Shock!

Karrierje minden bizonnyal eddigi legbizarrabb vállalkozásába fogott bele pár évvel ezelőtt a Nightwish főnöke, Tuomas Holopainen, aki kedvenc képregényéhez, a The Life And Times Of Scrooge McDuckhoz írt zenealbumot. A Don Rosa és Carl Barks klasszikus, több mint 200 oldalas műve által ihletett lemez végül elkészült, és Music Inspired By The Life And Times Of Scrooge – Written And Produced By Tuomas Holopainen címmel tavasszal meg is jelenik a Nuclear Blast gondozásában. Szűk negyed órát kaptunk Tuomas drága idejéből arra, hogy elbeszélgessünk vele a különleges produkcióról – és e rövid idő alatt a készülő új Nightwish albumról is igyekeztünk annyi információt kihúzni belőle, amennyit csak lehetett.

Nem tagadom: eléggé meglepett, amikor kiderült, hogy egy Disney-képregényt zenésítesz meg…

(nevet) Igen, sokan vannak így ezzel. Engem viszont egy cseppet sem lep meg, hogy mások meglepődtek, hiszen az elejétől fogva tudtam, hogy az emberek egy része döbbenten áll majd a dolog előtt. Én azonban nem csinálok ügyet az ilyesmiből, mert szilárdan hiszem: akármilyen művészeti ágról is van szó, legyen az zene, költészet vagy akármi, olyan dolgokból kell merítened, amelyek tényleg inspirálnak. Ez lehet egy film, egy élmény vagy mint jelen esetben, az ember örök kedvenc meséje, kitalált története. Akármikor olvastam ezt a képregényt, mindig automatikusan elindult hozzá a fejemben a zene. Innentől kezdve egy idő után nem volt kérdéses, hogy jó ötlet megzenésíteni a sztorit, és azt is az első pillanattól fogva tudtam, hogy nagyjából milyen típusú album születik majd.

Nem félsz attól, hogy sokan gyerekesnek tartanak majd? A képregényekkel kapcsolatban még ma is élnek bizonyos előítéletek, és ez a Dagobert bácsi-féle vonal sem feltétlenül olyan, amivel mindenki azonosulni akarna.

Ezzel tisztában vagyok, viszont nagyon ostobának tartom ezeket a bizonyos általad is említett előítéleteket. Azt meg főleg nem értem, ha valaki azon akad ki, hogy egy alapvetően gyerekeknek, fiataloknak írt sztorihoz készül album, hiszen rengeteg hollywoodi szuperprodukciót gyártanak elsősorban a fiatalok számára, és ezekhez is csodálatos, fantasztikus filmzenealbumokat csinálnak. Superman, Batman, nem sorolom… A The Life And Times Of Scrooge McDuck ugyanez az eset. Tény, hogy Dagobert bácsi a Disney egyik legismertebb figurája, akiről a többségnek csupán annyi jön le, hogy egy öreg, zsémbes kacsa, aki emellett pokolian gazdag. Az igazság azonban az, hogy maga a figura is lényegesen sokrétűbb ennél, Don Rosa pedig szintén egy nagyon rétegzett, összetett történetet kanyarított róla ebben a könyvben. Egy olyan sztorit, ami tele van életfilozófiai kérdésekkel, morális tanulságokkal és mély gondolatokkal – és emellett persze marha vicces is. Ezek a tényezők egyáltalán nem zárják ki egymást.

Gyerekfejjel mi fogott meg annyira ebben a történetben? Don Rosa sztorija vagy Carl Barks illusztrációi?

Egyértelműen Rosa sztorija. Don Rosa ott van számomra a legnagyobb hősök között, nem véletlenül tartják a Disneynél valaha alkotott leghatalmasabb művészek egyikének. Barks rajzai, képei, festményei szintén fantasztikusak voltak, róla is csak jót tudok mondani, de jelen esetben Rosa története volt az, ami eljuttatta a The Life And Times Of Scrooge McDuckot erre a kivételesen magas szintre.

Gondolom, nem kis megtiszteltetésnek érezted, hogy ő is közreműködött a lemez munkálataiban…

Ó, ne is mondd! (nevet) Amikor először találkoztam vele otthon, Finnországban, úgy éreztem magam, mint egy rajongó kölyök! Rengeteget jelent számomra, hogy elkészítette az album borítóját, az azonban még talán ennél is fontosabb, hogy simán odaadott hozzá olyan negyedszázados vázlatokat, rajzokat is, amelyeket soha senki nem látott még korábban, még magánál a kiadónál sem. Ezek a videóban is láthatók.

És hogy tetszett neki a zene?

Még a keverés előtti stádiumban mutattam neki, és úgy tűnt, szereti azt, amit hall. Csak ült ott egy székben csukott szemmel, nagy mosollyal az arcán, aztán amikor lement a zene, megölelt és megköszönte.

Te hogyan jellemeznéd ezt az albumot zeneileg?

Egyértelmű filmzeneként. Semmi köze a pophoz, a rockhoz vagy a metalhoz, hanem inkább valami átmenet a komolyzene és a filmzene között, itt-ott némi világzenei beütéssel.

Tanultál valamit abból, hogy egy ilyen, a korábbi munkáidtól eltérő anyagon dolgoztál?

Igazság szerint annyira azért nem különbözött ez a munka egy Nightwish lemez elkészítésétől, mint sokan gondolnák. Egyszerűen csak jobban magamra voltam utalva, de ugyanúgy zenét írtam a saját eszközeimmel, mint a zenekarban. Szóval nem is feltétlenül azt emelném ki, hogy újdonságokat tanultam vagy új tapasztalatokat szereztem, hanem azt, hogy új emberekkel, új zenészekkel, új hangszerekkel dolgozhattam – olyanokkal, amelyek a Nightwishnél sosem szerepeltek, és nagy valószínűséggel nem is fognak.

Miként válogattad össze a stábot a felvételekhez?

Nem akartam mindenáron változtatni azon a csapaton, amelyik bevált, így alapvetően ugyanazokkal dolgoztam, akikkel a Nightwishnél is. Pip Williams segített véglegesíteni a hangszerelést, és ugyanaz a londoni szimfonikus zenekar játszotta fel az anyagot, akik az Imaginaerumon is hallhatók. Róluk nem csak azt tudom, hogy elsőrangú muzsikusok, hanem személyesen is jóban vagyok közülük gyakorlatilag mindenkivel. Ez is fontos szempont volt egyébként: mindenkit baráti alapon választottam ki, vagyis olyan barátokat, haverokat hívtam, akik emellett történetesen zenélnek is. Ilyen például Tony Kakko a Sonata Arcticából, aki konkrétan az első ember volt, akivel beszéltem róla, hogy egyszer talán meg szeretném zenésíteni ezt a könyvet. Ez még úgy valamikor 1999 környékén történt. Tony ugyanakkora rajongója Don Rosának, mint én, imádja a The Life And Times Of Scrooge McDuckot is, és az első pillanattól kezdve bátorított, támogatott ebben a vállalkozásban. Ezek után nem volt kérdés, hogy ha már egyszer végre tényleg elkészült a lemez, neki is szerepelnie kell rajta. Nagyon gyorsan, simán és gördülékenyen mentek a felvételek, nagyjából négy hónap alatt teljesen elkészültünk mindennel.

Szerinted a következő Nightwish lemezen nyomot hagy majd, hogy kiadtad magadból ezeket az ötleteidet?

(elgondolkodik) Végső soron mondhatjuk, hogy volt ennek a munkának egyfajta terápiás jellege, abban pedig mindig van valami katartikus, ha az ember nagyzenekarral dolgozhat. És az is tény, hogy a felvételek befejezése utáni első Nightwish próbán egyszerűen kényszert éreztem, hogy egyből felkapjak egy elektromos gitárt! (nevet) Igen, azt mondanám, hogy talán kicsit zenekar-orientáltabb lesz a következő Nightwish lemez, és ebben bizonyára ennek az albumnak is van némi szerepe.

Nyilván nem volt olcsó mulatság elkészíteni, de mit érhet el manapság egy ilyen lemez a piacon?

Na, ez az, amit őszintén nem tudok! Még csak elképzelésem sincs róla. Tudom, hogy sokan nem ismerik a könyvet, bizonyos országokban azonban komoly népszerűségnek örvend, és ezeken a helyeken Don Rosának is olyan kultusza alakult ki, ami leginkább egy rocksztáréhoz hasonlít. Skandináviában, Olaszországban, Hollandiában többnyire azért mindenki ismeri ezt a képregényt. Vagyis létezik rá piac, amibe beletalálhat ez a lemez is. És persze abban is biztos vagyok, hogy sok Nightwish rajongó is rákattan majd az anyagra, annak ellenére is, hogy semmi köze a metalhoz. A lényeg ugyanakkor nem az, hogy sikeres lesz-e anyagilag a lemez, hanem az, hogy szuper-elégedett és boldog vagyok a végeredménnyel.

Élőben elő fogod valaha adni valamilyen formában a művet?

Nem lehetetlen, a jövőben bármi megtörténhet. A kották megvannak, minden adott, szóval jó időzítés kérdése az egész, hogy mindenki ráérjen. Meg persze a finanszírozáson is sok múlik… De a közeljövőben biztosan nem lesz időm ezzel foglalkozni az új Nightwish lemez munkálatai miatt, ami aztán egy pár évre megint be is tábláz majd, miután megjelenik.

Mikorra lesztek készen vele?

A dalok tulajdonképpen már elkészültek, legalábbis az alapok mindenképpen. Néhányon még dolgozunk, aztán kiválogatjuk a tizenkét legjobbat, és a mostani állás szerint úgy július környékén elkezdünk stúdiózni. Ha minden jól halad, év végére, jövő év elejére ki is jöhet.

Említetted, hogy zenekar-orientáltabb lesz az anyag a korábbiaknál. Sokan eleve úgy tekintenek a Nightwishre, mint a te egyszemélyes projektedre…

Igen, én pedig azt kívánom, bárcsak ne gondolnák így az emberek! Tény, hogy én vagyok a csapat fő dalszerzője és szövegírója. Viszont a végeredményt semmiképpen sem lennék képes egymagamban elkészíteni és kerekre formálni. Szóval a Nightwish egy klasszikus értelemben vett banda. Méghozzá nagy B-vel! (nevet)

Elég komoly fordulópontnak ígérkezik a következő album a csapat életében. Van bennetek némi izgalom emiatt?

Az az érdekes, hogy nem igazán. Tény, hogy különleges lesz a lemez, de annyira jól klappolt minden Floorral az elmúlt időszakban, és a koncerteken is annyira elementárisan fogadta a közönség a csapatot vele, hogy csakis jó érzéseim vannak a jövőt illetően. Az egész zenekarban remek a hangulat, mindenki nagyon magabiztos.

A dalszerzésbe is bevonjátok Floort?

Nem, most még egyelőre nem. De nem azért, mert nem bízunk benne, vagy bármi ilyesmi, hanem mert ő mondta, hogy kicsit tele van még a feje a legutóbbi ReVamp lemez miatt, amin rengeteget dolgozott. Szóval egyelőre nem akar még olyan aktívan belefolyni a munkálatokba. Így aztán a dalok többségét Marco Hietalával rakjuk össze.

Tényleg gitárorientáltabb albumra lehet számítani, mint legutóbb?

Igen, van egy ilyen ösztönös érzésem, hogy kicsit nyersebb, egyenesebb vonalú, lényegretörőbb lemez készül majd, mint az Imaginaerum. Az elkészült dalok is ebbe az irányba mutatnak. De mivel még most is javában folyik a munka a nótákon, ezt még azért ne vedd készpénznek, sokat változhat még a zene.

Akkor már csak a fix kérdéseink maradtak: mi minden idők három legjobb lemeze?

James Newton Howardtól A falu című film soundtrackje, a Metallica fekete albuma, és mondjuk a Tears Laid In Earth a The 3rd And The Mortaltól.

Mi az élet értelme?

Teljes egészében megélni minden pillanatát.