Shock!

Szeptember 25-én, a budapesti KVLT-ban kezdődik az a turné, amelyen Magyarország két igen autentikus és jellemzően önfejű zenekara, az Asphalt Horsemen és a The Joystix egyesíti erőit. A két csapat október 3-án Székesfehérváron, október 10-én Győrben, november 6-án a budapesti BackStage Pubban, november 13-án Egerben, december 5-én Tatabányán, december 12-én pedig Esztergomban mutatja meg, miként is fest a rock'n'roll az ő értelmezésükben. Kérdéseinkre a körút kapcsán az Asphalt Horsemen részéről Matyasovszky Géza gitáros, a The Joystixből pedig Szőke Gábor énekes/gitáros, azaz Szöszö válaszolt.

Mióta ismeritek egymást személyesen? Van-e esetleg valami különösen súlyos, netán jó régi vagy akár újabb sztoritok egymásról?

Géza: Úgy rémlik, 2010-11-ben láttam a Joystixet valami körúti „talponállóban", ahol olyan jó lett a hangulat a koncerttől, hogy sört ittam pálinkával tévedésből... Azóta tudom, hogy ezt nem szabad keverni. Utána nem sokkal játszottunk is egy homályos novemberi estén, ahol férfiasan szembedicsértük egymást.

Szöszö: Hmmm... Pontosan nem is emlékszem, mikor találkoztunk először, szerintem három éve talán, ha jól emlékszem. Volt egy bulink, ahol ők toltak előttünk valahol Budapesten, akkor indult szerintem a banda. Súlyos sztori per pillanat nincs, de gyanítom, hogy a turné után többet tudok erről mesélni. Jó lenne, ha legalább egy ottalvós hétvége lenne, ott tudnak alakulni igazán szép történetek! (nevet)

Mikor találtátok ki, hogy közösen kellene koncertezni?

Géza: Először, azt hiszem, a Tűzoltó utcai Tündérgyárban játszottunk közös bulin talán 2011-ben. Azóta is megvan a laza kapcsolat, néha telefon: „Mi van, Szöszö?" „Minden szar, de nyomjuk!" (mosolyog) A közös turné gondolata csak pár hónapja született, és már toljuk is!

Szöszö: A közös buli nem újkeletű dolog, ahogy az előbb említettem, játszottunk mi már közösen évekkel ezelőtt, aztán idén, azt hiszem, talán pont a shockos Joystix-interjú apropóján kerültünk ismét kontaktba. Megegyező nézeteket vallunk Karcsival jó pár dologban, amit abban az interjúban érintettünk. Aztán addig csűrtük-csavartuk, amíg felvetődött, hogy miért nem játszunk mi együtt? Itt kapcsolódott a képbe Szénégető Ricsi, aki számos más tevékenysége mellett nekünk is segít jó néhány dologban. Szóval Ricsi bedobta, hogy ha komolyan gondoljuk, ő nagyon organizálna nekünk, hogy ez a közös terv megvalósuljon, mivel mindkét bandát favorizálja, úgyhogy innentől minden felelősség az övé a turné sikerét tekintve. Nem elég, hogy bepaliztuk. hogy a Joystix zenekarnak segítsen, ami eleve öngyilkos vállalkozás, még ezt is bevállalta, szóval azóta biztos gazdagodott pár ősz hajszállal, és a turné még el sem indult! (nevet)

Mi a véleményetek egymás zenéjéről, lemezeiről? Mi a másik zenekar legnagyobb előnye, és mi az, ami esetleg a legkevésbé jön be nektek a másikban?

Géza: Nagyon bírom azt lendületes rock'n'rollt, amit a Joystix tol, ez az, amit én is mindig igyekszem az Asphalt Horsemen zenéjébe is belevinni. Szeretem hallgatni, és zenészként nézve is jól érezném magam egy ilyen bandában. Sokkal egyszerűbbek, de talán gyorsabban befogadhatók a dalaik, mint a mieink. Mondjuk én híres „bonyolítója" vagyok a muzsikának, a többiek mindig lehámozzák az ötleteimről a felesleget.

Szöszö: Megmondom őszintén, egy kezemen meg tudom számolni, hány magyar zenekart tudok egyáltalán meghallgatni, nemhogy melyik zenekarok lemezeit hallgatom rendszeresen. Hirtelen három lemez jut eszembe, amit nagyon kedvelek, és bármikor szívesen hallgatok. Az egyik a Dance Love Commandója, ami a magyar rock'n'roll egyik legfontosabb mérföldköve nekem. Amíg tavaly a Kartelben kisegítettem, mindig nyektettem Zolee-t, hogy meséljen Dance-sztorikat! (nevet) Aztán a másik a Mangod Near Life Experience-e, amit ugyanazért szeretek, mint a harmadik lemezt, ami pedig az Asphalt Horsemen albuma. Azért csípem ezeket a lemezeket, mert fekszik nekem a stílus, amiben mozognak, illetve teljesen el tudok vonatkoztatni attól, hogy egy magyar zenekart hallok. Az én olvasatomban bátran oda lehet tenni ezeket a lemezeket a hasonló stílusú kinti menő bandák korongjai mellé. Horsemenék legnagyobb előnye, hogy eszméletlen jóképűek, ami egyben a legnagyobb hátrány is a mi olvasatunkban, mivel biztos ők fognak majd lecsapni a dekoratív hölgy koncertlátogatókra! (nevet)

Szóba jött-e még valaki, aki betársulhatna itthonról a turnéba? Van-e olyan zenekar, akit egyformán szerettek, netán egyformán jó haverok?

Géza: Nem tudok róla. Két headliner mellé már nem biztos, hogy kell harmadik. Fölmerült, hogy néhány állomáson helyi előzenekar is erősíti a bulit, de ez még kiforratlan.

Szöszö: Jött szóba ez-az, de ötletelésen kívül nem jutottunk tovább. Vannak itthon rock'n'roll-zenekarok, akikből csak pontosan az hiányzik, ami a rock'n'roll sava-borsa, viszont szépek a ruháik, jó a hajuk, és ügyesen pózolnak. Ezektől én szeretnék totálisan elhatárolódni. Attól, hogy valaki kakasnak öltözik, ördögjeleket szór egy kereskedelmi adón a szélrózsa összes irányába, és minden második szava a rock'n'roll, vagy doktori szakértelemmel majmol egy kinti zenekart, és hazudja tele a sajtót saját magát Rolling Stones-i magasságokba helyezve, szóval attól még az nem rock'n'roll az én olvasatomban. Egyébként persze vannak bandák, akik meg jó arcok, csak vagy még nem forrta ki magát a produkció, vagy olyan stílusban mozognak, ami nem nagyon klappol ezzel a párosítással, amit most kitaláltunk. Egyébként meg alapvetően én nem szeretek senkit, magamat sem, úgyhogy örüljön mindenki, hogy megspórolja magának a kéthetenkénti konfrontációt! (nevet)

Mindkét zenekar rock'n'rollt játszik, de máshonnan közelítve. Szerintetek mennyi lehet az átfedés a közönségetek között?

Géza: A rock mindig az életérzésről szól elsősorban, és itt sok hasonlóságot látok a zenéinkben. Van pár alapmotívum, amit mindketten viszünk: szabadság, lendület, lázadás, és persze a cowboyos szembenézés az élet szemétségeivel. Mindkettőben szabnak a gitárok rendesen, és kajak az ének is. Nem tudom, pontosan mennyi lehet az átfedés, de szerintem 50 százalék fölött van.

Szöszö: Igen, igaz, hogy máshonnan közelítjük meg, de azért a nagy kedvenceink, hatásaink között jócskán van átfedés, tehát gyanítom, a zenehallgatók között is lesz. Az én tinikori kedvenceim között ugyanúgy ott van a Cinderella, a Circus Of Power, a Four Horsemen, a '94-es Motley-album, mint ahogy tudom, hogy Horsemenéknek is. Az, hogy ők egy másik oldalról közelítik meg ezt a stílust, mint mi, szerintem csak izgalmasabbá teszi ezt a párosítást. Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de nekem egyébként meggyőződésem, hogy például a '90-es évek elejének hip-hopja ugyanúgy rock'n'roll, mint mondjuk Jerry Lee Lewis, vagy a Ramones, vagy mondjuk az Exodus... Nem tudom, érted-e, mire akarok kilyukadni... Vicces volt: pár hónapja találkoztam az egyik nagyon nagy kedvenc MC-mmel, KRS-One-nal a '80-as évek második felének legendás New York-i hip-hop-bandájából, a Boogie Down Productionből. Leültönk dumálni, és mondtam neki, hogy bár nagyon szeretem a műfajt, én nem hip-hopban utazom, hanem punkban... Erre ő mit mondott? „That's the same thing." Érted? Ugyanarról beszélünk... Leírták jópáran az utolsó lemezünk kritkáiban is, hogy nem váltottuk meg a világot, és nem védekezésképp, de kérdem én: ez baj? Nyilván, ha valami arcátlan kopírozás, az más tészta, és bár közhely, de tényleg szinte az összes hangot eljátszották már az összes kombinációban. Nekem a mai zenékben az a lényeg, hogy meghallgatom a bandát, és ha tetszik a zene, ha átjön az energia, ha jók a dalok, ha megnézem a fotót, esetleg egy klipet, majd felteszem a kérdést: elhiszem én ezt ezeknek? És ha igen, én leszarom, hogy hallottam-e már majdnem ugyanezt egy Pistols- vagy egy Zep-lemezen. Ez elég minimális kritériumnak tűnhet, de a mai zenekarok 85 százaléka nálam ennek nem felel meg. Én az első ilyen, ha úgy tetszik, skandináv punk/rock'n'roll stílusú bandámat Suckerstarz néven, 2000-ben csináltam meg két francia sráccal, és az első EP-nk egyből egy japán kiadónál jött ki. Akárhogy is nézem, tizenöt éve kitartok a műfaj mellett különösebben látható siker nélkül, és ez azt hiszem, mindent elmond arról, hogy mennyire érzem magaménak a zenét, amit csinálunk. Karcsiékon is ugyanezt érzem, ahogy ők a zenéjükhöz állnak. Pontosan ezért nagyon örülök, hogy együtt fogunk velük játszani. Úgy gondolom, ha a közönség, aki eljön egy bulira, szintén úgy áll ehhez a műfajhoz, ahogy Horsemenék vagy mi, simán megtalálja a közös nevezőt a két bandában.

Közös pont a két zenekar esetében az angol nyelvhasználat is, ami viszont idehaza köztudottan nem segíti az érvényesülést. Mi a véleményetek, mennyivel lett jobb a helyzet ezen a téren Magyarországon az utóbbi időben, már persze ha jobb lett?

Géza: Ez olyan, mint a globális felmelegedés: elvileg létezik a probléma, de nagyon nehezen mérhető. Ez egész más zene, mint azok a szövegcentrikus hazai megfejtések, amiket csak a hazai közönség ért, mert az itteni kultúrából született. Itt inkább a zene viszi a feelinget, a szöveg csak mint fő hangszer szerepel. Hallunk olyan szakmai véleményeket, hogy ha magyarul énekelnénk, akkor könnyebben bekerülnénk mondjuk a Petőfi rádióba, de a koncerteken nem találkozunk értetlenséggel. Ezt a zenét a világon mindenhol angolul éneklik. A megértés annyit javult, amennyit a közönség angoltudása, tehát valamennyit biztos.

Szöszö: Szerintem nem feltétlenül azért tart ott a Joystix, ahol – azaz sehol –, mert angolul énekelünk. Nézd meg a Paddy And The Ratset: angolul tolják. És az egyik legnépszerűbb banda ma itthon. Vagy ott a Subscribe, az Ivan And The Parazol, a Middlemist Red es a többi. A mai fiatalok nagyrésze szerintem eléggé képben van már az angol nyelvvel, legalábbis merem remélni, én nem ebben látom az okot. Furcsa dolog egyébként ez az egész, próbálok egy példát mondani, hogy mire gondolok... Mindenki tudja, hogy nem bírom a Guns N' Rosest, ami csak félig igaz, mert nem nem bírom, hanem attól kapok viszketést, ahogy agyon vannak és voltak hype-olva, holott egy döglött zenekar húsz éve. Mindegy is... Na, szóval a Guns N' Roses egy volt a Los Angelesben létező ötszáz sleaze-, hard rock-bandából, se több, se kevesebb. Ha valaki rajong mondjuk a Don't Cry című dalukért, az áruld el, szerinted miért nem szereti, rajong mondjuk ugyanígy például a Crystal Eyesért az L.A. Gunstól, a Don't Know What You Gotért a Cinderellától, a Try So Hardért a Teslatól. és reggelig sorolhatnám a dalokat... Image-ben volt olyan banda, ami még erősebb volt, dalokban is, hangszeres játékról meg ne is beszéljünk, minden második akkori banda gitárosa különb volt számomra, mint Slash. Hangsúlyozom, az én véleményem szerint! Nos, valószínűleg azért nem rajong ezekért az illető, mert azt sem tudja, kik ezek, mert az MTV-n ezeket nem játszották szarrá, és mert fingja nincs erről a fajta zenéről, csak ügyesebben volt elétálalva a történet. Mert azt senki ne mondja nekem, hogy ha valóban ezt a zenét szereti az illető, akkor a többi ilyen stílusú akkori bandát szarnak találja. Az lehetetlen. Na, csak azért hoztam ezt példának, mert ha mondjuk a Ló Béla és a Kazánfűtők nevű magyar bandát profin futtatja valaki, és a zenekar hangról hangra, szóról szóra kábé ugyanazt játssza, mint mi angolul, simán el tudnám képzelni, hogy népszerűvé teszi. Merthogy ez egy teljes mértékben könnyen befogadható, hallgatóbarát műfaj. Ettől függetlenül ez egyáltalán nem garancia arra, hogy egyenesen arányosan mi is népszerűek leszünk nyelvtől függetlenül. Nem tudom, mennyire világos az eszmefuttatásom... (mosolyog)

Mit vártok a közös fellépésektől nézőszámok, illetve feeling tekintetében?

Géza: Száz-kétszáz fős klubkoncertekre készülünk, ami hangulat tekintetében a legjobb is lehet.

Szöszö: Nézőszámokat ne kérdezz. A feeling csillagos ötös lesz, efelől nincs kétségem.

Készültök-e meglepetésekkel, különleges vendégekkel, közös játékkal, hasonlókkal?

Géza: Tervezünk közös jamelést valamilyen mindannyiunk által ismert nótára, de ez még titok előttünk is... Zajlik az ötletelés, közönségjavaslatot is elfogadunk a Facebookon. Például Zámbó Jimmytől az Egyszer megjavulok én, persze angolul. (mosolyog) A vendégfellépők majd alkalomszerűen lehetnek, ahogy sikerül.

Szöszö: Igen. mindezek mellett Horsemenék azt mondták, az egész turnén pucéran fognak játszani, csak hogy többen jöjjenek, ez mindenképp meglepetés lehet – bár most lelőttem – , illetve beígérték még, hogy vendégként előkerítik Angelica Heartot, akivel aztán egy közös játékot fog játszani kizárólag a Joystix zenekar... Nagyon remélem, állják a szavukat, különben soha többet nem közösködöm velük!