Tavasszal ismét fellép Budapesten a Machine Head, akiknek addig természetesen egy új lemezük is kijön Catharsis címmel. Robb Flynn egy friss interjúban beszélt az előzetesen minden eddigi elődjénél dallamosabbnak ígért új albumról.
Zack Ohren producerrel rögzítette új, Catharsis című albumát a Machine Head, amely előreláthatólag januárban jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában. Robb Flynn egy korábbi stúdiós videóban minden eddigi lemezüknél melodikusabb, fogósabb megközelítést ígért a 2014-es Bloodstone & Diamonds folytatásától, most pedig konkrét dalokról is beszélt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tavaly single-ként kihozott, szintén dallamosabb Is There Anybody Out There? felkerül-e majd az anyagra.
„A Beyond The Pale volt a második nóta, amit megírtunk a lemezhez”, mondta a frontember a lengyel Interiának adott interjújában. „Ez egy sima, négyperces szám, amire egyből azt mondtuk: bazmeg, ez jó! Nagyon gyorsan összeállt, bár a szövegnél beletelt némi időbe, mire rájöttem, pontosan mit is szeretnék kihozni belőle. Ez volt az egyik szám az albumon, amihez egy ideig nem tudtam megfelelő témát találni. Hét különböző refrént is megcsináltam hozzá, hét különböző témakörrel, hét totálisan eltérő szöveggel. Aztán az utolsónál már tudtam, hogy igen, ez lesz az. A Kaleidoscope ennek pont az ellentéte volt, azt szó szerint a stúdióban raktuk össze. Dave-vel játszogattunk, aztán szupergyorsan összeállt az egész, és a végén a szöveg egy részét majdhogynem freestyle-ban nyomtam fel: az egész intró akkor született, amikor másodszorra énekeltem el a dalt. Egyszerűen kiszakadt belőlem, nagyon izgatott lettem. Az ember a stúdióban gyakran kicsit steril környezetben dolgozik, és meg akarja örökíteni a megfelelő pillanatot, de pont ez a legnehezebb a világon. Sokaknak nem is jön össze. A Kaleidoscope-nál viszont sikerült, ami őrületes. A lemezen szó szerint azt hallja majd mindenki, amikor zenekarként aznap játsszuk a nótát először. Érezni benne az energiát, tényleg sikerült elkapnunk: ott van benne az izgatottság. És nem tudom, akkor is ott lenne-e, ha előtte már nyolc-kilenc hónapig dolgozunk rajta, aztán utána rögzítjük…”
A csapat a turnén elsősorban ismét an evening with…-típusú monstre bulikban gondolkodik: a legutóbbi koncertsorozat kétszáznyolcvanhárom bulijából kétszázötven ilyen előzenekar nélküli, majdnem háromórás fellépés volt, és most sem lesz másképp. „Huszonhárom éve cipeljük magunkkal az előzenekarokat, és őszinte leszek: az emberek alapvetően sosem szerették a nyitóbandáinkat. Elvittük a Bring Me The Horizont, azt hittem, mindenkit megfognak majd, aztán az lett a vége, hogy a közönség szó szerint ledobálta őket a színpadról. A metalban mára általánosságban is mindenki nagyon ráállt a csomagturnékra, a fesztiválokra, amikor százhatvan banda szerepel a menetrendben. Miközben amikor mondjuk megnézed Paul McCartneyt, Bruce Springsteent vagy a Rolling Stonest, egyikük sem cipel magával hét másik csapatot: csak Bruce Springsteent, csak a Rolling Stonest kapod. Mi pedig pontosan ezt akarjuk most. Nagyon élveztük ezeket a két és fél-, háromórás koncerteket, kurva jól sültek el. Teljesen feltöltött bennünket zenekarként is: leporoltunk bizonyos dalokat, jobban játszottunk, maga a turnézás is érdekesebb lett. Imádtuk, szóval folytatjuk is.”
A Machine Head január 25-étől már bele is csap a tengerentúlon a lemezbemutató turnéba, ez a körút egészen március első feléig tart, utána pedig Európa következik. Jó hír, hogy akárcsak legutóbb, most sem kerülik el Budapestet: a csapat április 20-án a Barba Negrában lép fel. Részletek itt.
Hozzászólások
Ebben van igazság, nyilván fejlődhet, változhat egy zenész ahogy telnek az évek. Az sem baj ha több a melodikus motívum mint régen.
A gond csak az hogy Robb esetében a dallamosság leginkább az 1999-2001-es mainstream new-metal dallamvilágot jelent.
Bár így lehet hogy akkor csak velem van probléma, mert én soha nem bírtam azt a stílust. .
Ha a dallamosság egy kicsit kreatívabb utat jelentene, nem lenne azzal semmi gond. Itt van pl. a francia Gorod: technikás death metal együttesnek indult, de mára a zenéjük valami műfajokon átívelő egyveleg lett - mégis szerves egész az összkép, minden részlet a helyén van:
https://www.youtube.com/watch?v=BbYt8ML0wng
Nem vagyok ellene a kísérletezésnek , a dallamosságnak, csak ehhez kicsit több kreativitás és bátorság kéne mint ami Robbékban van.
Az itt a nagy bökkenő, hogy amit ma játszanak, az pontosan, hogy a Blackeningnek a továbbfejleszté se.. Csak a Blackeningen még valamelyest helyén voltak az arányok (bár szerintem egyértelműen az Ashes lemez volt A lemez ebben a stílusban), a Locuston még el-elvétve vannak zseniális dalok, de igazából sajnos már ott elkezdődött a zuhanórepülés a menthetetlen giccsbe.
De előbb várjuk ki a lemezt, majd utána adjunk a megfejtősdinek, bár félek tőle, hogy előre lejátszott mérkőzés lesz ez :S
Bocs Robb, de biztos erre van szükség????
Én már a Bloodstone-t sem tudtam végighallgatni többek közt a sok vinnyogás miatt amit Robb dallamos ének terén produkált.
Pedig a Blackening idején minden annyira szép volt, azt az irányvonalat kellett volna továbbfejleszte ni, mert ez amit most művelnek a lassú leépülés és teljes iránytévesztés egyik legszörnyűbb példája.
Az elmúlt 7 évben ez a csapat csak ilyen zenét nem csinált még.