Nem vitás, hogy Paul Stanley első szóló-DVD-je abszolút hiánypótló kiadvány. A KISS legendás énekes/gitárosa egyfelől sosem kényeztette el túlságosan önálló megnyilvánulásokkal a népes tábort, másrészt még ha nem is kizárólag kuriózumokból áll a One Live Kiss, azért akad rajta néhány olyan dal, amiket az anyazenekar – vélhetően a jó Gene Simmonsnak köszönhetően – soha nem játszik élőben.
Hogy mindjárt a lényegre térjünk, a végeredmény közel tökéletes, akár a rögzített chicagói buli hangulatát, akár a hang- és képminőséget tekintjük. Vagyis tulajdonképpen nyugodt szívvel mondhatom: ha csak egy kicsit is szereted a KISS-t, nem nagyon tévedhetsz ezzel az anyaggal. Itt persze nincsenek maszkok, kosztümök, csigataposó cipők, vérköpés meg repkedés, de még orbitális pirotechnika és fényorgia sem, a feelinges színházteremben rögzített koncert fókuszában csak és kizárólag a nagybetűs zene áll. És bizony simán oda lehet nyomni a kiadványt azok orra alá, akik szerint a KISS-nél a dalok legfeljebb harmadlagos szerepet játszottak a látványos körítés mellett, hátha néznek egy nagyot...
Mivel a DVD-t Paul két évvel ezelőtti szólólemeze, a Live To Win turnéján rögzítették, senkit sem érhet meglepetésként, hogy négy dal is helyet kapott a programban erről az alapvetően kedvezően fogadott, bár néhány vitát is kiváltó albumról. Nekem az elejétől fogva bejött az anyag, de ebben a környezetben azt is könnyen meggyőzhetik e szerzemények, akit a lemezen esetleg elriasztott a modernebb, a 21. század rádiórockját idéző hangszerelés, ugyanis élőben lényegesen harapósabban, hagyományosabban szólnak, mint a stúdiófelvételeken. A koncertet indító Live To Win, a Bulletproof és az Everytime I See You Around színvonal tekintetében sem lógnak ki a többi dal közül, de még a borongósabb Lift is nagyon kellemesen illeszkedik a programba a szet vége felé.
Szintén négy dal képviseli Stanley '78-as első önálló albumát, és mivel ez a lemez körülbelül ugyanolyan instant KISS klasszikusnak számít, mint a zenekari anyagok, nem meglepő, micsoda libabőrt okoz a Move On, a Paul személyes favoritjának számító Tonight You Belong To Me, a Wouldn't You Like To Now Me vagy a záró Goodbye... Azt hiszem, sok megszállott fanatikus bizony éveket adott volna az életéből, ha elkaphatja ezt a turnét! Pláne, hogy a fentiek mellett olyan régóta ignorált KISS gyöngyszemeket vezet elő Stanley barátunk, mint a Hide Your Heart, az A Million To One (mekkora nóta!), a Dynasty lemezes Magic Touch vagy a banda egyik leghatalmasabb balladája, az I Still Love You. No comment, ezekre bizony a 10 pont is kevés lenne... Akadnak persze nyilvánvalóbb választások is, itt figyel a Strutter, a Do You Love Me, a Love Gun és a Detroit Rock City is, de a Got To Choose-t és az I Want You-t is jó hallani, nem beszélve a Lick It Upról. Hogy kicsit fanyalogjak is, sajnálom, hogy a Simmons által úton-útfélen megköpködött Crazy Nights-ról még ide sem sikerült beférkőznie semminek, nekem ugyanis valószínűleg már örökre ez marad a kedvenc KISS lemezem, de hát nem lehet mindenkinek kedvezni. Majd talán a legközelebbi Paul Stanley szólóturnén...
Ami a főhőst illeti, azt leszámítva, hogy kinézetre szakasztott úgy fest, mintha a Rambo II-re készülő Sylvester Stallonét beleoltották volna a Dallas Samanthájába, Paul kirobbanó formában van, hangja óriási, ráadásul roppant szimpatikus módon vezényli le a bulit. Persze igazságtalanság lenne nem megjegyezni, hogy ilyen zenészekkel a háta mögött nyugodtan el is engedheti magát, a hozzá képest roppant fiatal átlagéletkorú csapat ugyanis egyenesen fantasztikusan zenél. A tépett frizurájú Rafael Moreira különösen gyilkos módon gitározik, nem egyszer centis libabőrök jöttek rajtam elő a szólói közben, de a billentyűs Paul Mirkovich is nagyon finom dolgokat ereszt el a dalokban. Bűvészkedés ugyanakkor hála a jó égnek egyetlen másodpercnyi sincs, végig az óriási nótáké a főszerep.
Száz szónak is egy a vége: a One Live Kiss simán 2008 egyik legjobb koncert DVD-je. Sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, a hangzatos „mi aztán soha többet!" fogadkozások ellenére most mégis készülőfélben lévő KISS lemeznél jobban lelkesítene egy újabb Stanley szólóalbum gondolata, az meg pláne, ha egyszer önállóan is elvetődne valahová a környékre ezzel a fiatal gárdával. Erre persze kevés az esély, de néha azért történnek csodák...
