Shock!

május 07.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Februárban jelenhet meg a Deep Purple következő albuma

Valószínűleg februárban jelenhet meg a Deep Purple régóta várt új albuma, amelynek alapváltozatán tizenegy-tizenkét szerzemény kap majd helyet. A csapat ugyanakkor ennél több számot rögzített Bob Ezrin producerrel, vagyis további bónuszok elcsepegtetése is várható.

Roger Glover basszusgitáros az orosz ITAR-Tassz hírügynökségnek adott interjújában beszélt a készülő új Purple albumról, amelyhez tizennégy dal már teljesen elkészült. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a témák kiadásra készen állnak, és a zenekar közelgő oroszországi koncertjein akár már elő is kerülhet néhány új darab. Az egyelőre cím nélküli album a mostani állás szerint 2013 februárjában jelenhet majd meg, vagyis bő hét és fél évvel követi majd a veterán brit hard rockerek utolsó stúdiólemezét, a 2005-ös Rapture Of The Deepet. Glover azt is elárulta, hogy az alapkiadáson tizenegy-tizenkét szám kaphat helyet, a maradék sorsa egyelőre ismeretlen.

A zenekar jövőre természetesen masszív világturnét tervez az új albummal, és amennyiben decemberben beválasztják őket a Rock And Roll Hall Of Fame-be, igen komoly pörgés várható körülöttük 2013-ban a tavaszi beiktatással, amelyet hatalmas médiafigyelem övez. Hónapok óta komoly pletykák hallhatók a zenekar egy esetleges újabb magyarországi fellépéséről is a jövő évi székesfehérvári Fezenen, bár ezeket eddig hivatalos forrásból még senki sem erősítette meg. A Rapture Of The Deep megjelenése óta a Deep Purple mindenesetre három hagyományos koncertet is játszott Magyarországon: 2006-ban és 2007-ben a Sportarénában, 2010-ben pedig a Népstadion Szoborparkjában, a Stargarden Fesztiválon léptek fel.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.