Shock!

Januárban jelent meg a Century Mediánál az Orphaned Land új nagylemeze, az Unsung Prophets & Dead Messiahs. A Jens Bogren hangmérnökösködésével és maszterelésével elkészített lemez az első a sorban a bandától Yossi Sassi gitáros távozása óta, de ezzel együtt is hamisítatlan Orphaned Land, amelyen ráadásul illusztris vendégek is segítik az izraeli metalosokat: Steve Hackett (Genesis), Hansi Kürsch (Blind Guardian) és Tomas „Tompa" Lindberg (At The Gates) egyaránt felbukkan egy-egy dalban. A március 11-én Budapesten is ismét fellépő csapatból Kobi Farhi énekessel beszélgettünk.

Ez az első lemezetek, ami már Yossi Sassi nélkül készült. Mit gondolsz, hallatszik-e ez a végeredményen? Egyáltalán mennyiben változtatta meg az Orphaned Land kreatív folyamatait Yossi távozása?

Igazából semennyire. Tudod, az Orphaned Land sosem működött úgy, mint például a Porcupine Tree, ahol Steven Wilson volt az agy, vagy akár az Opeth, ahol mindenki tudja, hogy Mikael Åkerfeldt a dolog zenei letéteményese. Persze nem szeretném kisebbíteni Yossi szerepét, hiszen sokat tett hozzá a zenekarhoz, de kicsit olyan ez, mint egy kirakós: többről szól, mint pusztán Kobiról vagy Yossiról, mivel mindenki hozzáteszi a magáét a végeredményhez. Hallottad a lemezt, ugye?

Igen.

És szerinted hallatszik, hogy tagcsere történt egy nagyon fontos poszton?

Nem. Szerintem nagyon jellegzetes Orphaned Land a végeredmény.

Na látod, én is pontosan így gondolom. Ez egy jó Orphaned Land-lemez. Úgy gondolom, aki érzi és érti az Orphaned Land szellemiségét, az ugyanígy sokat hozzá tud tenni, amennyiben bekerül közénk, ugyanis megmutatjuk neki, miként kell hozzáállni a dalszerzéshez, ha úgy tetszik, vezetjük ebben a folyamatban. Ebből a szempontból nincs pótolhatatlan ember az egyenletben – ez a lemez rá a legékesebb bizonyíték.

Gondolom, azért így sem tartod ugyanolyannak, mint az előzőeket...

Természetesen nem. Legjobban talán úgy fogalmazhatnánk meg a lényeget, hogy az előző három album megközelítése egyesül itt produkciós és koncepciós elemek tekintetében. Szerintem ez eddig a legjobb albumunk, a legbüszkébb pedig talán arra vagyok, mennyire organikusan sikerült a vendégeket is beépíteni a koncepcióba, legyen szó dallamos megoldásoktól egészen a hörgésig. Steve Hackett szereplése eleve óriási megtiszteltetés, de úgy gondolom, Tompa és Hansi Kürsch is nagyon sokat tett hozzá a végeredményhez. Sőt, ha már itt tartunk, szerintem ének tekintetében én is most nyújtottam eddig a legjobb teljesítményemet. Több helyen szándékosan magasabban énekeltem, mint korábban, és igyekeztem több érzelmet megjeleníteni a hangommal. Úgy érzem, sikerrel is jártak ezek a törekvéseim.

Említetted a koncepciót, erről mondanál néhány szót?

Platón barlang-hasonlatából indultunk ki, amely szerint az egész életüket egy barlangban leélő, leláncolt emberek számára az és csakis az a valóság, amit a tűz által a falra vetített árnyékokban látnak, illetve az őrök beszűrődő, eltorzult hangjából kivesznek. Miután pedig egyikük kiszabadul onnan, meglátja a kinti világot, majd visszatér, és mesélni kezd, nem fognak neki elhinni semmit abból, amit látott. Platón alapélménye ebből a szempontból Szókratész halálos ítélete volt, mi pedig azt mondjuk, hogy az emberiség a történelem során folyamatosan, újra és újra halálra ítéli azokat, akik megértik a fő problémákat, és orvosolni akarják azokat. Jézus, Martin Luther King, Gandhi, tényleg hosszasan sorolhatom azokat a forradalmi gondolkodókat, akik a nézeteik miatt holtan végezték. Egyszerűen nem tanulunk semmiből, és gyakran azok végzik a legcsúnyábban, akik a legközelebb hozzák a békét: Anvar Szadat, Jichák Rabin... Vagy ott van A legyek urában is Ralph, az egyetlen, aki nem veszti el az eszét, és ez csaknem az életébe kerül. Persze ezek mind-mind eltérő helyzetek és történetek, de a minta mindegyikben ugyanaz, mint Szókratész tragédiájában is volt kétezerötszáz évvel ezelőtt. A mi értelmezésünkben tehát ezek az emberek a halott megváltók. A próféták pedig olyan csodálatos emberek, mint például Aldous Huxley, aki 1932-ben írta meg a Szép új világot, és elég csak körülnézni napjainkban, hogy lássuk, micsoda félelmetes pontossággal látta előre, merre tart az emberiség. Napjainkban azonban a propagandának köszönhetően nem találkozol a hozzá hasonló nagyságok nevével. Ők tehát a mi meg nem énekelt prófétáink.

És eszerint akkor róluk szól a lemez.

Igen, az egész Unsung Prophets And Dead Messiahs album nagyjából erre a barlang-allegóriára rímelő történeteket mesél el: azok történeteit, akik kimentek a barlangból a fényre, majd felszólaltak az igazságosság érdekében, az elnyomás ellen, a hatalmi visszaélésekkel szemben, majd elbuktak, a többiek pedig végignézték a bukásukat. Tudod, ahogy Einstein is megmondta, a világot azok pusztítják majd el, akik nem tesznek semmit. A mai világra lefordítva ezek azok az emberek, akik ahelyett, hogy felszólalnának az igazán fontos ügyekért, vagy a saját szintjükön tennének valamit ezek érdekében, inkább hazamennek, benyomják a tévét, és nézik a Big Brothert vagy a The Kardashians-t. És természetesen arról is szólnak a dalok, miként manipulálja ezeket a közönyös tömegeket a hatalom a saját céljai érdekében. Az emberek ugyanis rettegnek a változástól. A gyerekek A legyek urában sem akarják otthagyni a szigetet, mint ahogy például a zsidók sem akartak kivonulni Egyiptomból, hiába voltak rabszolgák. A többség úgy áll hozzá, hogy az ismert rossz is jobb, mint az ismeretlen. Jelen példákra alkalmazva: nehéz úgy nézni a tengerre meg a sivatagra, hogy valahol mögöttük ott húzódik az ígéret földje.

Mi lenne a te megoldásod a közönnyel szemben?

Ebből a helyzetből egyetlen kivezető út létezik: az oktatási rendszer megváltoztatása, méghozzá globális szinten. Ami persze egyetlen kormányzatnak sem érdeke, hiszen ők nem erős, szabadon gondolkodó egyéniségeket, hanem gyenge, iskolázatlan tömegeket akarnak látni, akiket könnyebb megosztani és ellenőrizni. Kitörhet akárhány forradalom, semmi sem fog változni, csak ugyanazt a forgatókönyvet játsszuk majd le újra és újra, amíg az oktatás nem változik.

És ez az üzenet akkor az Orphaned Land filozófiájához passzoló módon átível nemzeteken, vallásokon, igaz?

Fontos kiemelni, hogy én soha nem akarom ráerőltetni a nézeteimet senkire, egyszerűen csak szeretném elgondolkodtatni az embereket. Meggyőződésem, hogy az emberek elég intelligensek ahhoz, hogy tudják, mi a saját érdekük, ha elgondolkodnak ezen. Viszont ettől még nem vagyok sem vallási vezető, sem politikus. Ez egyszerűen csak zene, aminek remélhetőleg sokan megértik az üzenetét, a mögöttes tartalmát is. Szerintem a rajongóinknak átjön ez az üzenet, bár néha még őket is összezavarjuk. Ott volt például az All Is One lemezünk borítója a világvallások szimbólumaival, amelynek láttán sokan azt hitték, hogy én valami nagy, boldog utópiát képzelek el, ahol mindenki átkarolja a másikat, és örökké békében, boldogan, összekapaszkodva énekeljük majd a Kumbayát. Szó sincs ilyesmiről! Mint mondtam, én nem vagyok pap, és az Orphaned Land sem valami white metal zenekar, akik arról prédikálnak az embereknek, hogy menjenek templomba, és imádkozzanak. Ami azt illeti, kimondottan kritikusan állok a mai egyházakhoz. Még csak különösebben békés zenekarnak sem nevezném magunkat, sokkal inkább tiltakozunk egy sor jelenséggel szemben. Béke akkor van, ha a rajongók megértik ezt az egészet, és ők maguk is tiltakozni kezdenek. Ugyanakkor persze valahol a mai napig naiv is vagyok, és hiszek abban, hogy akármennyi szörnyűséget és tragédiát látunk a mindennapokban magunk körül, az élet alapvetően szép. Azon vagyok, hogy megünnepeljük ezt a csodát, és remélem, hogy a gyerekeink szebb világban élhetnek majd, mint mi.

Otthon, Izraelben egyébként milyen státusza van a zenekarnak ezzel a megközelítéssel?

Tel-Avivban évente kétszer játszunk, nagyjából olyan ezer embernek. De mi nyitottunk például pár évvel ezelőtt a Metallicának is, amikor Izraelben játszottak. Szóval nem panaszkodom.

Egyáltalán hogy kell elképzelni az otthoni közönségeteket, illetve az izraeli metalszínteret?

Az otthoni metalszíntér többségében zsidó közönségből és zenészekből áll, de ez távolról sem kizárólagos, mert sok arab származású srác is jár a bulijainkra. Vagyis a közösség abszolút együtt lélegzik, sőt, jó példát szolgáltat a harmonikus együttélésre. Egy izraeli Orphaned Land-koncerten a nézőtéren sem kérdés, hogy ki zsidó, arab vagy palesztin. Mi magunk is turnéztunk jordániai és palesztin zenekarral is, akikkel közben együtt laktunk a turnébuszon, és végig remekül megtaláltuk a közös hangot. De hogy még érdekesebbet mondjak, Németországban például rengeteg arab rajongónk jár a bulikra, akik ott élnek. Vagyis a metal nem ismer efféle határokat.

Ellentétben a környező országokkal, ahol a mai napig nem játszhattok...

Igen, sajnos a mai napig Törökország az egyetlen muszlim ország, ahol felléphetünk, hiszen izraeli állampolgárként nem tehetem be a lábamat egy sor államba. Kockáztatni persze lehetne, de ezzel inkább nem kísérletezgetünk, mint ahogy felmerült már pluszban más állampolgárság felvételének lehetősége is éppen emiatt. A mai napig töretlenül hiszem, hogy egyszer ezek az akadályok is elhárulnak előlünk. Addig viszont azokra a nagyon fontos rajongókra koncentrálunk, akik a világ többi részén élnek. Így például Magyarországon.

Az Orphaned Land március 11-én Budapesten, a Dürer Kertben koncertezik a Subterranean Masquerade és a Dirty Shirt társaságában. Részletek itt.