japánoknál már egy koncertlemezen is túl voltak – nem véletlen tehát, hogy soron következő koncertanyaguk címe Return To Japan lett 2004-ben.
Sőt, ezek után az is magától értetődő, hogy Lana és Erik Norlander (mindenkori szerzőtársa, billentyűse és nem mellesleg, férje is) a csapat 10 éves jubileumát is Japánban kívánta megünnepelni. Igaz, a tavalyi Lady Macbeth lemez „sima" turnéja amúgy is eljutott volna Japánba, úgy döntöttek, az osakai koncertet megörökítik – ennek DVD és CD változatát tartom most kezemben.
Meglepő húzás a Frontiers-től az egybecsomagolt DVD-CD kiadvány, hiszen ők szoktak leginkább szemétkedni a koncertanyagokkal: néhány bónusz a CD-verzióra, hogy mindkettőt megvedd (ld. Ring Of Fire, Soto, Hardline) vagy még bónusz se (Harem Scarem)... Remélem, ez nem egyszeri kedvezmény, hanem ezentúl mindig ezt a politikát követik majd a koncertfelvétetek kiadásakor. Igaz, a CD két számmal rövidebb, de ennek praktikus oka az, hogy annyival nyúlik 80 perc fölé a koncert ideje.
A DVD-n viszont ott a teljes osakai buli, sőt, még némi turnénapló is felkerült extraként. Nem lehet panasz a hangzásra sem: az 5.1-es mix nem jól vagy állatul szól, hanem GYÖNYÖRŰEN – az egyik legszebben megszólaló koncert DVD ez, amit valaha láttam/hallottam! Úgy látszik, az efféle rétegezett, összetett, ezer finomságból álló zenéknél érdemes leginkább bütykölni a hangzással. Kell is az élmény a fülnek, mert ugye maga a látvány nem temeti maga alá a nézőt. Kedvenc főszerkesztőm szavaival élve, „ráncos vén f*szok (plusz még ugye egy nem kimondottan modellalkatú hölgy is) a színpadon nem csinálnak semmit". Hehe. Való igaz, ezek a jólnevelt muzsikusok tényleg nem szántják fel a színpadot (remekül illenek az udvarias, visszafogott japcsi publikumhoz), mégis, amit és ahogy összezenélnek, az odaszögezi az embert a képernyő elé, arról nem is beszélve, hogy a dalokról is csak szuperlatívuszokban beszélhetünk: ezer szín, hangulat, érzés, gondolat elevenedik meg a zenében.
Lana hangja tényleg egy csoda: őt hallva azonnal elfelejted az összes „női metal" csapatot és talán még azok csinos, fiatal énekesnőit is. Lana ugyan idősebb, teltebb náluk, de nem is kell szerelmesnek lenni belé, sokkal inkább egy mesebeli jó tündér vagy jóságos, egyben méltóságteljes és tiszteletet parancsoló királyné képét idézi fel az emberben (rátesz erre egy lapáttal a zenekar jól ismert artwork-kompozíciója is, melyek egy Alice Csodaországban-szerű világot festenek általában elénk).
Mindig is nagyon szerettem a billentyűs zsarnokok által vezetett bandákat, így Erik Norlander is nagy kedvenceim közé tartozik, játékával egyszerre idézi fel Emersont, Wakemant, Hensleyt, a 70-es évek nagy billentyűs-császárait (Jon Lord hatását nem annyira fedezni fel, de érdekes kérdés lehet, hogy a mi Solarisunk hatott-e rá) – dalaiba pedig beleépít mindent, ami csak egy dallamfanatikus és egy prog rocker szívének kedves lehet.
A zenekarban nagyrészt a Lady Macbeth lemezes felállás tevékenykedik: Kristoffer Gildenlöwt ugye a Pain Of Salvationból lehet ismerni; Ernst Van Ee neves holland dobos, nekünk valószínűleg Szekeres Tamással közös munkái miatt mond sokat a neve. Mit is lehet elmondani egy tökéletes összhangban működő ritmusszekcióról? Semmit. Erik és Lana mellett kutyaütőknek helye nincs. A két gitáros nem tartozik a szakma körberajongott képviselői közé, ezzel együtt a szintén holland Peer Verschuren szólózása csak a legnagyobbakkal említhető egy lapon. Mark McCrite is régóta Lana Lane-zenész, de rá főleg a ritmustémák hárulnak – viszont vokálozik is, amit kicsit ugyan elrejt a DVD keverése, de a CD-n hallani azért az ő hangját is.
Az erőteljes megszólalás valószínűleg a két gitáros felállásnak is köszönhető, egyszóval, kellően metal itt minden, nem kell tartani semmiféle puhányságtól. A műsort pedig a jubileumnak megfelelően igyekeztek úgy összeválogatni, hogy minden lemezről legyen dal, tényleg mindegyik elhangzó tétel fantasztikus, de hát ki az ördög tudna rosszat mondania Secrets Of Astrologyra, a Souls Of The Mermaids-re, a Symphony Of Angels-re vagy épp a Destination Roswellre? Na jó, ez utóbbihoz lenyúlták a Cult Wild Flowerjének riffjét, de ez miért is lenne baj, mikor teljesen más zenei közegben használták fel újra?
Nekem személy szerint a turnénapló is nagyon tetszett, érdekes volt látni, hogyan utazik a zenekar, mikor merre járnak, hol lépnek fel az adott országban stb. (érdekes, hogy a legkisebb isten háta mögötti holland, svájci stb. klubok is hogy néznek ki, magyar szemnek ez szinte hihetetlen)
Mivel Lana Lane koncertre esély nincs mifelénk, elkezdhetünk barátkozni a gondolattal, hogy ha azt akarjuk, megérje: minimum a Sweden Rock fesztiválra kell kimennünk a bandáért, de oda amúgy is ki kell mennünk egyszer. Talán pont az ott készült bónusz koncertfelvétel adja meg ehhez a végső lökést másoknak is. Mondjuk egy japán buli sem lenne rossz...
