Shock!

Jeremy Chatelain neve igencsak jól cseng hardcore és indie-rock körökben is. Az idén 40 éves, Salt Lake Cityből származó zenész olyan kultikus bandákban játszott, mint a Jets To Brazil vagy az Iceburn, sőt, még a Helmetben is kisegített kétszer. Mi mégis elsősorban az általa felénekelt, poszt-hardcore mesterműnek tartott Handsome lemez miatt vettük fel vele a kapcsolatot. Jeremy alapos hardcore történelemórát tartott, amiből kiderül, diktátor-e Page Hamilton, és hogy miért futtatta meg annak idején a Handsome énekeseként Terry Date.

Insight

Kezdjük akkor az elején: tudom, hogy gitároztál egy Insight nevezetű Salt Lake City-beli straight edge hardcore bandában. Ez volt az első zenekarod? Honnan fakadt a zene iránti érdeklődésed, melyek voltak a legelső hatásaid?

Igazából néhány balul elsült zongoralecke után kezdtem el komolyabban foglalkozni a zenével, miután abbahagytam a zongorázást, valahogy sikerült rávennem a szüleimet arra, vegyenek egy elektromos gitárt. Vettem pár órát egy gitártanártól, majd a környékbeli punk srácokkal zenekart alapítottunk, amelynek a neve Past Tense volt. 14-15 éves kölykök voltunk, akik a '80-as évek punk rockja, illetve a Dischord kiadó bandáinak hatása alatt álltak. Fantasztikus időszak volt ez az életemben, tulajdonképpen ez jelentette az inspirációt a zenész pályához. Aztán ahogy a Past Tense kezdett megfáradni, és mindenki másra vágyott, Markkal (a Past Tense, majd az Insight énekese) fogtuk magunkat, és 1987-ben megalapítottuk az első Utah-beli straight edge hardcore bandát, az Insightot.

Iceburn

Jól tudom, hogy az alternatív szemléletű jazzcore/post-hardcore Iceburn volt a következő bandád? Itt már énekeltél is, de milyen stílusban?

Az Insight már nem igazán működött, így négyen kiváltunk és megalapítottuk az Iceburnt. Egy újító szellemű, súlyos, sötét hangzású bandában gondolkodtunk. Azt hiszem, ekkoriban kezdett mindannyiunkat jobban beszippantani a zene. Én személy szerint arra törekedtem, hogy dallamok által jellemzett valódi éneket produkáljak. Szerintem akkoriban általában az énekesek jelentették a hardcore bandák leggyengébb pontját, úgyhogy azon voltam, hogy az Iceburnben ez másként legyen. Én énekeltem az első kislemezen, ami 1990-ben a Victory kiadónál jelent meg, azonban kiszálltam az első nagylemezük előtt.

Miért hagytad ott őket?

Utazni és tanulni szerettem volna. Mindannyian 19-20 évesek voltunk, és mindenki más irányba kacsintgatott zeneileg és a magánéletet tekintve is: egyetem, karrier, tudod, hogy van ez… Ez egyébként 1990 körül történt.

Handsome

Mikor költöztél el Salt Lake Cityből, és hogyan alakult meg a Handsome?

1994 októberében költöztem el onnan. Az Into Another (kultikus hardcore gyökerű New York-i zenekar) roadja voltam, amikor elhatároztam, hogy New Yorkba költözöm. Keringtek hírek egy Handsome nevű bandáról, akik épp énekest kerestek. Megérkeztem Brooklynba, találtam egy kecót és elkezdtem dolgozni. Aztán két hónappal később találkoztam a legendás Pete Hinesszal (ex-Cro-Mags, ex-Murphy’s Law dobos) egy buliban. Tőle hallottam a Handsome sztoriját arról a seregnyi énekesjelölttel, akiket kipróbáltak. Aztán elmentem egy meghallgatásra, és megkaptam a melót. Rögtön utána keményen dolgozni kezdtünk, a Handsome-ban bámulatos volt a munkamorál.

Mennyire ismerted a tagokat (Tom Capone gitáros, ex-Quicksand; Pete Mengede gitáros, ex-Helmet; Eddie Nappi basszer és Pete Hines dobos) korábban? Hogyan jött össze a lemezszerződés az Epic kiadóval?

Senkit sem ismertem korábban. Alig néhány bulit játszottunk a belépésem után, és Peter Mengede máris azt kezdte el mondogatni, hogy szerinte még az év vége előtt lesz szerződésünk. Nagyon keményen dolgoztunk a dalainkon, smúzoltunk a kiadós arcokkal, és 1995 őszén aláírhattuk a szerződést – még pedig érdekes módon a CBGB backstage-ében.

Számomra a Handsome lemez minden idők legerősebb poszt-hardcore lemeze. A két gitáros miatt óhatatlanul adja magát a Quicksanddel és a Helmettel való összehasonlítás, a Handsome azonban más lett, mint a Helmet, nektek ugyanis a személyedben valódi énekesetek volt, és több lett, mint a Quicksand, mert ti az atmoszféra-teremtés mellett valódi dalokat is írtatok – ami legalábbis a korai Quicksandre nem annyira volt jellemző.

Ez szuper, köszi, hogy így gondolod! Komolyan törekedtünk arra, hogy érdekes dallamokat és hangszerelési ötleteket csempésszünk a dalokba. Valódi csapatként dolgoztunk a dalokon, ami időnként persze nehézségekkel is járt. Nálunk azonban mégis működött ez a munkamódszer és sikerült egy egyedi hangzást megalkotnunk. Szerintem jól ötvöztük néhány, a korszakra jellemző hangzás jellegzetességeit. Eddie Nappi, a basszerünk, mindig azt mondta, hogy az ő álombandája olyan, mintha a Bad Brains összejönne a Beatlesszel. Mi pedig pont ilyesmit akartunk megvalósítani. Ha ma felteszem a Handsome lemezt, teljesen visszarepít az 1990-es évek közepi New York sajátos világába.

Kik voltak a fő dalszerzők, hogy zajlott a kreatív munka?

Mindannyian belefolytunk a dalok írásába. A szövegek tőlem jöttek. A riffeket Peter, Tom és Eddie hozták, és öten raktuk össze a dalokat. A csapat valamennyi tagja hozzájárult a végeredményhez.

A stúdióba már kész dalokkal érkeztetek?

Igen, a lemezfelvétel előtt egy éven keresztül dolgoztunk a dalokkal. A stúdióban már csak apróbb módosításokat tett a banda és Terry, igazából ekkorra már teljesen kézben voltak a dalok.

Milyen volt Terry Date-tel dolgozni? Egyáltalán, kinek az ötlete volt a rendkívül elismert hangmérnök/mixer/producer bevonása? Ti hogy álltatok hozzá, a korábbi munkái közül például voltak kedvenceitek?

Terry fantasztikus arc! Mondjuk, igazság szerint akkor épp ki volt purcanva, ugyanis ezt megelőzően két hónapon át Texasban gürizett egy Pantera lemezen (The Great Southern Trendkill). Egyébként a vokálfelvétellel kapcsolatban nagyon egyedi ötletekkel állt elő, például volt olyan, hogy arra kért, mikrofonnal a kezemben futkossak fel-alá a szobában, és így énekeljem fel a számot. Minden tekintetben támogatott minket a lemezfelvétel alatt, amiért - meglehetősen zöldfülű lévén - én különösen hálás voltam neki. A döntést, hogy vele dolgozzunk, az Epic, a banda A&R-osa, Michael Goldstone és mi hoztuk közösen. Nem kellett sokat gondolkoznunk rajta, hiszen rajongói voltunk a Deftones, a Soundgarden és a Fishbone lemezeknek, amelyek mind Terry keze nyomát dicsérik.

Számodra melyek a Handsome lemez csúcspontjai? 

Személy szerint mindig is különösen tetszett a Ride Down, a Quiet Liar és a Going To Panic.

A Quiet Liar nálam is hatalmas kedvenc: kicsit úgy kezdődik, mintha az R. E. M. soha meg nem írt, legszebb balladáját hallanánk, aztán pedig a pesszimista, önboncoló szöveg ellenére mégis egészen magasra emeli a hallgatót.

Köszönöm! Mai szemmel nézve valószínűleg a Utah-ból való elkerülésem és az ezt követő zűrzavaros időszakkal kapcsolatos érzéseimből születhetett a dal szövege. A dal egyébként a visszafogott kezdés után nagyon szépen kiteljesedik, mindig is imádtam élőben előadni.

Elégedettek voltatok a lemezzel? Ma milyen érzésekkel tekintesz vissza rá?

Büszke vagyok rá. Érdekes visszagondolni arra az időszakra, hiszen nem csupán egy albumot jelent számomra, hanem életem egyik meghatározó időszakát, amely örök emlék marad. Nem mondom, hogy könnyen született a lemez, emlékszem, sokat vitatkoztunk, és a többiek nagyon odafigyeltek arra, mit produkálok a stúdióban. Éppen ezért némiképp elszigetelve éreztem magam a felvételek során. Mindez így vagy úgy hatással voltak a zenénkre is, úgyhogy tényleg nem egy könnyed hangulatú lemez született.

Az igaz, hogy a kiadótok elkövette azt a hibát, hogy a korábbi punk-HC gyökereitekkel próbálta reklámozni a lemezt?

Igen, olyannyira, hogy akár azt is mondhatnánk, hogy teljesen új szintre vitték az erre koncentráló marketinget: egyfajta hardcore szupergroupként próbáltak befuttatni. Épp ezért úgy éreztük, mintha nem is lenne jelenünk, csak a múltunk tűnt érdekesnek. Azt is látni kell azonban, hogy akkoriban a hardcore még nem érintett olyan széles rétegeket, és a korábbi bandáink – a Helmet kivételével – nem voltak eléggé ismertek ahhoz, hogy valódi lökést adjanak a Handsome karrierjének beindításához. Ráadásul a menedzsmentünk és a kiadónk a turnépartnereink tekintetében is többször melléfogott. Aztán pedig túl korán elkezdtek parázni azon, hogy a lemez nem indult be úgy, ahogyan ők várták, úgyhogy ennek hatására egy rakás gyorsan meghozott rossz döntés is sújtott bennünket. Az egész Handsome-sztori sajnos elég hamar félresiklott.

A lemezhez egy klip készült (Needles). Hogy érzed, mennyire sikerült ezzel képileg megmutatni a Handsome világát? A klip kapott esélyt az MTV-n?

Szerintem a klip elég jól bemutatta a Handsome világának egy részét. Mindannyiunknak nagyon tetszett New York effajta rideg, fekete-fehér képekkel történő megjelenítése. A videó egyébként Ken Schles nevéhez fűződik, aki a lemezborító képeit is csinálta. A klipet talán az MTV2 adta le párszor. Aztán, hogy az Epic marketingjesei miben állapodtak meg a zenecsatornával, arról fogalmam sincs. Az viszont biztos, hogy a klipnek semmi nagyobb eredménye nem lett.

Olvastam két B-oldalas számról. Ezek hol jelentek meg?

A Handsome-lemeznek létezik egy dupla-CD-s európai kiadása, annak a második CD-jén van ez a két szám. Sokáig nem is tudtam erről a kiadványról: egy későbbi Jets To Brazil turné során egy olasz barátom, Matt lepett meg vele. Le voltam döbbenve, ugyanis nem emlékszem, hogy valaha is rábólintottam volna ezen számok kiadására, és hát nem is tudtam erről a kiadványról annak idején.

Milyenek voltak a turnék, kikkel játszhattatok együtt? 

Előfordult néhány remek párosítás, de voltak pokoli rosszak is! Gőzöm sincs, mi alapján raktak össze a Descendenttel vagy a Guttermouth-szal, az ő táboruk nagyon rosszul fogadott minket. De a Silverchair vagy a Deftones remek partner volt, a közönség is vevő volt a zenénkre. Ezeken kívül játszottunk még a Corrosion of Conformityvel a Mercury Revvel, az Orange 9mm-mel és az Unsane-nel.

Fel tudod idézni azt a pillanatot, amikor ráébredtél arra, hogy a Handsome-sztori rosszul fog végződni?

Európában turnéztunk, és én az időm nagy részében egyedül csatangoltam és töprengtem a banda helyzetén. Kezdtük elveszíteni a kreativitásunkat, nem jöttünk ki jól egymással, össze voltunk zavarodva. A kiégés határán álltunk. Ráadásul a kiadónk nem értette meg, miről szólt a banda, és olyan hírek jutottak el hozzánk, hogy amennyiben nem állunk neki a következő lemeznek, megvonják azt a támogatást, amiből éltünk. Ekkor még egy év sem telt el a lemezünk kiadása óta. Nagyon csalódott voltam, és úgy éreztem, váltanom kell.

Biztosan tudod, milyen kultikus bandának számít a Handsome a szintéren. Látsz esélyt arra, hogy valamikor a jövőben újra összejöjjetek?

Én benne lennék! Mégsem mernék rá megesküdni, hogy valaha is összejön. Néhány sráccal nem is beszéltem azóta, hogy a Handsome feloszlott. Peter Mengede például Ausztráliában él! Pete Hines itt lakik Salt Lake Cityben, így vele gyakran összefutok. Időnként szívesen felelevenítjük a régi időket, hiszen meghatározó élmény volt számunkra, még ha nem is tartott túl sokáig.

Jets To Brazil

Mi késztetett arra, hogy lemondj a frontemberi szerepről és beállj basszernek a Jets To Brazilbe?

Az akkori barátnőm Brooklynban együtt lakott Blake Schwarzenberg (ex-Jawbreaker, énekes-gitáros-zongorista) egyik ismerősével. Egyszer egy közös ebéd közben kitaláltuk Blake-kel, hogy alakítsunk együtt egy új zenekart. Ekkorra Blake-nek már egy csomó kész dala volt, én meg felajánlottam, hogy leszek a basszere. Imádok ugyanis basszusgitáron játszani.

Ez a bandád lett a legsikeresebb, igaz?

Azt hiszem, igen. Ráadásul kompromisszumok nélkül lettünk sikeresek. Egy független kiadó adta ki a lemezeinket, és futott annyira a szekerünk, hogy ne kelljen rendes munka után néznünk. Őszinte, valóságos volt így az egész.

A Jets To Brazil igazából Blake Schwarzenbach bandája volt, ugye? Mennyi beleszólásod volt a kreatív folyamatba, a dalírásba?

Blake írta a dalok vázát és a zenekar többi része (vagyis ekkoriban Chris Daly dobos és én) is belefolyt azok véglegesítésébe. A saját témáinkat mi írtuk, a felvételek előtt legalább egy évig molyoltunk a dalokon. Egyszer aztán én is előálltam egy dallal, és a zenekar többi része belement, hogy párszor elpróbáljuk. Csakhogy valahogy nem volt az igazi, nem hangzott úgy, mint a Jets To Brazil dalok. Azt hiszem, ez vezetett a saját projektem, a Cub Country megszületéséhez.

Végül miért oszlott fel a Jets To Brazil?

Én Észak-Karolinába költöztem, Brian (Maryansky, másodgitáros) Texasba, Chris pedig kilépett a bandából. Megszűnt köztünk a kommunikáció, mindenki besértődött. Azt hiszem, ennyi volt a csapatban, a Jets To Brazil szép csendesen kimúlt. Elég furcsán ért véget ez az egyébként sikeres, sok örömet okozó történet. Blake-kel is csak sokkal később jutottunk el odáig, hogy leüljünk, és rendesen átbeszéljük a történteket.

Helmet

Blake Schwarzenberget gyakran nevezik az “emo keresztapjának”, te viszont játszhattál azzal a zenésszel is, aki gyakorlatilag a poszt-hardcore színtér keresztapjának tekinthető: Page Hamiltonnal. Két alkalommal is beszálltál a Helmetbe, több turnén is játszottál velük. Inkább csak biztonságot jelentő munka volt ez számodra, vagy művészi karriered részeként tekintesz rá?

Egyértelműen része a művészi karrieremnek. Nagyon büszke voltam, amikor meghallgatásra hívtak, és arra is, hogy megfeleltem. Majd’ két évig voltam a banda tagja, akkoriban Page mellett John Tempesta és Chris Traynor alkotta a Helmetet. Nagyon sokat tanultam ekkoriban, igazán feszes, összeszokott zenei egységet alkottunk.

Ragaszkodtál az eredeti Helmet-bőgős, Henry Bogdan által írt témákhoz, vagy esetleg időnként megengedted magadnak, illetve fogalmazzunk úgy, hogy Page Hamilton megengedte neked, hogy eltérj azoktól?

Nem nagyon tértem el az eredeti témáktól. Henry tökéletes basszer volt a Helmet számára, és bár sose futottam össze vele, mindenki szerint nagyon kedves srác. Bár a Helmet többi tagja nem nagyon szólt abba bele, hogy mit hogy játsszak, én mégis úgy voltam vele, hogy a lemezeik tökéletesek voltak, ezért arra törekedtem, hogy hozzájáruljak a klasszikus Helmet hangzás felidézéséhez.

Miféle ember valójában Page Hamilton? Tényleg olyan rendes, két lábbal szilárdan a földön álló fazon, mint amilyennek az interjúi alapján tűnik, vagy inkább a Helmet zenei diktátora?

Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy Page egy igazán rendes diktátor? (nevet) Persze, ő hozza a csapattal kapcsolatos döntéseket, de ez abszolút érthető, hiszen ő maga a Helmet! Egyébként szórakoztató, elbűvölő ember, remek fickó. Mondjuk, én elsősorban Chris Traynorrel voltam közelebbi viszonyban, mindig ő adta az aktuális infókat a turnéról, a dalokról, és így tovább. Chris nagyon jó barátom, és zenei szempontból is nagy hatással volt rám.

Cub Country

A mostani bandádat leginkább egyfajta lágy, törékeny, naplementét idéző zeneként tudnám jellemezni...

Valaki egyszer a létező legjobb országúti zeneként írta le, és nekem nagyon tetszik ez a jellemzés.

Ugye, ez az első zenekarod, ahol te vagy a „főnök”?

Így van, ez az én bandám, bár az elmúlt tíz év során számos kiváló zenésszel dolgozhattam együtt. Össze is állítottam egy hatalmas Country Cub családfát, hát, mit mondjak, őrült egy ábra jött ki belőle. Talán egyszer majd felteszem a netre.

A Rival Schools-os Cache Tolmannel is játszottál már együtt. Érdekelne a véleményed az új Rival Schools lemezről.

Kábé 12 éves kora óta ismerem Cache-t, ugyanis ő is Utah-ból származik. Az új Rival Schools lemezt ugyan még nem hallottam, de az első annak idején remek volt. Kedvelem az összes zenészt abból a bandából, és nagyra tartom a zenéjüket.

A Handsome feloszlása után mennyire követted a poszt-hardcore színteret? Olyan bandákra gondolok, mint mondjuk a Glassjaw, At the Drive-In, Rival Schools…

Nem igazán. Inkább az olyan Chicagoi-i posztrock bandák kezdtek érdekelni, mint a Tortoise, The Sea és a Cake. Elkapott a klasszikus rock és a country rock is, mint például Neil Young és a Wilco. A Kinks-et is muszáj megemlítenem, ők ugyanis örök kedvenceim.

Tűz esetén melyik öt lemezt mentenéd ki először a házadból?

Ez kemény kérdés. A Misfits Box Setjét, a Harry Nilsson Collectiont, a Fleet Foxes Helplessness Bluesát, Neil Youngtól az On The Beach-et és a Junip Fields című lemezét. Úhhh, de akkor kéne még valami Zeppelin vagy Beatles is! Hogy is legyen? Na mindegy, remélem, sose gyullad ki a házam, mert különben tutira bennégek a lemezek mentése közben.