72 Seasons címmel, április 14-én új nagylemezzel jelentkezik a Metallica. Az első előzetes dal máris meghallgatható.
Hét év várakozás után, tavasszal jelenteti meg tizenegyedik stúdióalbumát a Metallica. A Greg Fidelman producerrel készített 72 Seasons a csapat saját kiadójánál, a Blackened Recordingsnál érkezik, és 77 percnyi muzsika kerül rá. Ez lesz a csapat első nagylemeze a 2016-os Hardwired... To Self-Destruct óta. „72 évszak: életünk első 18 éve, amely a valódi vagy nem valódi énünket formálja – mondja a címről James Hetfield. – Az az alap, hogy a szüleink mondják meg, kik vagyunk, ami talán be is skatulyázza, milyen személyiségek vagyunk. Szerintem az alaphiedelmek folyamatos tanulmányozása a legérdekesebb ebben, illetve az, miként befolyásolja mindez a mai világról alkotott képünket. Felnőttkori tapasztalataink nagy része ezekre a gyermekkori tapasztalatokra adott reakció, vagy ezek újrajátszása. A gyermekkor foglyai maradunk, vagy kitörünk a magunkban hordozott kötöttségekből."
A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:
01. 72 Seasons
02. Shadows Follow
03. Screaming Suicide
04. Sleepwalk My Life Away
05. You Must Burn!
06. Lux Æterna
07. Crown Of Barbed Wire
08. Chasing Light
09. If Darkness Had A Son
10. Too Far Gone?
11. Room Of Mirrors
12. Inamorata
Az első előzetes dal Lux Æterna címmel máris meghallgatható. A zenekar áprilistól már biztosan Európában koncertezik, de a menetrend még nem végleges, a körút érdekességét viszont ezúttal azt jelenti, hogy a csapat minden állomáson két bulit játszik, méghozzá ismétlések nélküli setlisttel. A hozzánk legközelebbi kettős dátum egyelőre május 26-án és 28-án esedékes Hamburgban. Európában az első estéken az Architects és a Mammoth WVH, a második bulikon a Five Finger Death Punch és az Ice Nine Kills, míg az észak-amerikai kör első bulijain a Pantera és a Mammoth WVH, a második estéken szintén a Five Finger Death Punch és az Ice Nine Kills játszik majd velük.
Hozzászólások
Ezzel teljesen egyetértek. Már a második lemezen szétfeszítették a thrash kereteit. Ha szigorúan a műfaji sajátosságokat nézzük, akkor a Reign in Blood a thrash csúcsa, de a Metallica már akkor tudott valami mást, valami többet is.
Az költői kérdés, hogy ha kisebb kiadónál maradnak, mire viszik, mert Lars mániákusságát ismerve előbb-utóbb mindenképp bedumálta volna magukat egy nagyobb kiadóhoz.
Az üzletpolitikáró l meg annyit, hogy még nem is ismertem ezt a szót, amikor a Ride már életreszólóan a legkedvencebb lemezem volt.
Csak a velük egyívású zenekarokról beszéltem, ez nem volt egyértelmű akkor.
Persze, ha nincs a Q Prime menedzsment, meg nincs ott Lars vizionáriusként , nyilván másképp lett volna, ettől függetlenül tartom, hogy a korabeli thrashzenekarok nál nem találsz második lemezen olyan érett és előrehaladott dalokat, mint a Ride The Lightningon.
Szerintem a Motorbreath és a Fade To Black, netán a Seek & Destroy és a The Call Of Ktulu között sokkal nagyobb különbség van fejben meg érettségben, mint mondjuk a Metal Thrashing Mad és a Gung-Ho között. Más zenekarok a harmadik-negyedik albumukra tették meg azt az ugrást, amit a Metallica a másodikra abszolvált, ha egyáltalán sikerült nekik.
Ez azért elég nagy túlzás.
Más zenekarok közül például az Iron Maiden és a Killers ég és föld. (Az első egy totál amatőr zenekar csapkodása, a második pedig egy céltudatos és kiforrott anyag olyan zenészekkel akik megtanultak játszani a hangszereiken.)
A Too fast to love és a Shout at the Devil között pedig legalább akkora ugrás volt mint az első 2 Metallica album közt. Kurva jó banda volt a metallica, de unalmas már ez a "mindig mindent ők csináltak meg először" meg ők ilyen különlegesek voltak meg olyan különlegesek meg a többi hülyeség.
Jó banda voltak, jó zenével, kialakult zenei képpel amit úgy értek hogy a zenészek pontosan tudták mikor milyen irányba akarnak elindulni és ha 4 elme egy felé húz ott még a világ sem tehet keresztbe, ráadásul sikerült kifogniuk egy jó menedzsmentet és lemezkiadót.
A Metallica sikereihez azért alighanem a jó zenén felül ezek is kellettek. Ha nem az Elektra lett volna a kiadójuk hanem mondjuk a Metal Blade kb. megmaradtak volna egy Armored Saint szinten. (Ami zeneileg semmivel sem volt rosszabb a Metallicánál csak a tagok sokkal kevesebbet tudtak a zeneipar működéséről egy sor pályatársukhoz hasonlóan.)
Úgyhogy amiben a Metallica mindig a többiek előtt járt az az üzletpolitika, mert azt nagyon jól látták, nagyon jól mérték fel azt is hogy mikor milyen zenét kell játszaniuk és a kitartásuknak vagy épp Lars Ulrich remek meggyőzőképessé gének vagy talán a jó szerencsének köszönhetően sikerült egy olyan kiadót találniuk akik 100%-ig beáll mögéjük. (A Fekete albumból negyed ennyi sem fogyott volna el ha nem az Elektra adja ki hanem egy független kiadó. A Klasszikushock tele van olyan lemezekkel amik legalább olyan jók csak kiadói bénázások miatt nem jutott el az emberekhez.)
Szerintem a Motorbreath és a Fade To Black, netán a Seek & Destroy és a The Call Of Ktulu között sokkal nagyobb különbség van fejben meg érettségben, mint mondjuk a Metal Thrashing Mad és a Gung-Ho között. Más zenekarok a harmadik-negyedik albumukra tették meg azt az ugrást, amit a Metallica a másodikra abszolvált, ha egyáltalán sikerült nekik.
Idézet - Goodbye:
Alighanem erős kisebbségben is vagy vele :D De amúgy ott sincs akkora szintkülönbség, mint a Metallicánál.
Cliff forever!
A Metallicával kapcsolatban már mindenki minden elvárást és csalódást megfogalmazott az évtizedek során, de még mindig érdekes elolvasni a "mi lett volna ha" elméleteket, mint itt is Cliff kapcsán. A szerepe a zenekar fejlődésében szerintem sem lehet eléggé túlértékelt, ugyanakkor esélytelen megmondani, mi lett volna, ha nem történik meg a tragédia '86-ban. Ennek alapvetően az az oka, hogy ahogy mindenki, ő is változott, formálódott volna az évek előrehaladtával - csupán 24 évet élt. A Metallica sztoriját ismerjük '86 után is, ahogy Hetfield és Ulrich személyisége-kapcsolata is viszonylag jól dokumentált a rengeteg interjú és könyv miatt. Cliff viszont örökre megmaradt egy komolyzene rajongó, trapézgatyás, füvező, bohókás, virtuóz zseninek. Megjósolhatatla n, milyen emberré és zenésszé vált volna 30-40 évesen. Innentől nyilván ez is csak találgatás, de szerintem mára már nem lenne a zenekarban. Valószínűleg nem is mostanában szállt volna ki. Ezt nem a Load, vagy a St. Anger miatt írom, hanem mert szerintem simán benne lett volna a pakliban nála, hogy a saját feje után megy egy idő után.
Igen, ez a hatalmas ugrás döntően neki köszönhető, de mivel az ugrás hatalmas volt, nem gondolnám, hogy lett volna még egy ehhez mérhető ugrás. Bár ki tudja, 36 év hosszú idő, talán a St. Anger lenne most a XXI. század metal alapvetése.
A Hit the Light demóhoz képest, pózeröcsi.
Ez a best. A metallica Triviumosodik :D Mekkroa flash annak tükrében, hogy a Trivium Crusadeje a legjobb Metallica copy lemez amit szerintem omázsként meg lehetett írni :D Abszolút nem kötözködésből írom vagy ilyesmi. Csak mókás így belegondolni ebbe.