Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elengedte Karl Logan kezét a Manowar

Nem ment bele semmiféle magyarázkodásba a Manowar Karl Logan gyermekpornó-ügyével kapcsolatban, de világossá tették: a gitáros nem játszik majd velük a jövőben.

Tegnap derült ki, hogy még augusztusban őrizetbe vették Karl Logant, a Manowar 53 éves gitárosát, miután gyermepornó-felvételeket találtak nála. Az ügy érthető módon komoly vihart kavart, a zenekar pedig – mint várható volt – nem is kíván magára húzni egy ilyen kényes helyzetet. „Ami Karl Logan letartóztatását és az ellene felhozott vádakat illeti: mivel Karl és az ügyvédei a szóban forgó problémákkal vannak elfoglalva, Karl nem fog a Manowarral játszani. Mindez nem lesz semmiféle hatással az új lemezre és a közelgő turnéra”, áll rövid nyilatkozatukban.

A The Final Battle nevű búcsúturnéját bonyolító Manowar világjárása jövő februárban folytatódik, eszerint valaki mással a gitárosi poszton…

 

Hozzászólások 

 
#24 BS11 2018-10-28 19:55
Valami Kiss nevű banda egyik sikerszáma a 70-es évek közepéról: Christine sixteen :)
Idézet
 
 
#23 Szaniszló 2018-10-28 11:48
Idézet - Clint Eastwood:
Cikk írónak láthatóan fogalma sincsen a zenekarral kapcsolatos hírekről. Az új lemezből pár mp hosszú részletet már nyáron is kozzetettek egy fotóval ami a stúdióban készült. Azóta Demaio már videoban is bejelentette. Ez a mostani kozlemeny amiben a korongról van szo már a sokadik említés.

miért, érdekel még bárkit a manóvár? :D
Idézet
 
 
#22 Igor Igorovics 2018-10-28 11:33
Még valami, aztán kiszállok: Valahol meg kell húzni a határt, és ha az 18, akkor ne mentegessék már azzal ezt a f/szt, hogy csak 17 évesekre izgult. Mert ha a 17 évest elnézzük, akkor legközelebb már 16 évest nézzük el és így tovább. Van egy határ és ha azt valaki átlépi, akkor igenis nézzen szembe a törvénnyel. És itt távolról sem arról van szó, hogy véletlen letöltött egy korhatár alatti képet, vagy az oprendszere elmentett a gyorsítótárba egy kiskorúról készült képet felugró ablakból valami pornóoldalról. Itt szándékos dologról van szó.

Amúgy meg: A beleegyezés korhatár Észak-Karlolinában 16, kiskorúság határa 18, a fiatalkorúságé 21, alkoholt is csak 21-től kaphatsz, de 18 éves korodtól szavazhatsz, jogsit meg államonként szintén eltérő módon Tehát ne a magyar jogszabályokból induljunk ki, mert rohadtul más a kettő.. Ezen kívül még van egy rakás jogszabály szexuális bűncselekmények esetében , ami csak Észak-K-ra vonatkozik, nem beszélve a vonatkozó szövetségi szabályokról, a rendőrség által felvett jegyzőkönyvről, a bíró álláspontjáról, az esküdszékről, az ügyvéd felkészültségér ől, hadd ne soroljam. Na jó részemről tényleg ennyi, így is túl sokat foglakoztam ezzel. Bye!
Idézet
 
 
#21 19EmpEroR75 2018-10-28 10:13
Asidotus: ettől még az nem változik, hogy a vád gyermekpornográ fia, ami nem vonatkozhat 17 évesekre, amit már az első hírnél belekevertél.
Idézet
 
 
#20 Asidotus 2018-10-28 09:34
Idézet - 19EmpEroR75:
Igor Igorovics: pláne. Ezek szerint ez sem egységes, államonként más a szabályozás. Köszönöm, én csak a 18-at tudtam.
Mellesleg nem is értem, hogyan vetődhetett fel ez a 17 év körüli dolog, amikor az első hír egyértelműen pedofil vádról szólt. A 17 éves pedig nem gyerek-, hanem fiatalkorú (nem mintha a serdülőkhöz, fiatalkorúakhoz való vonzódás normális lenne)

az, hogy fiatalkorú, az büntetőjogi kategória, olyan kiskorú, aki már büntethető korú. Konkrétan fiatalkorú lehet az elkövető, de az áldozat nem
Idézet
 
 
#19 19EmpEroR75 2018-10-28 08:54
Igor Igorovics: egyetértünk.
Idézet
 
 
#18 Igor Igorovics 2018-10-28 08:19
19EmpEroR75: Ez persze nem azt jelenti, hogy egy 17 évesről szabadon lehet posztolgatni mindent. (Ne is lehessen!) Nyilván az is büntetendő (Nagyon helyesen!), csak más kategória. No, mindegy majd a bíróság eldönti, ők látták a képeket, meghát ők ismerik a hatályos jogszabályokat, mi csak itt a sötétben tapogatózunk.
Idézet
 
 
#17 19EmpEroR75 2018-10-28 01:57
Igor Igorovics: pláne. Ezek szerint ez sem egységes, államonként más a szabályozás. Köszönöm, én csak a 18-at tudtam.
Mellesleg nem is értem, hogyan vetődhetett fel ez a 17 év körüli dolog, amikor az első hír egyértelműen pedofil vádról szólt. A 17 éves pedig nem gyerek-, hanem fiatalkorú (nem mintha a serdülőkhöz, fiatalkorúakhoz való vonzódás normális lenne)
Idézet
 
 
#16 vova666 2018-10-27 23:13
Egy ilyen szintű zenész, mint ő, nem igaz, hogy nem kapott volna meg csilliárd nőt koncert előtt-után...ha ez nem elég, és a nagyon fiatal kell, hát akkor bűnhődjön a beteg f*sz, de durván...
Idézet
 
 
#15 Igor Igorovics 2018-10-27 21:05
Most néztem utána: Észak-Karolinában a beleegyezési korhatár 16 év! Úgyhogy el lehet felejteni azokat, hogy biztos csak 17 évesekről voltak cuccai. Ergo 15 éveseknél fiatalabbak voltak a vinyóján a csávónak.

link: https://www.legalmatch.com/law-library/article/north-carolina-age-of-consent-lawyers.html
Idézet
 
 
#14 19EmpEroR75 2018-10-27 19:46
Amerikában a beleegyezési korhatár 18 év, a nagykorúságé 21. A 18. életévét be nem töltött személlyel szexuális kapcsolatot létesíteni, róla képet tárolni valóban bűncselekmény, de nem pedofil kategória. Egy 16-17-18 éves fiatalkorút valóban könnyű összekeverni (főleg sminkkel), de hogy valakit pedofíliával vádoljanak, ehhez azért több kell.
Evan Seinfeld pornós cégének (asszem) tavaly volt egy ügye, olyan lányokkal dolgoztak, akik nem töltötték be a 18-at. De még őket sem vádolták pedofíliával.
Clint Eastwood: a cikkben idézett zenekari közlemény a tegnap megjelent Facebook poszt fordítása.
Idézet
 
 
#13 Kecskefasirt 2018-10-27 18:16
Idézet - Gál József kutyája:
Idézet - Kecskefasirt:
Idézet - Asidotus:
Idézet - Igor Igorovics:
Szerintem felesleges itt relativizálgatn i, hogy 17 éves így, 17 éves úgy... Nyilván nem arról volt szó, hogy letöltött pár képet meg videót, ahol volt egy agyonsminkelt csaj, akiről késöbb kiderült, hogy a kép készültekor még nem töltötte be a 18-at. Itt nyilván tudatos gyűjtésről volt szó. Nyilván nem vagyok ott. nem láttam a képeket, tehát elvileg ez a 17-es verzió is lehetséges, csak nem életszerű. Amúgy meg bevehetnék Ross The Bosst. Mindenki jól járna...

Már miért ne lenne életszerű, hogy egy rockzenész meztelen fotókat nézeget tizenéves lányokról, akik akár a zenekar rajongói is lehetnek?
Nem tudjuk, milyen képek voltak, simán lehet, hogy tényleg gyerekek, mint ahogy 16-17 éves lányok is.
Ez utóbbi is még igen szigorú, még a meetoo# kampányt elindító Asia Argento is nagyon megjárta, hogy lefeküdt egy 17 éves fiúval

Én csak azt nem értem, hogy miért nem ment fel egy pornó oldalra, és miért nem ott nézegette törvényesen a " teen " kategóriát, ahol fiatalnak tűnő, de 18 éven felüli lányokat mutogatnak?


Mert nyilván nem barely 18 lányokról van szó.

Épp erre szerettem volna utalni.
Idézet
 
 
#12 Nornagest 2018-10-27 17:06
A második mondatomból kimaradt a "nem". Legalább nem bűncselekmény, akartam mondani.
Idézet
 
 
#11 Gál József kutyája 2018-10-27 16:58
Idézet - Kecskefasirt:
Idézet - Asidotus:
Idézet - Igor Igorovics:
Szerintem felesleges itt relativizálgatn i, hogy 17 éves így, 17 éves úgy... Nyilván nem arról volt szó, hogy letöltött pár képet meg videót, ahol volt egy agyonsminkelt csaj, akiről késöbb kiderült, hogy a kép készültekor még nem töltötte be a 18-at. Itt nyilván tudatos gyűjtésről volt szó. Nyilván nem vagyok ott. nem láttam a képeket, tehát elvileg ez a 17-es verzió is lehetséges, csak nem életszerű. Amúgy meg bevehetnék Ross The Bosst. Mindenki jól járna...

Már miért ne lenne életszerű, hogy egy rockzenész meztelen fotókat nézeget tizenéves lányokról, akik akár a zenekar rajongói is lehetnek?
Nem tudjuk, milyen képek voltak, simán lehet, hogy tényleg gyerekek, mint ahogy 16-17 éves lányok is.
Ez utóbbi is még igen szigorú, még a meetoo# kampányt elindító Asia Argento is nagyon megjárta, hogy lefeküdt egy 17 éves fiúval

Én csak azt nem értem, hogy miért nem ment fel egy pornó oldalra, és miért nem ott nézegette törvényesen a " teen " kategóriát, ahol fiatalnak tűnő, de 18 éven felüli lányokat mutogatnak?


Mert nyilván nem barely 18 lányokról van szó.
Idézet
 
 
#10 Nornagest 2018-10-27 16:51
Ha valaki mindenáron tizenèves lányokat akar nèzegetni akkor nèzzen 18-19 èveseket. Egy középkorú figurától persze ez is undorító de legalább bűncselekmény. Nem hinném hogy akkora különbség van egy 18 ès egy 17 èves között. Ha meg direkt az a tèny izgatja hogy a csaj nem felnőtt akkor menjen is a sittre ott a helye, hátha "elbeszèlgetnek" vele kicsit a cellatársak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.