Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vikernes: nem ismertek az állítólagos vérfürdő konkrét tervei

0717vargvikernesMint arról a tegnapi napon beszámoltunk, a francia rendőrség súlyos terrorcselekmények előkészületének gyanújával őrizetbe vette Varg Vikernest és huszonnégy éves francia feleségét, illetve házkutatást tartott a pár dél-nyugat franciaországi házában. Az eseményeket jelentős médiafigyelem követi mind Franciaországban, mind Norvégiában.

A sajtó értesülései szerint a rendőrök öt lőfegyvert foglaltak le a birtokon, és részben ezek, részben Vikernes erőszakos cselekményekre buzdító, szélsőséges nézeteket terjesztő blogbejegyzései, valamint előélete alapján alapján gyanítják, hogy Vikernes francia földön vérfürdőre készült. Nem megerősített értesülések szerint három konkrét körülmény utalt a tervekre, melyek alapján végül az akció mellett döntöttek: Vikernes feleségének nemrégiben történt fegyvervásárlásai, Vikernes egy friss blogbejegyzése, melyben egy súlyos párizsi vonatbalesetért a bevándorlókat tette felelőssé, és melyben Hitlerről és norvégiai helytartójáról, Vidkun Quslingről „isteni jóságként", míg Jézusról és Leonard Cohenről „zsidó parazitaként" írt, valamint az a tény, hogy Anders Behring Breivik többek között Vikerneshez is eljuttatta manifesztumát 2011. júliusában.

Azt azonban maga a francia belügyminiszter, Manuel Valls is elismeri, hogy jelenleg nem ismertek Vikernes konkrét tervei, illetve célpontja - ha egyáltalán volt ilyen -, ugyanakkor elengedhetetlen volt, hogy a francia terrorelhárítás „előre, és ne utólag cselekedjen". A francia közvélemény egy része, valamint Vikernes korábbi norvég ügyvédje (aki egyelőre szintén csak a médián keresztül értesült a részletekről) viszont úgy véli, mindez meglehetősen kevés az alapos gyanúhoz, és ezek alapján nem lett volna szabad őrizetbe venni a párt.

A hírek szerint Vikernes már azóta a francia titkosszolgálat látókörében volt, mióta szabadulása után 2010 környékén Franciaországba költözött. Miután felesége néhány héttel ezelőtt több lőfegyvert is vásárolt, a hatóságok folyamatosan megfigyelték, és ezek alapján dönthettek az akció mellett.

A francia törvények szerint terrorcselekmény előkészítésének gyanújával négy napig lehet valakit őrizetben tartani anélkül, hogy konkrét vádat emelnének ellene. Ennek lejártával, amennyiben a hatóságok a meglévő bizonyítékok alapján nem gyanúsítják meg hivatalosan, és nem helyezik előzetes letartóztatásba, szabadon kell engedni. Jelenleg bizonytalan, hogy Vikernes esetében erre sok kerülhet-e. Amennyiben igen, úgy minden bizonnyal Párizsba szállítják néhány napon belül, ahol a terrorelhárító szervezet kérdéseire kell majd felelnie.

Egyik szomszédjuk szerint a család kifejezetten visszahúzódó életet élt, és azon kívül, hogy Vikernes és a gyerekei is gyakran katonai ruhákban mutatkozott és gótikus zenéket hallgatott, a csendes környék lakói semmi figyelemreméltót nem találtak Vikernesék körül.

Hozzászólások 

+2 #20 the raven 2013-07-19 15:58
Idézet - P.R.:
Szerintem meg mindenki kapja be!

Az egész napom szar volt,végre nevettem egy jót....kösz!:)
Idézet
 
+7 #19 P.R. 2013-07-18 17:14
Szerintem meg mindenki kapja be!
Idézet
 
+4 #18 Tom 2013-07-18 10:37
A tag gyilkos, ez tény. Az, hogy még millió gyilkos van rajta kívül a világon, nem hiszem, hogy pozitívabbá kell tegye a megítélését, és ez alól az se ad felmentést, hogy egyébként fasza blekk metálos.

Egyébként meg ez a rinya a világrendről....jézus. Mit akartok? Ősközösséget? Anarchiát?

Egy olyan világban például esélyetek nem lenne Varg zseniális zenéjét hallgatni. :-D
Idézet
 
+2 #17 Abracadabra 2013-07-18 10:06
Valami alapja biztosan volt, hogy befogták őket, naná, hogy a médiának nem fogják elmondani a konkrét tényeket. Azért sokba kerül egy ilyen akció, nem beszélve a megfigyelésről, ami jogos valamilyen szinten, ha azt vesszük, miket követett el Norvégiában... (Plusz eléggé feszült a nemzetközi terrorelhárítás i helyzet az egész világon, mivel sok az önjelölt, semmilyen terrorszervezet hez nem tartozó pszichopata.)
Nem beszélve Varg blogjáról és a nézeteiről... Elképzelhető, hogy rosszul emlékszem, de mintha azért ekézte volna Breiveket, hogy norvégokat ill. norvég fiatalokat gyilkolt meg, nem pedig alapból magát a tömeggyilkosság ot ítélte el.
Idézet
 
+1 #16 asdasd 2013-07-18 08:48
Idézet - Aladin:
Korunk boszorkánybélye gei: antiszemita, terrorista. Akire ezeket rásütik, örökre a gyanú árnyékában marad...

Olyan nagyon nem kellett az urra rasutni az antiszemita belyeget, o maga teszi ki.
Idézet
 
-6 #15 Pajor Péter 2013-07-18 07:57
Az ilyen ál terrorista elhárítás után legalább kiderül lehet részben Vargnak van igaza ...írtak itt már'84 ről szerintem meg haladunk a szép új világ felé -zeneileg meg zseniális
Idézet
 
+2 #14 Aladin 2013-07-18 04:45
Korunk boszorkánybélye gei: antiszemita, terrorista. Akire ezeket rásütik, örökre a gyanú árnyékában marad...
Idézet
 
+14 #13 Draveczki-Ury Ádám 2013-07-18 03:26
Idézet - suizidium:
Tisztelt Shock! Mindenki pénzből meg reklámból él de ez egy rockmagazin és a ZENE a lényeg.

Ki mindenki? Mi Shockmagazinkén t biztosan nem. :) Időről időre előkerül ez a téma, mi pedig mindig ledöbbenünk, amikor valaki előáll azzal, hogy ezt meg azt A PÉNZÉRT tesszük ki. Mi van?????? Aki egy kicsit is tisztában van a realitásokkal, az pontosan tudja, hogy egy ilyen oldal csak viszi a pénzt, vagy legjobb esetben fedezi a működtetése költségeit. Ha azt hiszed, hogy mi ebből PÉNZT veszünk ki, amit aztán Lexusra meg trópusi nyaralásokra költünk, finoman szólva sem lehetnél messzebb a valóságtól. :)

Ami a hírt illeti: konkrétan valóban nem zenei hír. De egy adott zenei színtér emblematikus alakjához kapcsolódik, és mint ilyen, megkerülhetetle n. Pláne, hogy ebben az esetben - köszönhetően Polgár kollégának, aki perfekt norvég - olyan plusz információkat közöltünk, amelyeket máshol még nem olvashattál magyarul. És te is rákattintottál, elolvastad, sőt, hozzá is szóltál. :) Senkinek sem kell mindent elolvasnia az oldalon, ha nem tetszik, hogy itt szerepel, akkor keress mást, van elég archív és kurrens anyagunk szerintem. Randy Blythe vagy Tim Lambesis ügyeiről is beszámoltunk, erről is be fogunk.

A dicsérő szavakat egyébként köszönjük, seggbe egyelőre nem fogom rúgni sem magamat, sem a többieket. :)
Idézet
 
-12 #12 suizidium 2013-07-17 20:10
Tisztelt Shock! Mindenki pénzből meg reklámból él de ez egy rockmagazin és a ZENE a lényeg. a ZENE. biztos vagyok benne hogy a legnagyobb fejek közületek (pl. Draveczki Ádám, Valentin Szilvi) is osztják azt hogy h minél messzebb van egy hír a ZENÉTŐL annál több "bölcsészhallgat ó" repül rá a Shockra . De a Shock a ZENE miatt volt/van/lesz, nem?:-) Csináljatok vmit a hírszerkesztéss el!:-) ha kell rúgjatok seggbe valakit, de nyomjátok úgy mint Frank Zappa és a ZENE legyen a kulcsszó.
(csak azért kommenteltem mert ez a 1etlen magazin amit le-le csekkolok rendszeresen, és még mindig Ti vagytok a legkoncentrálta bbak de ne engedjetek ki a jövőben sem mert akkor a netet is kiköttettem:-) peace!
Idézet
 
+1 #11 kéjsóvár bohóc 2013-07-17 17:33
Idézet - Takács Attila:
Idézet - thrillseeker:
Idézet - Takács Attila:
Idézet - kéjsóvár bohóc:
Idézet - Takács Attila:
Érdekes aki igazat szól az szélsőséges, terrorista stb.! De aki napjában ezrével öli vagy öleti az embereket az béke nobel díjas!
Nem konkrétan erre az ügyre gondoltam csak erről jutott eszembe!
"Hitlerről és norvégiai helytartójáról, Vidkun Quslingről "isteni jóságként" írt" !

Van akinek Hitler van akinek Kampósorrú Pajesz az ajándék! Érdekes csak az egyiket lehet szeretni! Micsoda nagy demokrácia van!

Nem attól terrorista valaki mert igazat szól! Hanem attól, hogy leöl néhány embert! Mert úgy gondolta, hogy neki igaza van! De még ha igaza is van nincs joga senkit leöldösnie! Akkor nyírja ki magát! Mindenki jobban jár!

Obamaki is béke nobel díjas, nem terrorista! Ő is le szokott öletni pár embert mindennap! Persze csak szigorúan 8 éves lány terroristákat!

És azért mert történnek/történtek más gyilkosságok a bolygón amit nem akadályoztak meg vagy nem tudtak megakadályozni (Lásd értelmes példák: BKV, Obama, vagy tegnap én is megöltem egy legyet) azért a terrorelhárítás nak ölbe tett kézzel kéne várnia, hogy vajon Vikernes tényleg merényel vagy sem? Legfeljebb megdöglik még pár ember, végül is már haltak meg emberek máskor is?! Miért is kellene a dolgok elébe menni? Szegény kis Varg pedig ha nem is tervezett merényletet mennyire igazságtalan lenne ez vele szemben!
Ha a ti családotok alá pörkölne akkor is ennyire védenétek a jogait meg a szólásszabadság át?

Ezek a terrorelhárítók is csak oda mennek ahová a terrorista főnökeik küldik őket! De majd megtalálják megint Csubakkát a padláson!

Ja! De Vikernes bácsihoz mentek és nem a sarki fagyi árushoz! Nyilván megvan az oka neki!
Idézet
 
+1 #10 Takács Attila 2013-07-17 17:16

+6 #9 thrillseeker 2013-07-17 16:45

-5 #8 Takács Attila 2013-07-17 16:34

+4 #7 kéjsóvár bohóc 2013-07-17 16:27

+3 #6 kéjsóvár bohóc 2013-07-17 16:25
Idézet - thrillseeker:
Idézet - térváltó666:
"Lehet szeretni a zenéjét, lehet szimpatizálni vele vagy az ideológiájával de azért ne felejtsük már el, hogy mit tett. "
Megölt egy embert?És a BKV hány embert őlt meg a megalapítása óta a rákkeltő méreganyagaival amit nap-mint nap kihány..Vagy emlitsük csak meg a a kersztesháborúk at.
durva,hogy ilyen mondvacsinált indokokkal vadászni lehet egy emberre aki másképpen gondolkodik.

Szerintem ha csupán másként gondolkodna, nem halt volna meg senki, nem égett volna le egy templom sem és nyilván nem figyelné őt a terrorelhárítás . Csak magának köszönheti hogy figyelnek rá. Csendben utálhatna mindenkit otthon Norvégiában, remetéskedhetne meg írhatná a lemezeit.
Ő is csak egy olyan másként gondolkodó aki elfelejti feltenni magának a kérdést, hogy: 'mi a szart csinálok én itt bazmeg?" Nem a másság a probléma hanem a kontroll hiánya. Egy pár ilyen meg nem értet zseni már szétb@szta párezer ember életét a történelem során.
Abban mindenesetre baromi tehetséges, hogy képes megvezetni rengeteg embert akik az egekbe emelik mint a "másként gondolkodó" pogány prófétát.

Ezzel egyet kell értenem! Nyilván a francia terrorelhárítás sem unalomból kapcsolta le. Ezekkel az önjelölt megváltókkal az a baj, hogy eleinte csak eregetik a faszságokat amihez ugye joga van csak a gond az, hogy előbb-utóbb túllépnek a faszság eregetésen és akcióba lendülnek! Mint ez a Brejvik nevezetű gyökér is!
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.