Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Alestorm: „Úgy növekszik a zenekar, hogy közben tényleg bármit megtehetünk”

Május 29-én jelent meg a Napalm kiadónál az Alestorm új albuma. A Curse Of The Crystal Coconut több tekintetben is még tovább tágítja a kalózmetálosok zenei horizontját, és a csapat természetesen továbbra sem komolykodja túl a dolgokat. Mint Bodor Máté gitárostól megtudtuk, a járványhelyzet és a vírus természetesen őket is meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozta, ugyanakkor megpróbálják kihozni a jelenlegi állapotokból a maximumot.

0406alestorm

Nem jött ki túl szerencsésen az új lemez időzítése. Felmerült esetleg, hogy eltoljátok a megjelenést, vagy már késő lett volna ehhez?

Sajnos valóban megszívtuk, de nem akartunk már nagyon variálni a megjelenésen. Elindult már a lemez promója, és minden készen állt, úgyhogy csak nagy kavarodás lett volna belőle. Ha visszagondolok, elég nagy szerencsénk volt, hogy még pont be tudtunk fejezni mindent. A lemez felvételeiben nem volt fennakadás, illetve a videóklipekkel sem volt még gond. Pont letudtuk a turnéciklusunkat, úgyhogy nem kellett nagyon lemondanunk akkoriban még semmit. Sokkal nagyobb gond lett volna, ha mondjuk egy turné második napján történik ez az egész.

Közhelyszámba megy, hogy manapság megfordult a helyzet a klasszikus korszakhoz képest, és már nem a turné támogatja a lemezt, hanem a lemez számít amolyan extra merch-terméknek a turnék mellé. Hogyan állhat meg egy album a lábán ebben a helyzetben 2020-ban, turnék nélkül? Láttatok-e már számokat a fogyásokról, hallgatásokról?

Én is nagyon kíváncsi voltam erre, és jelenleg úgy tűnik, hogy az eladásokon nem nagyon látszik meg. Az első heti fogyások alapján több országban is Top 10-esek vagyunk a slágerlistákon. Persze most lenne az igazi elkezdeni a nyári turnét, de sajnos semmi nem lesz, úgyhogy még pár hónapig úgy látszik, marad ez az itthon ülés, és reméljük, hogy nem felejtenek el minket az emberek. (nevet)

Milyen hatással volt a leállás a csapat hangulatára? Hogyan érintett téged a kényszerszünet, és hogyan élik meg a többiek?

Persze szomorú dolog ez az egész. Napi kapcsolatban vagyunk, és figyelemmel követjük, hogy éppen mik a hírek az esetleges újrakezdéssel kapcsolatban, de mást nem tudunk tenni, mint kivárni a helyzet végét. Én személy szerint kicsit hullámzóan élem meg. Vannak napok, amikor nem agyalok a szituáción, aztán hirtelen ráébredek, hogy most az egész nyár ilyen semmilyen lesz... De próbálom azért produktívan eltölteni az időmet: elkezdtem tortákat sütni és sokat sportolok a szabadban. Már amikor nem az árvízben kell hazabicajoznom, mint ahogy azt a napokban tettem.

Mivel töltötted az elmúlt időszakot? Egyáltalán hogy lehet mentálisan átváltani arra, hogy hónapokig nem mész sehová, olyan koncertmennyiség és pörgés után, ami az Alestormot jellemzi?

Most mondhatnám, hogy van pozitív oldala a dolognak, meg most van időm olyasmiket csinálni, amiket eddig halogattam, satöbbi. De az igazság az, hogy most már kezd elegem lenni picit. Sajnos én azzal sem vagyok kisegítve, hogy itthon már augusztus közepétől lehet koncertezni, mert nagyrészt nem itthon játszom. Úgyhogy csak még rosszabb lesz, mert majd már látom az összes haveromat koncertezni menni, én meg még ülhetek itthon. Persze sokat gitározom, meg gyakorlok, írok új dolgokat, elmegyek belföldön kirándulni ide-oda, de azért nem vagyok még nyugdíjas. Már most mennék egy hárometes amerikai turnéra, vagy valami. Pár hétig csináltam videókat, hogy gitározás közben bicikliztem, vagy kosárlabdát pörgetek az ujjamon. Ezeknek meglepően nagy sikerük volt. Végül aztán kifogytam az ötletekből! (nevet)

Zenekari szinten mire tudjátok kihasználni a karanténban töltött heteket? Netán elkezdtétek egyből írni az új dalokat, vagy ez még korai lenne?

Új dalokkal nem nagyon foglalkoztunk. Talán egy új ötlet van, ami majd lehet, hogy a következő hónapokban megjelenik, hogy pörögjön valami új a lemez óta. Tényleg az van, hogy mindent befejeztünk, amit terveztünk a lemezzel kapcsolatban, úgyhogy most már tényleg csak a koncertezéssel kellene foglalkoznunk.

Thaiföldön vettétek fel az új lemezt. Miért pont ott, és milyen volt a munka, ha mondjuk összehasonlítod a legutóbbi, floridai munkálatokkal?

Több ötletünk volt, hogy esetleg vissza megyünk Amerikába, vagy másfelé vesszük az irányt. Végül a producerünk dobta be, hogy Thaiföldön van pár jó stúdió, és januárban nagyon jó az idő is. Megnéztünk két helyet, kértünk ajánlatot, és el is dőlt a dolog. Nagyon gördülékenyen zajlott a munka, mivel egy helyen volt a stúdió és a szállás is, ahol laktunk, így nem kellett minden nap utazgatni, ha az ember be akart menni felvenni valamit. Floridában nem tudtunk bentlakásos studiót találni, így tényleg kicsit munkába menetelős volt minden reggel a dolog. Ha pedig tovább akartál aludni, akkor taxizhattál egyedül! (nevet) Itt egyáltalán nem merült fel ilyen gond.

Szerinted összességében hogy sikerült a lemez az előzőekhez képest, és hogyan jellemeznéd a saját szerepedet az elkészítésében?

Én nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Nagyon változatos lett, de még mindig Alestorm-hangzása van. Sokkal elégedettebb vagyok a saját teljesítményemmel is ezen a lemezen, mint az előzőn. A szólók feelingesebbek lettek, és a riffek is jobban szólnak. Nem tudom végül, hogy ez a producerünk érdeme-e, de szerintem most én is jobban odatettem magam, és ez is biztos sokat számít.

Az Alestorm sosem vette túl komolyan magát, de nekem úgy tűnik, egyre több fér bele ezen a téren is. A Treasure Chest Party Quest videója például a ti bevallásotok szerint is szándékosan feszegette a határokat – már ha vannak ilyenek egyáltalán. Szerinted vannak? És egyáltalán, hogyan jött az ötlet ehhez a videóhoz?

Minden lemeznél próbálkozunk valami újjal, és feszegetjük, hogy mi, az ami még beleférhet. Szerencsére a követőink nagy része vevő a poénjainkra, és nyitottan tudnak hozzáállni ahhoz, amit csinálunk, legyen az dal vagy videóklip. A klip esetében egy vázlattal álltunk elő, de a látványt és a sztori nagy részét a szerb rendezők találták ki. Mindenképpen sokkoló látvánnyal akartunk előállni, hogy minél többet beszélejenek a zenekarról, és úgy látom, sikerült is elérnünk ezt a végén! (nevet)

alestorm_2

A banda tábora nyilván veszi a lapot az ilyen poénkodásoknál, de nem tartotok attól, hogy esetleg mások nem veszik komolyan a zenekart a hasonló húzások, netán egyes szövegek, zenei gegek miatt?

Nem tudom, hogy ki vette komolyan ezeket a dolgokat valaha. Páran kommenteltek ilyeneket, hogy az Alestorm már nem az a régi, igazi kalózmetál, mint ami régen volt. Mintha bármikor is lett volna ilyen... Minden lemezen talán egy-két komolyabb hangulatú dal akadt, és persze az újon is van ilyen, de igazából ezeket a legunalmasabb játszani, és nem is nagyon indulnak be rájuk az emberek. A lényeg, hogy igazából nem érdemes azzal foglalkozni, hogy mit mondanak. Valahogy sikerült megtalálni ezt a misztikus egyensúlyt, hogy úgy növekszik a zenekar, hogy közben tényleg bármit megtehetünk.

Szerinted melyik a legkísérletezősebb, legbátrabb momentum az új albumon? Volt-e olyan dal, amelynél esetleg még ti sem tudtátok, tizenkilencre húztok-e vele lapot?

Egyértelműen a Tortuga cimű dal, ami igazából sokunknak lett a kedvence a felvételek során. Nekem kifejezetten tetszett, mert ez tényleg zeneileg valami teljesen más, és elviszi kicsit jobban a trap és a hip-hop világába a dolgot. Sajnos a trve metal rajongóinknak ez nem jött be, de nem is vártam tőlük sokat. Persze van, akinek tetszik, de még meglátjuk, eljut-e odáig a dal, hogy élőben is megpróbálkozzunk vele.

Segíts: miért szarik Kristóf bárkinek is a gyepére? Pláne az a Kristóf, ha jól sejtem...

(nevet) Igen, Kristófról van szó, a magyar booking ügynökünkről. Sajnos nem oszthatom meg a teljes sztorit, de egy tavalyi fesztiválos szituációról van szó, ahol kicsit kihasználtak minket, és bosszúból Chris írt róluk egy dalt. Végül már a studióban voltunk, mikor úgy döntöttünk, hogy még a felvétel napján átírjuk a teljes szöveget, mert elég sok embert haragítottunk volna magunkra. De úgy gondoltuk, hogy Kristófot benne hagyjuk, ha nmár így alakult. Erre a dalra egyébként majd egy animált videó is jön hamarosan. Már alig várom! (nevet)

Mi a helyzet az All But One zenekaroddal?

A nagy karanténozás hevében fel tudtam venni a második lemezhez a gitársávokat, és haladtunk a többi hangszerrel is, úgyhogy ha minden jól megy, őszre meg is leszünk a végleges verzióval. Sajnos megint csak az a baj, hogy ha elkészül a lemez, és meg is jelenik, akkor sem tudunk elmenni turnézni vele. Lehet, hogy itthon már valamit mondjuk tudunk szervezni, de még nem jutottunk el eddig. Az elmúlt pár évben nem nagyon tudtunk normálisan turnézni, mert én nagyrészt nem voltam itthon, és nem akartam még több turnét beszervezni magamnak. Ha úgy adódott, akkor itthon azért játszogattunk, illetve egy európai kör azért összejött pár éve. Most mindenesetre az új lemez megjelentetése a fő projekt, aztán a többi majd kiderül.

alestorm_1

Dolgozol-e más zenei projekten jelenleg? Például felmerült-e benned, hogy megpróbálkozz egy szólólemezzel, vagy még korai lenne?

Nagyon érdekes ez a szólólemez kérdés, mert mostanában valahogy egyre többen kérdezik ezt tőlem, és jó pár éve már motoszkál a fejemben a gondolat, hogy meg kellene próbálnom valamit összehozni. Előtte nem éreztem magam elég érettnek egy ilyen volumenű anyaghoz, de szerintem lassan eljön az ideje. Egy titkot elárulhatok: már vannak konkrét ötletek, és kezd összeállni, hogy mit is szeretnék, már azt is kitaláltam, hogy mikorra kábé, de ennél többet még nem szeretnék kipletykálni.

Milyen zenéket hallgatsz mostanában, mik tetszettek a közelmúlt felhozatalából?

Nagyon vegyes jelenleg a lejátszási listám. Próbálok minden újat meghallgatni, metálból és mainstreamből is. A legutóbbi Katatonia-lemezt egész sokat hallgattam, de az új Lady Gagát is persze átrágtam többször. Szerintem fontos, hogy képben legyen az ember minden nagyobb új kiadvánnyal, főleg, ha ebben a szakmában dolgozik.

Mi a menetrend, vagy inkább milyen forgatókönyv-változatok léteznek az Alestorm számára a közeljövőre nézve? Nyilván kaptok innen-onnan azért információkat, mire számítanak a helyi szervezők, más zenekarok...

Sajnos nagyon limitáltan jutnak el hozzánk is az információk. Ahogy látom, nagyjából senki sem tud semmit. Most egyelőre a nyári rendezvényeket teljesen lemondták, vagyis a fesztiválok nagy részét átrakták jövő nyárra. Lett volna egy őszi turné, amit még nem jelentettünk be, és ebből is alakult végül egy tavaszi verzió, illetve még egy jövő őszi opció is. Ilyen szinten tudtunk tervezni eddig, szóval ahogy jelenleg állnak a dolgok, fogalmam sincs, hogy mikor lesz a következő koncertünk. Ez kicsit nyomasztó nyilván, de cserébe megtanultam nagyon jó túrótortát sütni!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.