Pontosan tíz évvel az előző Revelation után új albummal jelentkezett minden idők egyik legjobb amerikai power metal zenekara, az Armored Saint, ahonnan annak idején az Anthrax is beújította John Bush énekest. A La Raza című lemez talán nem olyan örökérvényű kinyilatkoztatás, mint az 1985-ös Delirious Nomad vagy az 1991-es Symbol Of Salvation, de még így is kiemelkedik az egyébként is erős idei mezőnyből. Az Armored Saint mellett többek között a Fates Warningban is érdekelt Joey Vera basszusgitárosnak tettük fel kérdéseinket.
Először is hadd gratuláljak a La Razához, nagyon erős lemez lett, de a Revelation óta eltelt tíz év felér egy örökkévalósággal. Mivel John nem játszott az Anthraxszel az elmúlt években és a Fates Warning is pihent, azt hiszem, jogos a kérdés: mi tartott ennyi ideig?
Igen, valóban sok idő telt el a legutóbbi album óta... De miután John 2005-ben otthagyta az Anthraxet, két évig nem is foglalkozott zenéléssel, így aztán csak 2008 elején beszéltünk először arról, hogy csinálnunk kellene valamit, és azon a nyáron el is kezdtük a munkát. Csak akkor dolgoztunk, ha éppen be tudtuk illeszteni a próbákat a mindennapi életünkbe, így aztán az egész zenélés megmaradt szórakozásnak mindenféle ütemterv nélkül. A dalszerzést végül tavaly nyár végén fejeztük be, és ősszel rögzítettük az albumot. Itt tartunk most.
Csak analóg cuccokat használtatok a felvételek során. Milyen érzés volt 2010-ben így dolgozni? Szerinted a dalokra is hatott a munkamódszeretek?
Nagyjából 2000 óta csak digitális technikával dolgoztam, így eleinte kicsit nehéz volt visszaállni agyilag a régi módszerekre, de egy idő után megint belejöttünk... Mivel maga a zene azokból a gyökerekből táplálkozik, amiken a '70-es években felnőttünk, a hagyományos felszerelések használata nagyban ráerősített arra, hogy a lemez végül ilyen megszólalású és hangulatú lett. Nem igazán szeretem összehasonlítani egymással az egyes albumainkat, mert számomra mindegyik nagyban különbözik a többitől, de a La Raza talán érettebb, átgondoltabb, mint a Revelation volt. Szeretem azt gondolni, hogy az évek során egyre jobb dalszerzővé és hangszerelővé váltam...
A korai időkhöz képest van bármi különbség abban, ahogy Johnnal együtt dolgoztok egy új dalon?
Ez az első lemezünk, amit teljes egészében ketten írtunk. Annak idején körbeültünk és élőben, zenekarként próbáltuk ki az egyes ötleteinket, de az évek során rájöttem, hogy sokkal jobb zenét vagyok képes írni akkor, ha egyedül állok neki, és nincsenek körülöttem mások. Így aztán a mostani együttműködés nagyrészt a demók megmutogatásából és csereberéléséből állt, nem pedig abból, hogy élőben elnyomjuk a dolgainkat. Maga a kölcsönhatás egyébként teljesen olyan volt, mint 2000-ben, amikor megcsináltuk a Revelationt. Mindannyian észben tartottuk, hogy ezt az egészet a magunk szórakoztatására csináljuk.
Melyik a kedvenc dalod az új lemezről?
Talán a címadó, a La Raza.
Milyenek az első reakciók? Egyáltalán mit vártok ettől az albumtól?
Semmit, mert mint mondtam, a saját magunk kedvéért, magunk miatt készítettük, nem pedig azért, hogy kritikai elismeréseket, nagy lemezeladásokat vagy dicséreteket zsebeljünk be miatta bárkitől is. Megpróbálom nem nagyon olvasni a lemezkritikákat, de el kell ismernem: jó érzés tíz év után azzal szembesülni, hogy néhány befolyásos európai magazinban a hónap lemeze lett a La Raza.
John a következő hónapokban az Anthrax-szel koncertezik és a Fates Warning is ott lesz pár nyári fesztiválon. Hogy férnek be emellett az időbeosztásotokba Armored Saint bulik?
Jelenleg nincsenek konkrét turnéterveink. Ez a jövőben még változhat, de igazság szerint nem fűt minket a vágy, hogy hosszú koncertsorozatokba kezdjünk... Inkább rövidebb köröket tudok elképzelni. Talán.
És mit gondolsz, megint tíz évet kell majd várnunk egy új lemezre tőletek?
Remélhetőleg nem!
Beszéljünk kicsit a régi időkről! Mire emlékszel vissza leginkább az első próbáidról az Armored Sainttel?
A rengeteg sörre és fűre. Két órára megállt körülöttünk az idő, erről szólt az egész.
Hogy kerültetek kapcsolatba Brian Slagellel?
Brian 1982 végén bukkant fel az egyik bulinkon, és utána megkérdezte, nem akarunk-e szerepelni a Metal Massacre II válogatáslemezen. Akkoriban indította be a Metal Blade kiadót, amikor mi éppen Los Angeles nagyobb metal bandái közé kerültünk. Az első naptól kezdve Armored Saint rajongó volt.
Igaz, hogy az első EP-teket egy biztosítási pénzből vettétek fel?
Igen, pontosan így történt. Az egyik bulinkon felbukkant Tommy Lee a Mötley Crüe-ből, akivel egy évvel korábban még egy bandában játszottam, és egyébként is jó haverok voltunk. Eljött megnézni a zenekart, aztán a koncert után is ott maradt még lógni velünk egy kicsit, majd meghívott egy buliba. Mindketten részegek voltunk és ő vezetett, kizárólag ennyire emlékszem az esetből... Csak a kórházban tértem magamhoz másnap varratokkal mindkét karomban és a fejemben. Mint kiderült, karamboloztunk, a kocsi pedig keresztülment egy üvegajtón. Egy hétig voltam bent a kórházban, és miután kifizettem a számlákat, a maradék pénzt valóban stúdiófelvételekre költöttük. Az ekkor rögzített anyagokból lett az ötszámos demónk és később a háromszámos EP-nk is.
Amikor megjelent az első lemezetek, mindenki fényes jövőt jósolt nektek, de végül sosem futottatok be olyan sikeres karriert, amilyet megérdemeltetek volna. Mi vagy ki tehetett erről?
A menedzsment, a zenekar és a Chrysalis kiadó hibái, illetve egyéb körülmények egyaránt közrejátszottak, meg persze a rossz időzítések is... Rengeteg teóriát lehet felállítani erre vonatkozóan, de dióhéjban azt hiszem, ennyi a lényeg. Mindegyik albumunkra büszke vagyok, még azzal együtt is, hogy itt-ott akad néhány nagyon hülye dal, és némelyiken a produkciós munka is rendkívül szar volt. Néhány dologban tökéletesen fején találtuk a szöget, másokat meg elszúrtunk. De igazából mai fejjel sem változtatnék egyiken sem, mert mind egy tanulási folyamat része volt.
A kritikusok és a rajongók többsége általában a Symbol Of Salvationt jelöli meg a csúcsalbumotokként és a Raising Feart a legkevésbé erősként. Egyetértesz ezzel?
Nos, jelenleg az új lemez tesz nagyon lelkessé és izgatottá, így természetesen azt mondom, hogy a La Raza a legjobb albumunk. Ebben egyszerűen minden ott van, amit csak fontosnak tartok. Ami a Raising Feart illeti, én is úgy vélem, hogy valóban az volt a leggyengébb lemezünk.
És melyik volt a legsikeresebb?
Ha aktuális eladási példányszámokra vagy kíváncsi, kicsit elmaradtam a pontos adatokkal az utóbbi időben. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a March Of The Saint volt a legsikeresebb, de a Symbol azóta már megközelítette. A legkevesebb pedig a Raising Fearből fogyott.
Mit gondolsz, elkerülhetetlen volt a zenekar feloszlása a Symbol után? John Anthraxhez csatlakozása volt a fő ok, vagy anélkül is befejeztétek volna?
Azt hiszem, mindenképpen befejeztük volna. A Symbol lemez turnéi után egyáltalán nem voltunk jó állapotban, rengeteget vitatkoztunk egymással, és általánosságban véve is boldogtalan hangulat uralkodott a bandában. A Symbol rengeteg jó kritikát és elismerést kapott, de a megjelenését követő egy évben nagyon szar eladásokat produkált. Mindenki csalódott és kiábrándult volt, aki csak részt vett a készítésében.
Mi volt az első gondolatod, amikor John közölte veled, hogy az Anthrax őt akarja új énekesnek?
Örültem, hogy összejött neki.
Nem az volt az első felkérés, amit nagy névtől kapott...
Valóban nem, hiszen a Metallica is megkörnyékezte még a Kill 'em All előtt, hogy csatlakozzon hozzájuk. Johnt azonban nem érdekelte a dolog, ő velünk akart maradni.
A Metallicáék téged is megkerestek Cliff Burton halála után, igaz?
Hívtak, hogy játszogassunk egy kicsit és nézzük meg, mi sül ki a dologból. Én viszont éppen nyakig ültem a Raising Fear felvételi munkálataiban, épp a meló kellős közepén jártunk, és nem voltam kész arra, hogy otthagyjam a barátaimat, majd csatlakozzam egy másik zenekarhoz. Megköszöntem nekik a megkeresést, és nemet mondtam.
Jason Newsted kilépése után nem hívtak, hogy jammelj velük?
Nem.
A feloszlás után az Armored Saint legközelebb a '90-es évek végén kezdett megint mozgolódni. Miért éppen akkor?
Charlie Benante és Scott Ian az Anthraxből készítettek egy új S.O.D. lemezt, amit turné is követett, így John éppen szabad volt. Én szintén ráértem, mert a Fates Warning is pihenőre vonult. Vagyis végre volt időnk, nekem pedig néhány jóféle riffem is akadt. Úgy tűnt, tökéletes az időzítés ahhoz, hogy ismét csináljunk egy kis zenét.
Nem sokkal a Revelation-korszak után egy időre te is bekerültél John mellé az Anthraxbe, miután Frank Bello 2004-ben otthagyta őket. Teljes jogú tagnak számítottál vagy csak amolyan turnémuzsikusnak?
Az utóbbinak, de remekül éreztem magam. Gyilkos bulikat nyomtunk teljesen őrült közönségnek olyan helyeken, ahol korábban még soha életemben nem jártam. Nagyon szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, tényleg óriási volt.
Néhány sikeres turné után mégis kikerültél a csapatból, és ezúttal már nemcsak te, hanem John is, hogy visszatérhessen az Among The Living felállás. Soha nem értettem, miért történt mindez, és nem is nagyon találkoztam még olyannal, aki igen, szóval te talán segíthetsz megvilágítani a döntés hátterét...
Ki kell ábrándítsalak: ugyanannyit tudok az egészről, mint te. Scotték úgy gondolták, hogy jó ötlet csinálni egy reunion-turnét meg talán egy lemezt is abban a felállásban, így aztán megint összejöttek.
Dühös voltál emiatt?
Maguk a történtek nem dühítettek fel, az viszont kicsit igen, ahogyan levezényelték ezt az egészet.
Mi volt a helyzet Johnnal?
Ő sem volt igazán dühös, inkább talán csak megbántott.
A pályád során rengeteg különleges zenekarral játszottál a Chroma Keytől a Tribe After Tribe-ig. Melyik jelentette a legkomolyabb kihívást zenészként?
Azt hiszem, talán a Fates Warninggal közös munkáim.
Új Fates Warning lemez várható a közeljövőben?
Azt hiszem, még a nyár előtt elkezdjük felvenni.
És mi az ábra a Ray Alderrel közös másik csapatoddal, az Engine-nel?
Remélhetőleg egy nap elkészülhet egy harmadik Engine album is, de erre vonatkozóan jelenleg nincsenek terveink.
Mi volt életed legjobb koncertje rajongóként?
Ami egyben életem első koncertje is volt! A Day At The Races lemezzel turnézó Queen volt a főzenekar, és a Johnny The Foxot bemutató Thin Lizzy nyitott nekik.
Kik a kedvenc basszusgitárosaid?
Metalból Geezer Butler, jazzből Jaco Pastorius és Marcus Miller.
Melyik volt az a dal, aminek hatására metalt kezdtél hallgatni?
A Black Sabbath a Black Sabbath-tól.
És melyik volt az első, amit megtanultál játszani?
Jim Croce dala, a Time In A Bottle.
Ki a legnagyobb party animal a rock/metal színtéren, akivel találkoztál?
Én magam!
Életed legnagyobb csalódása metal rajongóként?
A hajbandák népszerűsége a '80-as évek végén.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Passzolom a kérdést. Három nagyon kevés, ehhez túlságosan is sok zenét szeretek.
Mi az élet értelme?
Hogy mindig érezd jól magad.
