Idén is ránk zúdít egy lemezt a "billentyűk Caligulája", ezúttal Blood Of The Snake címmel – természetesen most is kiváló zenészek közreműködésével. Az interjú előtt figyelmeztettek, hogy Derek mester igencsak szűkszavú, ezért egy mogorva, nyögvenyelős faggatózásra számítottam. Ám azon túl, hogy tényleg nem egy nagy mesemondó a fiatalember, mégis jókedvű és kellemes benyomást keltett.
Kezdjük azzal, hogy pár napja már csak az új lemezedet hallgatom, kegyetlen jóra sikerült. Külön öröm, hogy most is veled dolgozott a jól bevált Zakk Wylde, vagy épp Simon Phillips. Számodra már egyértelmű, hogy ha új lemeznek látsz neki, őket hívod?
Nos, ők mindketten velem zenélnek az utóbbi négy lemezemen, kiváló muzsikusoknak tartom őket, és időközben a hangzásvilágom részévé váltak. Szóval, amíg csak hajlandóak eljönni és játszani a lemezeimen, biztosan mindig velük fogok dolgozni.
Ők egyébként mennyire érzik magukénak a zenédet? Ha szólsz nekik, vigyorogva ugranak, vagy csak egy stúdiómunka vagy számukra a többi között?
Mindketten a zene öröméért vesznek részt az egészben. Simon Phillips hihetetlen nagynevű zenész, és Zakk karrierje is olyan szintre ért már, amikor nem igazán jelent neki semmit a saját sikere szempontjából, hogy játszik-e egy Derek Sherinian nevű fickó lemezén. Csak jön, és élvezi, amit csinál.
Visszatérő motívum, hogy a szólólemezeid legtöbb dala első hallásra inkább gitárosok által írt szerzeménynek tűnik. A dalokból ordítanak a gitárok, a billentyű pedig csak fifikásan megbújik "közöttük"...
Valahogy ilyenné alakultak a dolgaim. Ez az a hangzás és zenei világ, amit szeretek, ahol a gitár fontos meghatározó eleme a zenének. Amikor komponálok, mindig az összképet nézem, sosem a saját hangszeremet, így valóban sok helyen inkább a hátteret képezik a billentyűk a gitár mögött, effekteznek, színeznek – még így is nagyon sok szerepük van, és ott figyel egy csomó szintiszóló mindenfelé a lemezen.
Te egyébként játszol más hangszereken is a billentyűkön kívül?
Gitározom, de csak annyira, ami a dalok megírásához szükséges.
Esetleg van valami hangszer, amibe később szívesen beletanulnál?
Hmm, tulajdonképpen most már inkább maradnék a billentyűknél.
Ha jól tudom, John Petruccival most dolgozol először együtt azóta, mióta eljöttél a Dream Theaterből...
Így van, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jól esett újra vele dolgozni a stúdióban, nagyon jól éreztük magunkat. Ráadásul nagyon tetszik neki a közös dalunk végeredménye.
Ezt azért jó hallani, mert még ma is sokan hiszik, hogy haraggal váltatok el a Dream-tagokkal – a pletyka szerint más zenei irányba akartad elvinni őket.
Igazából ez csak egy teljesen átlagos emberi, kapcsolati dolog volt. Négy évet töltöttem a zenekarban, ami azóta is szép emlék, most pedig mindketten jól jöttünk ki a dologból: Jordan egy kiváló billentyűs, akivel nagyon sokat nyertek, én pedig szintén kifejezetten elégedett vagyok a szólókarrieremmel, ha meg turnézni akarok, ott vannak az arénakoncertek Billy Idollal. Szóval, mindkét fél csak nyert a dolgon. A srácokkal azóta is jóban vagyunk, látod, John játszik a lemezemen, Mike-kal is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, minden rendben van.
Ezek szerint követed a dolgaikat.
Igen, bár nincs meg minden lemezük, de tudom, hogy nagyon jól megy nekik, bár nem is várnék el mást egy ilyen szintű zenekartól.
Vissza hozzád: Alice Cooper a pályád elején "a billentyűk Caligulájának" nevezett – miért is pont így?
(nevet) Nos, nem is igazán tudom, mire célzott ezzel. Amikor 22-23 éves korom körül beléptem a zenekarába, vele voltam először nagyszabású arénaturnén. Sejtheted, úgy éreztem, ez életem csúcspontja, vidám voltam és rakoncátlan. Talán egy kicsit ezzel akart helyrerakni.
Azóta egy tonna neves zenésszel dolgoztál együtt, kire vagy a legbüszkébb?
Igen, Alice Cooper, Kiss, a Dream Theater, Billy Idol, és a szólólemezeimen, meg a projectjeimben még egy csomóan: és mindre büszke vagyok, mivel egyrészt mindegyiktől sokat tanulhattam, másrészt pedig az összkép szép széles zenei spektrumot ölel fel. A Kiss teljesen más stílust igényelt, mint mondjuk a Dream Theater, vagy mondjuk nagy a különbség Malmsteen és Billy Idol között is. De kifejezetten szeretem, hogy ennyire különböző dolgokat csinálhatok.
Volt esetleg olyan lehetőséged a múltban, amit nem sikerült összehoznod?
Nem, hála az égnek eddig minden, amit elterveztem, végül összejött.
A jövőben viszont még biztos van, akivel szívesen játszanál...
Nagyon szívesen játszanék Jeff Beckkel, vagy ott van Eddie Van Halen – ők mindenképp a listám elején vannak. Konkrét terveim még nincsenek, de amit már a pályám elején megtanultam, az az, hogy mindenképp inkább nagyban gondolkozzak, mert minden lehetséges. Megpróbálni, rákérdezni még nem fáj.
Eddie Van Halen például most elég rossz bőrben van, nem tudsz róla valami közelebbit?
Sajnos az állapotáról semmit nem tudok, csak reménykedem, hogy egyszer "kilőhetem" őt is és behúzhatom a stúdiómba.
Az általad játszott zenei stílusok is elég széles skálán mozognak, a jazztől a latinon át a zúzdáig. Vannak még felfedezendő stílusok, például a klasszikus zene?
Szoktam klasszikus zenét is játszani, de nem hinném, hogy valaha lemezen is megjelentetek ilyesmit – a világ minden városában találni egy csomó embert, akik ezt sokkal jobban csinálják nálam. Jobban szeretek inkább felfedezetlen területeken kísérletezni.
Így voltál vele már akkor is, amikor zenélni kezdtél? Kik voltak a hatásaid?
A Van Halen egyértelműen, Al DiMeola, Allan Holdsworth, Jeff Beck, Elton John, a Beatles... Szóval már akkor is sokan és sokfélék.
Tartod egyébként a lépést a modern stílusokkal, új bandákkal is?
Igen, kifejezetten sok zenét hallgatok és igyekszem újakat is, a kedvencem a Meshuggah. Tudom, nem éppen billentyűs-zene, de imádom a komplexitását és a keménységét, szerintem nagyszerűek.
Saját stúdiód van, és sokak szerint hangszerek terén is mindenevő vagy. Miket használsz mostanában?
Életemben először ezen a lemezen használtam szoftveres szintiket is, kombinálva természetesen hagyományos szintetizátorokkal. Szerintem nagy lehetőségek vannak ezekben az új megoldásokban is. De a szintetizátorok gyártói is folyamatosan hoznak ki újabbnál újabb dolgokat, én pedig igyekszem naprakészen tartani magam ezen a téren is, amennyire csak lehet.
Az új lemezen két dalban is összeeresztetted Zakk Wylde-ot és Malmsteent, gyakorlatilag két totál más stílusú gitárost, szerintem zseniális ötlet volt. Így is tervezted, vagy így jött össze?
Annak idején már volt egy ilyen dal a Black Utopia lemezemen, amin együtt játszottak ugyanabban a dalban. Már akkor felfigyeltem arra, amit te is mondtál, hogy mennyire kontrasztban van egymással a stílusuk, és ebben mekkora lehetőségek vannak. Mindenképpen akartam most is ilyen dalt, és végül kettő sikeredett. Egyébként ezekből és más dalokból is vannak minták a www.dereksherinian.com weboldalamon, ha valaki szívesen belehallgatna az olvasóitok közül.
Ők találkoztak is személyesen egyébként, vagy minden zenész szépen egyenként járkál hozzád felvenni a dolgaikat?
Most épp nagyjából mindenki külön dolgozott, de hiszed vagy nem, Zakk és Yngwie egész jó cimborák. Amikor például Yngwie-vel dolgoztunk az egyik dalon, még fel is hívtuk együtt Zakk-ket, hogy dumálhassanak, szóval jól elvannak.
És mondd, Zakk valóban az a sörivó parasztgyerek, aminek mutatja magát, vagy ez csak amolyan image, valamiféle maszk?
Hát az biztos, hogy baromi sok sört iszik, de egyáltalán nem egy bunkó! (nevet) Kifejezetten érzékeny és okos fickó. Tizenkilenc éves kora óta gitárhősként kezelik, kölyökkora óta benne van a rockbizniszben, Ozzy mellett, aztán szólóművészként is, és hihetetlenül jól átlátja az egészet. Ráadásul nagyszerű családapa is.
Most éppen összesen hány projekten dolgozol?
A szólókarrierem mellett ott a Planet X, és Billy Idol. Nagyjából ezek között próbálok egyensúlyozni mostanában, és néha beugrom Malmsteen mellé, a múlt hónapban játszottunk például pár nagyon jó hangulatú koncertet. Ezzel együtt tulajdonképpen minden napom a zenéről szól, csak épp van, amikor úton vagyok egy turnén, máskor meg valamilyen lemezen dolgozom.
A szólóprojectedet nem akarod végre megkoncerteztetni?
De, nagyon is szeretném! Egyszer mindenképpen meg akarom csinálni, de ehhez össze kell hoznom egy működőképes koncertzenekart. A karrieremnek pont egy olyan szintjén vagyok, amikor már elég "nagy" vagyok ahhoz, hogy sok neves zenésszel dolgozzak együtt a lemezeimen, de még nincs annyi saját rajongóm, hogy megkockáztathassak egy turnét. Mindenesetre egyértelműen készülök ilyesmire.
Billy Idollal a turnéra is te jössz?
Igen, és ha jól tudom, játszunk nálatok is.
Abban a zenekarban Steve Stevens az "agy", te mennyire tudsz saját dolgokkal belefolyni a munkába?
Nagyon jól együtt tudunk dolgozni Steve-vel, ő egyébként az előző szólólemezemen volt vendég. Egy határok nélküli zeneiségű fickó, akivel öröm együtt zenélni.
A neved alapján örmény ősökkel büszkélkedhetsz...
Félig igen, félig pedig görög vagyok.
Viszont Kaliforniában születtél – a szüleid révén azért ragadt rád valami az ő kultúrájukból vagy zenéjükből?
A szüleim révén nem nagyon, ők már eléggé amerikanizált típusok. De például van a családunknak egy olyan fényképe, amely a dédnagymamámat ábrázolja harci felszerelésben, amikor épp a törökök és az ő népirtásuk ellen indul harcolni. Ez a kép például annyira megihletett, hogy erről írtam a Prelude To Battle című dalt, ennek tehát mély örmény gyökerei vannak. Sok népi hangszert is használtam a dalban, például a duduk nevű dob, amit egy világhírű örmény művész, Djivan Gasparian szólaltat meg. Ő játszott például a Gladiátor film zenéjében is. Amikor megmutattam neki ezt a fényképet, szabályosan elsírta magát és azonnal beleegyezett, hogy segédkezik a felvételeknél.
Jártál már az "őseid földjén"?
Sajnos még képtelen voltam időt szakítani rá, de mindenképpen szeretnék eljutni oda.
Elég sűrű a "napirended", van egyáltalán időd bármi másra? Család, hobbi...
Mostanában gyakorlatilag semmi egyébre nincs időm a zenélésen kívül.
Utolsó kérdésünk: Mi az élet értelme?
Atyaég, fogalmam sincs. Mondjuk... Szeresd, amit csinálsz, állj hozzá mindenhez pozitívan, és legyél jó másokhoz.
