Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kifarolt az ördögvillát kisajátító kezdeményezéséből Gene Simmons

0822geneMár nem akarja levédetni az ördögvillázást Gene Simmons. A KISS basszer/énekesének próbálkozása alapból is elég sok sebből vérzett, nem mellesleg pedig komoly felháborodást keltett a színtéren.

Ha másra nem is, hát arra biztosan jó volt Gene Simmons legújabb akciója, hogy most néhány napon át megint mindenki róla beszéljen: a KISS basszer/énekese június elején azzal az igénnyel folyamodott az illetékes szabadalmi hivatalhoz, hogy ismerje el védjegyként az ördögvilla általa használt verzióját. Simmons indoka az volt, hogy szerinte a híres gesztust ebben a formában ő alkalmazta első alkalommal a színpadon, még valamikor 1974-ben. Noha utóbbi körülmény is elég erősen vitatható, az ügy akkora hullámokat vert, amin még talán a nagy nyelvöltögető is meglepődött: a rockrajongók egészen széles köre mellett zenészek és zeneipari szakemberek egész sora fejezte ki rosszallását a kezdeményezés miatt. Simmons így mostanra kifarolt a dologból. Igaz, akkor sem lett volna könnyű dolga a bejegyeztetéssel, ha kitart eredeti elképzelése mellett, hiszen a gesztus mára teljesen általánosnak tekinthető, amit senki sem köt pusztán egyvalakihez.

A KISS májusi brnói koncertjéről itt írtunk.

 

Hozzászólások 

 
-5 #8 White Sunday 2017-06-25 18:02
Szomorú, hogy egy rock / metal portálon egy ilyen, mosolyt érő hírre jön a f@szfejezés, meg a személyeskedés és ez még tetszést is arat.
Idézet
 
 
+6 #7 Szőlő 2017-06-23 21:11
Védesd le a GENE-SIS nevet is, te parókás majom.
Idézet
 
 
+4 #6 cápaidomár 2017-06-23 16:11
"Ha másra nem is, hát arra biztosan jó volt Gene Simmons legújabb akciója, hogy most néhány napon át megint mindenki róla beszéljen (...)"

Ennyi. Semmi egyébre nem volt jó ez. Tényleg szükségtelen bármennyire is komolyan venni. Szánalmas bulvár az egész, semmi több.
Idézet
 
 
+29 #5 Extremeblast 2017-06-23 12:39
A parókáját minden jogi herce-hurca nélkül levédthetné..
Idézet
 
 
-1 #4 bélféregtámadás 2017-06-23 10:38
Idézet - BahnScorper:
Le se tagadhatná a faszikám hogy magyar, a kormány is ugyanígy csinál nálunk mindig...

El baszlak a kamionomal te "szemét"!
Idézet
 
 
+9 #3 BahnScorper 2017-06-23 09:54
Le se tagadhatná a faszikám hogy magyar, a kormány is ugyanígy csinál nálunk mindig...
Idézet
 
 
+45 #2 Náci bácsi 2017-06-23 09:43
Állítólag most a "faszfej" kifejezés levédetésével próbálkozik, mert bizonyítani tudja, hogy ezt őrá mondták a legtöbbször a világon. Sok sikert, Gene!
Idézet
 
 
+12 #1 Claudius Oltarimanus 2017-06-23 07:57
Dio is a nagyanyjától tanulta ezt a mudrát! :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.