Shock!

Október 16-án ismét Budapesten, az A38 Hajón lép fel a connecticuti Fates Warning, az amerikai progresszív metal színtér egyik legfontosabb és legjobb zenekara. A csapat ugyan aktív volt az utóbbi években is, a lemezfrontra azonban korábban soha nem látott hosszúságú szünet után tértek vissza a friss Darkness In A Different Light albummal, amelyen egyszersmind debütál is a koncertekről már ismert új felállás Bobby Jarzombek dobossal, illetve a régi-új szólógitárossal, Frank Arestivel. A szokás szerint kiválóan sikerült új lemezről és a zenekaron belüli viszonyokról Joey Vera basszusgitárossal beszélgettünk.

Joey, nagyon jó, hogy végre megjelent az új lemez, és természetesen nagyon tetszik is, viszont továbbra sem értem, miért kellett kilenc hosszú éven át várnom rá...

(nevet) És nem csak te nem érted, mert gyakorlatilag minden interjúban ez most az első kérdés... Az igazság viszont az, hogy nincs csak egyetlen válasz, nincs csak egyetlen indok, hanem különböző okok sorozata vezetett el odáig, hogy végül ilyen sokat kellett várni az albumra. Ezek közül az első és legfontosabb mindenképpen az, hogy más albumokkal foglalkoztunk: Jimnek ott volt az OSI meg az Arch / Matheos projekt, Raynek a Redemption, nekem pedig az Armored Saint, és ezek mindegyike a Fates Warning elől vette el az időt. Tisztában vagyunk vele, hogy kilenc év iszonyatosan hosszú idő, nem is akartunk ilyen sokáig ülni ezen a lemezen, de szerintem az a legfontosabb, hogy végre itt van, és remélhetőleg mindenkit kárpótol is a hosszú várakozásért cserébe...

Volt esetleg olyan idő, amikor megfordult a fejedben, hogy talán nem is lesz új Fates Warning album?

(elgondolkodik) Nem, igazából nem hiszem, hogy bárkiben is bármikor megkérdőjeleződött volna a folytatás. Mindig meg akartuk csinálni az albumot, csak éppen sosem volt megfelelő az időzítés. És azért azt is jegyezzük meg, hogy ha jól számolom, a kilencből hat évben kisebb-nagyobb rendszerességgel azért koncerteztünk, turnéztunk, méghozzá új emberekkel, hiszen Frank Aresti egy hosszabb kihagyás után tért vissza a zenekarba, Mark Zonder helyére pedig Bobby Jarzombek került. Tulajdonképpen össze kellett érnie egy új csapatnak, és ha nagyon őszinte akarok lenni, ez is csak még hosszabbá tette az FWX és az új lemez elkészítése közötti szünetet. Miután viszont minden ízében összeállt a kép, és láttuk, hogy végre elérkezett az idő, már minden gyorsan haladt, és végül egy roppant erős album állt össze. A dolgok mindig okkal alakulnak egy bizonyos módon, soha semmi sem történik véletlenül – ebben az esetben is erről volt szó szerintem...

Hangulatilag szerintem kissé talán felszabadultabb ez a lemez, mint az előző kettő, de azért alapvetően azok vonalán halad tovább...

Én úgy látom, akadnak rajta olyan elemek, amelyeket már elég rég nem lehetett hallani a zenekartól. Ami a Disconnectedet és az FWX-et illeti, azok az albumok egy bizonyos kor szülöttei voltak, és ebből fakadóan lettek egyszerűbbek, groove-osabbak, mint a korábbiak. A Darkness In A Different Light szerintem lendületesebb anyag lett, és bizonyos tekintetben technikásabb is. Ezek a nóták mindenképpen több kihívást tartogatnak zeneileg, megtanulni és eljátszani is nehezebb őket az előző két lemez dalainál. Ebben nagy szerepe volt Bobbynak, akivel egyértelműen új szintre lépett a zenekar. És emellett dinamikailag is változatosabb az album.

Szerinted mennyiben lett volna más a végeredmény, ha menet közben nem születik meg az Arch / Matheos album?

Ez egy érdekes kérdés. Annyi bizonyos, hogy a Sympathetic Resonance zeneileg jóval összetettebb album a Darkness In A Different Lightnál. Progresszívebb, ha úgy tetszik... Állati komplex anyag, ahol rengeteg apró finomság rejlik a dalokban, és egyszersmind nagyon sok minden történik is bennük zenei szempontból. Ugyanakkor olyan észveszejtően nagy differenciát mégsem érzékelek a két történet között, amennyiben a hangszeres alapokat vagy a megközelítést nézzük – az alapvető eltérést a totálisan eltérő énekhang és előadásmód okozza, a tényleges különbségek leginkább az énekben keresendők. John Arch és Ray teljesen máshonnan érkezett, máshonnan is közelítenek a zenéhez, és a karakterükben sincs semmi hasonlóság. Mi ugye mindannyian játszottunk ott is, de szerintem Ray például a mai napig nem hallotta az Arch / Matheos lemezt, így rá garantáltan semmiféle hatást nem gyakoroltak az ott szereplő témák. Márpedig ahogy említettem, a két sztorit elsősorban az énekesek határolják el egymástól igazán markánsan.

Nem származtak feszültségek Ray és Jim, illetve köztetek a Sympathetic Resonance miatt? Nyilván nevezhetjük a gyereket akárhogy, de ettől még azért azon a lemezen mégis a Fates Warning teljes tagsága játszott egy másik énekessel...

Milyen típusú feszültségekre gondolsz? Személyes nézeteltérésekre?

Igen.

Nem, ilyesmi egyáltalán nem volt, sőt, fel sem merült. Nézd, mindenki tudatában volt annak, hogy John Arch nem kíván visszatérni a professzionális zenéléshez, ami ugyebár eleve kizárta, hogy a két dolog összecsússzon. Vagyis hiába játszottunk a lemezen mindannyian, az Arch / Matheos projekt egy külön sztori volt, nem pedig Fates Warning. Tudtuk, hogy amolyan egyszeri dologról van szó, nem pedig egy új zenekar karrierjének a kezdetéről, az elejétől fogva világos volt, hogy nem lesz a megjelenés után féléves turné a világ körül. Így aztán senkinek sem kellett aggódnia semmi miatt. Lehet, hogy ha Raytől kérdeznéd ugyanezt, akkor kicsit más perspektívából közelítene a témához, de a lényeg ennyi. Az Arch / Matheos lemez megírása, felvételei közben is folyamatosan kapcsolatban volt mindenkivel, beszéltünk, tartottuk a kapcsolatot.

Említetted, hogy Bobbyval új szintre lépett a zenekar. Basszusgitárosként miben más vele játszani, mint Mark Zonderrel?

Bobby feszesebb, gyorsabb, pörgősebb iramot diktál, mint Mark, ami személy szerint jobban passzol az én játékstílusomhoz, ugyanis én is inkább „húzom" a tempót, mintsem követem. Vagyis egy egészen kicsivel mindig az ütem előtt járok, és Bobby is pontosan ebben a felfogásban dobol. Emellett bizonyos részeknél koszosabban is játszik, és az újdonságokat is más irányból közelíti meg, mint Mark, aki egyébként ettől még természetesen fenomenális dobos, és teljesen egyedi játékos. Nagyon szeretek zenélni vele is, elég sokat is játszottunk együtt, de egy kis friss levegőt, felüdülést jelentett most Bobbyval dolgozni.

És Frank mennyire tudta hozzátenni a magáét az anyaghoz?

Nem tudok róla, hogy bármelyik dalban is társszerző lett volna, de bizonyos részeket persze hozott, és azt a jellegzetes kaotikus megközelítést is hozzátette az anyaghoz, ami olyannyira jellemző rá. Emellett azt is fontos tudni, hogy Frank akkor is folyamatosan képezte magát, miközben egyébként nem volt a zenekar tagja, és mára tényleg igazi shredder gitáros vált belőle. Egészen elképesztő dolgokra képes! Iszonyatosan gyors, és teljesen eszehagyott dolgokat penget, ami további izgalmat, frissességet visz a zenébe. Bobby stílusa szerintem egyébként Frank játékát is alaposan felpörgette, tulajdonképpen egy következő szintre juttatta. Élőben is sokkal energikusabban dörren meg velük a zenekar.

Most nyilván jön a turné, de mi következik utána? Újabb kilenc év lemezínség?

(nevet) Nem, ezt azért nem hinném. Biztosan persze sosem tudhatsz semmit előre, de most azt mondanám, remélhetőleg megfelezhetjük majd ezt az időt, és úgy négy év múlva jöhet majd a következő Fates Warning soralbum. De ezzel most még gondolatban sem foglalkozom.

És az új Armored Saint albummal?

Azzal már inkább! (nevet) Most éppen az Armored Sainttel sincs időm érdemben törődni a Fates Warning miatt, hiszen be kellett tanulnom a másfél órás turnéprogramot, köztük az új dalokkal, és emellett ráadásul egy akusztikus koncertműsort is összeraktam Pearllel, Meat Loaf lányával.

Aki egyben Scott Ian felesége is.

Igen, pontosan... Elkészítettünk most egy új lemezt vele amolyan country/blues stílusban, amelynek a keverésében is közreműködtem, ez a meló is elég sok időt vett el tőlem az utóbbi hónapokban. De John Bush és én az év első felében már dolgoztunk új ötleteken, és nagyjából a következő lemez fele el is készült. Ha éppen ráérünk, vissza is szoktunk térni az ügyhöz... Most azt mondanám, jövő ilyenkorra meg is jelenhet az album, most legalábbis ez az elképzelésünk.

Milyenek az eddigi dalok? Súlyosabb, power metalosabb vonalon mozognak, vagy inkább a La Raza lazább irányát követik?

Erre azért nehéz így válaszolnom, mert sosincsenek előzetes elképzeléseink, hogy az adott lemez metalos vagy rockos vagy popos vagy akármilyen legyen. Mindig csak azt tartom szem előtt, hogy a lehető legjobb dalokkal rukkoljunk elő. Kétségtelenül tele vannak súlyos gitárral az új nóták, de óriási dallamokkal is, szóval majd ha megjelenik, mindenki eldönti, minek szeretné hívni. Én mindenesetre nem fogom magunkat beskatulyázni. De ne aggódj, jó lesz! (nevet)

A Fates Warning október 16-án az A38 Hajón koncertezik a Divided Multitude előzenekaroskodása mellett, a Livesound szervezésében.