Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizenegy év után új albummal tér vissza a Life Of Agony

A Place Where There's No More Pain címmel még idén új albummal jelentkezik a Life Of Agony. A csapat az évek során többször is feloszlott, de a jelek szerint – szerencsére – nem nagyon bírják ki tartósan egymás nélkül.

0113loa

0113loacA Napalm kiadó gondozásában jelenik meg valamikor 2016 folyamán a brooklyni Life Of Agony új, ötödik nagylemeze, amely az első lesz a bandától a 2005-ös Broken Valley óta. Mint ismeretes, a csapat azóta egyszer ismét feloszlott, a frontember Keith Caputo pedig nőként, Mina Caputóként folytatta tovább – természetesen most is Minaként áll a zenekar frontján.

„Szerintem a rajongóink tudják, hogy a zenénk tényleg igazi szenvedésből fakad, méghozzá mindnyájunk esetében", mondja az új lemezről Alan Robert basszusgitáros. „Rengeteg rajongó mondta is az évek során, hogy az évek során nagyon fontos volt számukra a saját fájdalmaik orvoslásában, hogy mi megosztottuk velük a saját szenvedéseinket. Az a felemelő energia pedig, amit a koncerteken adunk át egymásnak, reményt ad mindenkinek, hogy igenis van fény az alagút végén. Számunkra, illetve a rajongóink számára is remélhetőleg ez a rövid közösen töltött idő jelenti azt, amikor nincs fájdalom."

A megjelenésről egyelőre nincsenek információink, de mivel már a borítót is bemutatták, vélhetően nincs túl messze a megjelenés.

 

Hozzászólások 

 
#4 the raven 2016-01-14 19:45
Idézet - Robidog1984?:
Tényleg nem trollkodás, de most akkor ők is női frontemberrel menek tovább?

Igen.
Idézet
 
 
+3 #3 sohamaar 2016-01-13 14:39
A borító borzalmas, a lemezt viszont várom.
Idézet
 
 
+6 #2 Robidog1984? 2016-01-13 11:06
Tényleg nem trollkodás, de most akkor ők is női frontemberrel menek tovább?
Idézet
 
 
+8 #1 P 2016-01-13 10:07
„Szerintem a rajongóink tudják, hogy a zenénk tényleg igazi szenvedésből fakad, méghozzá mindnyájunk esetében"

Hát amit Keith/Mina Caputo az elmúlt években átélhetett elsősorban pszichésen (és fizikailag se lehet egy vicces dolog), abból gyakorlatilag egy egész életműre elég dalt össze lehet hozni. Nem irigylem, de azt, hogy a művészetébe/zenébe tudja ágyazni, mindenképpen szerencsés.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.