Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kőkeményen betart a cseh ügyészség Randy Blythe-nak

Ismét panasszal élt a cseh ügyészség Randy Blythe szabadlábra helyezésével szemben. Habár a zenekar lerótta az énekesért a duplájára emelt, 400 ezer dolláros óvadékot, a vádhatóság újból azt javasolta a bíróságnak, hogy a halált okozó testi sértés miatt lassan egy hónapja egy prágai börtönben fogvatartott Lamb Of God frontembert továbbra se engedjék ki a fegyintézetből.

„Az ügyész panasszal élt a 200 ezer dollárral szemben, ezt a bíróság elutasította, de közben felemelte az összeget 400 ezerre", magyarázta a Lamb Of God menedzsere, Larry Mazer egy richmondi televíziónak adott interjújában. „Mint ahogy mindenki tudja, ezt is kifizettük. A cseh jogszabályok értelmében azonban az ügyész még egyszer panasszal élhet a döntéssel szemben, és pontosan így is tesz. Ez most megint meghosszabbít mindent..."

Mazernek egyelőre fogalma sincs róla, mikor helyezhetik végre szabadlábra Randy Blythe-ot, de szinte kizártnak tartja, hogy augusztus elejéig megtörténne a dolog. Mindez azért bír különös jelentőséggel, mert augusztus 1-jétől a Lamb Of God elvileg főzenekarként turnézná körbe Észak-Amerikát a Dethklok és a Gojira társaságában. A turné sorsa egyelőre kérdéses, valószínűleg még ezen a héten kiderül, hogy az egészet lefújják-e, avagy csak későbbre halasztják. Mindez közvetve még minket is érinthet, ugyanis Gene Hoglan elvileg e turné miatt nem tudja vállalni a Testament augusztus 2-án Székesfehérvárt is érintő európai turnéját. Ha azonban a körút elmarad, akár még át is jöhet Európába Chuck Billyékkel, akik - talán éppen a bizonytalan helyzet miatt - egyelőre nem is neveztek meg pótdobost a koncertekre...

 

Hozzászólások 

 
-4 #9 Nűnű 2012-07-27 13:09
Annyiból megértem a cseh hatóságokat, hogy szerintem tanultak a mi hibánkból, amikor elengedtük a Leányfalun gázoló ír faszfejet.
Ha elengednék Randy-t akkor egészen biztosan megúszná a bűntetést (jogosan vagy jogtalanul, ezt nekem nem tisztem innen megállapítani.)
Sanszosan abban a pillanatban az USA-ba menne, készülne egy kisfilm a NatGeo-n, hogy milyen (borzalmas) körülmények között tartották őt fogva a csehek.
Idézet
 
 
+1 #8 Dani 2012-07-26 21:38
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Az óvadékösszeget a hatóságok nem "lenyelik", főleg, hogy az eljárás végén eleve visszajár, ha a terhelt végig együttműködött velük (megjelent a tárgyalásokon stb.). Akkor is visszautalják, ha az illetőt végül nem helyezik szabadlábra - ergo ha Randyt neadjisten bent tartják, az összes pénzt vissza fogják utalni. A szabályozás amúgy minden országban más és más, egy csomó helyen bűnügyi költségekre, az áldozatok kártalanítására is fordítanak az óvadékösszegből - Kiss kolléga nyilván többet és nálam pontosabbat tud erről mondani, ha akar. :)

Értem, köszi!
Idézet
 
 
+2 #7 L 2012-07-26 18:36
Faszok ezek a csehek. Kíváncsi vagyok milyen lehet a cseh közvélemény ebben az ügyben.Vajon Randy a nemzeti ellenségük vagy mi? Hihetetlen ez.
Idézet
 
 
+3 #6 M 2012-07-26 18:00
az amerikai kört lemondták. nemrég olvastam. a cseh ügyészség meg bekaphatja, mert tényleg már szánalmas amit művelnek. az ügyész urak pedig megérdemelnék, h ők fizessék ki az elmaradt túrát.
Idézet
 
 
+3 #5 Draveczki-Ury Ádám 2012-07-26 14:51
Az óvadékösszeget a hatóságok nem "lenyelik", főleg, hogy az eljárás végén eleve visszajár, ha a terhelt végig együttműködött velük (megjelent a tárgyalásokon stb.). Akkor is visszautalják, ha az illetőt végül nem helyezik szabadlábra - ergo ha Randyt neadjisten bent tartják, az összes pénzt vissza fogják utalni. A szabályozás amúgy minden országban más és más, egy csomó helyen bűnügyi költségekre, az áldozatok kártalanítására is fordítanak az óvadékösszegből - Kiss kolléga nyilván többet és nálam pontosabbat tud erről mondani, ha akar. :)
Idézet
 
 
+1 #4 Dani 2012-07-26 13:46
Vajon ezt a kisebb összeget ennek ellenére is lenyelték a cseh hatóságok? Hogy van ez, nem tudja valaki?
Idézet
 
 
+6 #3 Bakk-Dávid László 2012-07-26 10:50
Idézet - tiBikEEe:
Ezek után én azt mondanám a metal bandák helyében hogy akkor jólvan pár évig Csehország kihúzva megy hozzátok a f.szom... hihetetlen amit ezek művelnek...-.-'

Azért gondoljunk bele, ha hasonló helyzet történt volna Magyarországon, egy rock rajongónak sem esne jól, ha ettől a pillanattól kezdve pár évig kerülnék ez együttesek az országot.

A cseh hatóságok okolhatók ezért, nem pedig a rajongók.
Idézet
 
 
+3 #2 Dead again 2012-07-26 10:17
Hát ezek teljesen buzik.
Idézet
 
 
+6 #1 tiBikEEe 2012-07-26 09:59
Ezek után én azt mondanám a metal bandák helyében hogy akkor jólvan pár évig Csehország kihúzva megy hozzátok a f.szom... hihetetlen amit ezek művelnek...-.-'
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.