Eddig arról volt szó, hogy az új Machine Head album elkanyarodik majd az előző anyagok grandiózus, szövevényes megközelítésétől, most azonban Robb Flynn friss kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy aki újabb Burn My Eyest vár a csapattól, ennek ellenére is csalódni fog. A frontember epikus megközelítésről, újszerű hangszerelési megoldásokról beszél.
Nagyjából tíz hete dolgozik az év második felére várható új albumon a stúdióban a Machine Head, és néhány hetük még hátra van a befejezésig. „A The Blackening felvételei nagyjából három hónapig tartottak, szóval körülbelül arányban vagyunk”, írta blogjában a munkálatokról Robb Flynn. „Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ez a lemez bármilyen szempontból is olyan lenne, mint a The Blackening, mert nem olyan. De a dalok ha lehet, összességében még epikusabbak annál, noha a The Blackeningnél inkább a gitárszekcióra állt meg ez a jelző, most pedig MINDENre. Vonós hangszerelési megoldások, billentyűk, masszívan rétegzett vokálok – a Sail Into The Black nótában negyven éneksáv van –, mindenféle dobdíszítések és természetesen a szokásos négyszeresen rögzített Machine Head gitárok. Ezt időbe telik befejezni, de bassza meg, mikor kész lesz, zúzni fog! Phil pedig az eddigi legízesebb, leginkább dallamos szólókkal rukkolt elő, amiket csak valaha hallottam tőle, és ez azért elég sokat elárul… Teljesen átgondolta a szólóstílusát, és marha jó hallani, hogy ennyi évnyi közös játék után is új kihívásokat állít maga elé. Kevesebb a durva tekerés, sokkal inkább arra figyelt most, hogy megtalálja a lehető legtökéletesebb hangokat. Számtalanszor beszélgettünk róla, mennyire jó, hogy Kirk Hammett szólóit például képes az ember eldúdolni, mert annyira emlékezetesek, és így minden ízükben az adott dal részévé válnak. Philt most nagyon inspirálta ez a megközelítés.”
Robb szerint ha mindenáron muszáj valamelyik korábbi anyagukhoz hasonlítani az egyelőre cím nélküli újat, leginkább a 2003-as Through The Ashes Of Empires lemezzel vonhatók párhuzamok. „De ez a hasonlóság is leginkább csak az egyszerűbb dalszerkezetek miatt áll. Ettől még klasszikus metalnak nevezném, de egyszerűsítettük a ritmusokat, a riffeket, kiszedtük a dalokból a szükségtelen bonyolultságokat, és szimplábbá tettük őket. Még a szövegeket is áthatotta a megközelítés, ott is ritkítottam egy csomó extra szót. És ebbe a némileg lecsupaszított zenei környezetbe beépítettük az extra vonósokat, rengeteg sötét, ambient hatású billentyűt, további éneksávokat, és a végeredmény gigantikusan szól. Épp most néztem egy dokumentumfilmet a Queen A Night At The Opera albumának készítéséről, és noha soha nem merészelném magamat egy lapon említeni Freddie Mercuryval, a felvételek közben bizony így is előfordult néhányszor, hogy az epikusság vonatkozásában párhuzamként felmerült az a lemez. A metal műfaj A Night At The Operája? Nos, ezt azért kurva merész lenne így kijelenteni, hiszen végső soron csak egy metal csapat vagyunk, de végső soron biztos, hogy ráleltünk valamire. Valami történik, valami különleges.”
A banda új basszerét, Jared MacEachernt első ízben csatasorba állító album producere Juan Urteaga, a keverést pedig Colin Richardson végzi. A megjelenés valamikor ősz környékére várható a Nuclear Blastnél, de a Killers & Kings dal demóváltozatát és egy Ignite feldolgozást a csapat már kihozott az idei Record Store Dayre. A Killers és az említett Sail Into The Black mellett olyan számok kerülnek még fel a végleges anyagra, mint a Night Of Long Knives, a Ghosts Will Haunt These Bones, a Beneath The Silt vagy az Ojos De La Muerte.
Hozzászólások