Shock!

december 04.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Moby Dick: itt az első szám a Földi pokolról

1008mobydickcVeszélyes elem címmel közzétette első dalát a Moby Dick a novemberben érkező új albumról. A Földi pokol lemezbemutatója november 15-én lesz a Club 202-ben.

Tizedik stúdióanyagával jelentkezik november 3-án a soproni Moby Dick. A Földi pokol című anyag zeneileg a legutóbbi, igen jól sikerült A holnapok ravatalán folytatásának ígérkezik, és ugyan végleges dallistával még nem szolgálhatunk, olyan dalok kerülnek majd fel rá, mint a címadó, a Mátrix, a Vasketrecben, a Sikátor vagy a Veszélyes elem. A banda DVD-mellékletet is csapott a Devecz Ádám borítójába csomagolt albumhoz, rajta a harmincéves jubileumi buli felvételével. „Ez egy tizenkilenc dalból és négy átkötő intróból álló, másfél órás anyag. Akik ott voltak a koncerten, tudják, hogy nagyon feelinges, forró hangulatú buli volt, és az elkészült videóanyag maximálisan vissza is adja ezt!", mondják. Erről az alább közzétett két felvétel alapján mi magunk is meggyőződhetünk.

A Földi pokol lemezbemutatója november 15-én lesz Budapesten, a Club 202-ben, amely egyben Schmiedl Tamás 50 éves születésnapi bulijaként is funkcionál. Ennek szellemében rengeteg vendég teszi majd tiszteletét a színpadon, köztük a Moby Dick volt tagjai, Katona Főnök, Farkas Zotya és Szekeres András, de fellép a speciális műsorral készülő Leander Rising és a Bloody Roots is. Bővebb információk itt.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #18 ddrum777 2014-10-22 10:42
Földi pokol... esetleg lesz még több közhely a lemezen?
Idézet
 
 
+1 #17 pekkae 2014-10-22 07:29
Idézet - pekkae:
Számomra mindíg is gyenge volt a Moby Dick, pont a szövegeik miatt. Egyáltalán nem tudtam azonosulni vele soha, sok a kínrím a szövegeikben, és már már röhelyesen erőltetett szövegeik nem tudtak soha megfogni. Bárcsak más írta volna a szövegeiket, akkor talán érdekelne ez a zenekar.

Huhh asszem kicsit sok a szóismétlés, de talán megérti mindenki mit akartam.
Idézet
 
 
+2 #16 pekkae 2014-10-22 07:27
Számomra mindíg is gyenge volt a Moby Dick, pont a szövegeik miatt. Egyáltalán nem tudtam azonosulni vele soha, sok a kínrím a szövegeikben, és már már röhelyesen erőltetett szövegeik nem tudtak soha megfogni. Bárcsak más írta volna a szövegeiket, akkor talán érdekelne ez a zenekar.
Idézet
 
 
+1 #15 Venomádi 2014-10-21 19:53
Jó hát a Moby Dicknek ez az enyhén sármos szöveg adja a fazonját - sajnos, vagy nem - mostanság. Ezt a lemezt még nem hallottam teljes egészében nyílván, de remélem azért valami formabontóbb tartalom kerül a lemezre (természetesen a 3 évvel ezelőtti anyaggal semmi bajom, bika nagyon, csak ne szólna szarul). Nekem tetszett amikor volt egy korszaka a zenekarnak amikor groove-os témákkal mert játszadozni főleg 94-96 között, ebből talán lehetne egy kis kikacsintás. Azt meg furcsa volt itt olvasni, hogy a Smici hamis. Nem emlékszem hogy bármikor is az ellenkezője igaz lett volna, max kopott a hang.
Idézet
 
 
+2 #14 józsi 2014-10-21 10:16
A videó alatt találhatók egyéb linkek, ahol szintén meg lehet hallgatni a számot. Én a deezer-est hallgattam és sokkal jobban szól ott mint a youtube-on .
Idézet
 
 
+2 #13 queensryche999 2014-10-21 09:52
Idézet - iLane:
Nagyon kásás kompresszált az egész sound. Cinek sehol, a dobsound különösen gatya. Hallottad 0:23-nál azt a szörnyű pergetést?


Sokadszorra meghallgatva sem találom vészesnek, pedig kekec vagyok. Legalábbis a hú de rosszhoz képest. Cinek a helyükön vannak. (Maga a dobsound nekem se jön be, mondjuk nekem 20 thrash, vagy thrash jellegű lemez közül jó, ha 3-4-nek jön be a dobja.) Ma mi nem kompresszált metalban? Legalább nem tolták túl a limiterrel együtt, mint a Death Magneticen.
Idézet
 
 
+1 #12 iLane 2014-10-21 08:44
QueensrycheIdézet - queensryche999:
Kinyomtam hifire és nekem speciel semmi bajom a hangzással. Nem mondom, hogy nem lehetne jobb, de a "hú de nagyon rosszul szól" észrevételt olvasva sokkal rosszabbat vártam.


Nagyon kásás kompresszált az egész sound. Cinek sehol, a dobsound különösen gatya. Hallottad 0:23-nál azt a szörnyű pergetést?
Idézet
 
 
+2 #11 székelymetálos 2014-10-20 22:26
Idézet - pistike:
aki figyelmesebben ismeri a munkásságukat, az hallhatja, hogy kurva sok nyúlás van külfökdi zenekaroktól. őket is fújta ide-oda az aktuális trend. nem is csoda, hogy feloszlottak annak idején. mindenki hátat fordított az igaz thrash-nak és szart kezdett el játszani vagy feloszlott. pusztai szövegei punk-osak...mi érdekes, hogy az aurórának is ő a szövegírója. én sohasem estetm hanyatt tőlük. az atomic és az exit , a badlam és stb. zenekarok - szerintem- jobbak voltak

Nem csak a magyar bandák, de a metálvilág 99 százaléka egy szűk elitkörtől "nyúl." Bár ezt a legtöbb esetben nem lehet kimondottan koppintásnak nevezni, mivel a metálban felhasználható zenei témák tárháza annyira telitődött, hogy már nemigen lehet új dolgokat kihozni, csak régebbieket variálni. Ettől még tartom a véleményem, hogy a Dick a kevés magyar zenekar egyike, akinek megvolt/megvan az az egyedisége, amire azt mondjuk, hogy Moby Dick-es. Persze elfogult vagyok, a kedvenc zenekaromról van szó.
Idézet
 
 
+1 #10 queensryche999 2014-10-20 22:10
Kinyomtam hifire és nekem speciel semmi bajom a hangzással. Nem mondom, hogy nem lehetne jobb, de a "hú de nagyon rosszul szól" észrevételt olvasva sokkal rosszabbat vártam. (Smici pedig sosem volt egy Dickinson és nem lesz már fiatalabb sem.)
A szöveg nekem sem jött be, de... és akkor inkább nem hasonlítom össze mással, ne legyen ebből is cicaharc.
Ehhez még annyit, hogy a 90-es évek első felében, kamaszként a Moby Dick szövegeit tartottam talán a legizgalmasabbn ak a magyar METAL szcénában.Egy kicsit olyan volt, mintha valami horrorisztikus utópia-hangoskönyvet hallgatnék. És ezért örök hála Pusztai Zolinak. (Az első 4 lemezt pedig kötelezővé tenném azoknak a fiataloknak, akik a magyar metallal ismerkednek. )
Idézet
 
 
+3 #9 Dead again 2014-10-20 21:51
A megszólalással szerintem semmi gond nincsen, a dalszöveggel és a zenével viszont annál több . . .
Idézet
 
 
+3 #8 pistike 2014-10-20 21:33
aki figyelmesebben ismeri a munkásságukat, az hallhatja, hogy kurva sok nyúlás van külfökdi zenekaroktól. őket is fújta ide-oda az aktuális trend. nem is csoda, hogy feloszlottak annak idején. mindenki hátat fordított az igaz thrash-nak és szart kezdett el játszani vagy feloszlott. pusztai szövegei punk-osak...mi érdekes, hogy az aurórának is ő a szövegírója. én sohasem estetm hanyatt tőlük. az atomic és az exit , a badlam és stb. zenekarok - szerintem- jobbak voltak
Idézet
 
 
+11 #7 Béla 2014-10-20 20:19
Idézet - székelymetálos:
Idézet - bogar:
Zene: Sepultura
Szöveg: Lovrek Krisztián

Hű de okos vagy...Te biztos tudsz valamit, amit mi nem....A szövegeket Pusztai Zoltán írja 1991 óta, a zenéről meg csak annyit, hogy a Moby Dick a kevés magyar zenekarok egyike - a thrash metálban pedig kétségkívül az egyetlen- amelynek a zenéjére egy sajátos stílus, egyediség jellemző, még ha nem is mindenik albumra.

Nos nem kell ahhoz székelymetálern ek lenni, hogy megállapítsuk a Dick mindig is bugyuta szövegekkel operált .Viszont tényleg annyira egyedi a zenéjük mint...öööö...mint...á hagyjuk.
Fésüld ki a szemedből a hajadat manipulálják a zagyadat:)
Idézet
 
 
-6 #6 székelymetálos 2014-10-20 18:25
Idézet - bogar:
Zene: Sepultura
Szöveg: Lovrek Krisztián

Hű de okos vagy...Te biztos tudsz valamit, amit mi nem....A szövegeket Pusztai Zoltán írja 1991 óta, a zenéről meg csak annyit, hogy a Moby Dick a kevés magyar zenekarok egyike - a thrash metálban pedig kétségkívül az egyetlen- amelynek a zenéjére egy sajátos stílus, egyediség jellemző, még ha nem is mindenik albumra.
Idézet
 
 
+6 #5 sanyi 2014-10-20 17:38
Szerintem az túlzás, hogy az Ugass kutya kivételével minden albumon gagyik a szövegek. Persze, vannak tényleg olyan "érdekes" dalszövegek, amikre én is azt mondom, hogy hú vazzeg!! Pl. a Na, mi van-tól falnak tudok menni.
De mondjuk a Golgotán olyan bivalyerős minden egyes sor, hogy megkockáztatom, az a legjobb lemezük. De ne felejtsünk el, olyan ütős nótákat sem, mint a Gumiszoba, Jusson eszébe, Beteg a föld, Lassú halál, Káosz és zűrzavar stb...
Minden jót és rosszat összevetve a Moby Dickel kapcsolatban, én nálam még mindig állati királyak. Az új lemezt megfogom venni és a Club 202-ben is ott leszek.
Idézet
 
 
+5 #4 P.R. 2014-10-20 15:47
A Moby Dick gyengeségét szerintem a jó dalszövegek hiánya jelenti. Zeneileg egész jó , de a béna szövegek lerontják az egészet. Az Ugass Kutya lemez kivételével ez minden albumukra igaz.
Soha nem értettem miért nem tudtak maguknak szöveget írni.
"Lesben állnak az árnyak , minden sarkon rám várnak..."
Fúúúú .... ez szerintem nagyon gáz !
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.