Jerry Cantrell szerint a The Devil Put Dinosaurs Here című új Alice In Chains album mocskos hangzású, roppant egyéni, és a seattle-i grunge hősök egyik korábbi produkciójára sem hasonlít. A lemez májusban kerül a boltokba.
„Nagyon egyéni albumot készítettünk, ami minden korábbi lemezünktől különbözik”, mondta Jerry Cantrell gitáros a Rolling Stone-nak. „Ez is egy konkrét korszak lenyomata, akárcsak az összes többi korábbi anyagunk. Érezni lehet rajta a fejlődést, azt, hogy a zenekar halad előre az új területek felé, amelyeken korábban még nem jártunk, de közben nem veszítettük el az identitásunkat sem. Van ezen az anyagon némi igazi mocsok. Ez szándékos, de ugyanígy annak is köszönhető, hogy így szólunk közösen. Mindig olyan albumot próbálunk csinálni, ami nekünk tetszik, igyekszünk magasan tartani a lécet, és látni, hogy képesek vagyunk fölé emelkedni. Szerintem ismét sikerült is a dolog. És természetesen az ember azt is akarja, hogy a közönségnek tetsszen az album. A Hollowra érkezett első reakciók kurva jók voltak, totálisan nem olyanok, mint amilyenekre számítottunk, és ennek baromira örülünk. Csak kinyomtuk azt a dalt a rajongóknak, aztán listavezető szám lett belőle, miközben egy hatperces, súlyos metal témáról beszélünk. Mindig jó móka látni, ha valami ilyesmi történik…”
A zenekar áprilisban kezdi meg a koncertezést Észak-Amerikában.
Hozzászólások
egyre jobban kíváncsi vagyok, a Hollow még mindig nem tud elereszteni azzal a baljós riffel
(elfogultság aktiválva :DDD )
A világegyetem egyik legjobb bandája és pont, eddig még soha nem hibáztak!