Shock!

Áprilisban jelent meg A Tűz jegyében címmel az Ossian új nagylemeze, amely sorrendben már a tizenkilencedik stúdióalbum az egyik legpatinásabb magyar heavy metal zenekartól. Az anyag az első hónap eredményei alapján nagy siker, és Paksi Endre a Shock!-nak adott interjújában elmondta: a következő időszakban fokozatosan emelik majd az új szerzemények arányát a koncertprogramban is. A zenekar énekesét emellett természetesen dalszerzésről, stúdiómunkálatokról, illetve az új dobosról, Kálozi Gergelyről is kifaggattuk.

Nem akarok mindenáron rangsorolni, de határozottan az a véleményem, hogy az utóbbi nagyjából tíz év legerősebb Ossian albuma A Tűz jegyében, és ahogy olvasom a recenziókat itt-ott, úgy látom, nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel. Egyetértesz?

Köszönöm, és örülök, hogy neked is tetszik az album! Én úgy vélem, hogy az elmúlt években is készültek erős albumaink, például a Küldetést vagy a 2011-es Az lesz a győztest éppen úgy szeretem, mint a mostanit, de tény, hogy most léptük meg azt a jónéhány – egyenként talán apróságnak tűnő – változtatást, amit már jóideje meg kellett volna lépnünk, aminek eredményeként nagyon összeálltak a mozaik-kockák, és egy igazán erős lemez született.

Átlagosan mennyi időnek kell eltelnie, hogy úgymond reálisan meg tudjatok ítélni egy saját albumot?

A felvételek és a keverés befejezése után általában néhány hónapig „pihentetni" szoktuk az aktuális anyagot, vagyis ritkán hallgatjuk, utána kitisztul a kép. Nehéz dolog ez, és ezzel szerintem szinte mindenki így van, aki alkot bármit is a világban: amikor benne vagy valamiben, nagyon erős a személyes kötődésed, nem tudsz kívülállóként ítélni. A régebbi lemezekkel és dalokkal is úgy van valahogy az ember, mint a szülő a gyermekeivel: a szívével egyformán szereti mindegyiket, még ha az eszével tudja is, hogy van, amelyik kevésbé jó vagy szép.

Miben hoz szerinted újat vagy mást ez a lemez a megszokott stílus keretei között? Mint zenerajongótól is kérdezem: szükség van-e rá egyáltalán, hogy egy csapat lemezről lemezre hozzon valami újdonságot?

Én az általam kedvelt, kiforrott zenei stílussal, egyéniséggel rendelkező csapatoktól nem igazán várok forradalmi újításokat, sőt, tapasztalataim szerint az effélék legtöbbször csalódást okoznak. Mi is csak megpróbáltuk a saját stílusunkon belül maradva megalkotni a tőlünk telhető legerősebb dalokat. Én a jó tempókban, hatásos riffekben, szólókban, énekelhető refrénekben és az emberek lelkét megérintő szövegekben hiszek. Persze ez így lesarkítva nagyon egyszerűen hangzik, sok zenész hajlamos is lenézni ezt a felfogást, én mégis úgy gondolom, hogy ezt a legnehezebb összehozni.

Ricsivel több mint másfél évtizede zenélsz együtt. Mennyit változott a munkamódszeretek mondjuk az első közösen megírt lemezhez, a Fémzenéhez képest?

Totálisan megismertük egymást emberileg és zeneileg egyaránt. Nyitottabbak lettünk, és mivel mindkettőnknek formálódott a zenei világa, ma sokkal könnyebben tudunk valóban közös dalokat írni. Ez alatt azt értem, hogy a kezdeteknél legtöbbször külön zenei alapokat alkottunk, ma pedig már sok számnál a zenei ötletek együtt formálódnak. Más szempontból viszont kicsit visszatértünk a kezdetekhez, ugyanis az elmúlt években egyre komolyabb felvételeket tudtunk otthon készíteni, egyre több sávra volt lehetőség hangszerelni, így a díszítések miatt a kevésbé ütős alaptémák is jól szóltak. Vagyis pont a lényeg – maga a Dal – kezdett háttérbe szorulni, Ezért most tudatosan elhagytunk minden „varázslást", és szigorúan egy szál gitár és ének felfogásban küldözgettük a demókat. Ha ezen az első és legfontosabb szűrőn átmentek, csak akkor kezdtünk velük érdemben foglalkozni, hangszerelni.

Hogyan kapcsolódik be ebbe az egyenletbe a harmadik dalszerző, Wéber Attus?

Attussal ugyanúgy kettesben dolgozunk, mint Ricsivel. Vele is kétféle munkamódszer alakult ki az évek folyamán: vagy ő hoz egy zenei alapot, amire én énekdallamot és szöveget készítek, vagy az én olyan zenei ötleteimet dolgozzuk ki közösen, amelyekről úgy érzem, hogy az ő világához jobban illeszkednek.

Mit tartasz gitárosként és dalszerzőként Ricsi, illetve Attila fő erényeinek? Mi fekszik nekik, miben tudják kiegyenlíteni egymás munkáját, témáit?

Mindkettőjüket karakteres, sokszínű zenésznek tartom, nagyon szeretem a stílusukat. A korai időkben talán élesebben különült el a világuk, akkoriban Ricsi hozta az összes gyors, lendületes tételt, Attus és én pedig a középtempókat, valamint a balladákat, de mára ez totálisan vegyessé vált. Az sem elhanyagolható szempont, hogy felváltva tudjuk inspirálni egymást, hiszen a kreativitás nem jön vezényszóra. Voltak olyan évek, amikor nekem voltak kevésbé ötleteim, Ricsinek és Attusnak is akadtak mélypontjai ebből a szempontból, de közösen mindig tovább vittük a zenekar dolgait.

Sokat szoktatok vitatkozni a dalszerzési szakaszban? Mennyire szabsz irányt a dolgoknak, ha mondjuk egy zenei kérdésben nincs egyetértés a többiekkel vagy bizonyos tagok között? Kellett-e valaha is úgymond „hatalmi szóval" eldöntened valamit, vagy teljesen demokratikusan működtök?

Erre egy nagyon ismert magyar zenekar vezetője azt mondta nekem anno, hogy „demokrácia egyenlő anarchia"... (mosolyog) De komolyra fordítva a szót: természetesen vannak vitáink, nem söprünk semmit a szőnyeg alá, ezért – is – működik ilyen jól és régen a történet. Bármilyen konfliktusunk adódott az idők folyamán, meg tudtuk oldani, erre „létünk a bizonyíték"... (mosolyog)

Csak azokat az ötleteket fejezitek be, amik már viszonylag korán is elég jónak tűnnek ahhoz, hogy albumra kerüljenek, vagy akadnak lemaradó darabok is?

Nagyon ritka eset, hogy lemarad valami. A gyengébb ötletek általában már félúton kihullanak.

A csapatban elég régóta nem történt tagcsere, most azonban volt egy dobosváltásotok, mielőtt ráfordultatok volna a munkálatokra. Zeneileg mit tudott hozzátenni Kálozi Gergő az Ossianhoz, és változott-e valamit a munkamódszeretek az ő csatlakozásával?

A dalok már készen voltak, de a dobtémákban Gergő abszolút hozzátette az egyéniségét, erről mindenki meggyőződhet az album meghallgatásakor, vagy ha eljön egy koncertre. A stúdiózás idején még nagyon új volt a zenekarban, ráadásul egyeztetési csúszások miatt hirtelen került a mélyvízbe. Emlékszem, amikor hívtuk, hogy másnap stúdió. Erre Gergő, aki velünk együtt hatalmas South Park fan, csak annyit mondott: „aztakurva"... Ez azóta szállóige lett nálunk! (mosolyog)

Akármelyikőtöket is nézzük, Gergő jóval fiatalabb nálatok. Mennyiben jelent ez előnyt, és vannak-e esetleges hátrányai? Mennyire dobol más felfogásban, mint Hornyák Péter?

Szerintem egy ember intelligenciája, tudása, emberi viselkedése nem feltétlenül korfüggő. Mi már nagyon nehezen váltunk emberileg, és nem akartunk valakit pusztán a dobtudása miatt, egy sima meghallgatás alapján bevenni, a múlt szomorú tapasztalatai óvatosságra intettek...Gergőt a zenei tudása mellett pontosan azért választottuk, mert Ricsi több mint tíz éve ismerte. Tizenkét évesen elment hozzá gitározni tanulni, mert a dobolás mellett szerette volna a zenét teljes összefüggésében megismerni, átlátni a tempók mellett a harmóniákat és minden más egyebet. Akkor már öt éve tanult dobolni, ehhez ugyanis hét évesen kezdett hozzá... (mosolyog) Egy szerény, normális srácot ismert meg benne, aki időközben egy kiváló dobossá fejlődött. Nekem Ricsi szava garancia, és az első közös próba után nem maradt semmilyen kérdésünk. Az eltelt idő pedig igazolta, hogy jól döntöttünk.

Beszéljünk egy kicsit az album hangzásáról, az ugyanis mindenképpen etalon itthon ezen a vonalon. Mielőtt stúdióba vonultok, kell-e úgymond külön elképzeléseket gyártani a hangzás kapcsán, vagy van már annyi rutinotok, hogy pontosan tudjátok, mit akartok?

Konkrét elképzeléseink voltak. Attus rengeteget dolgozott, kísérletezett előzetesen a gitár- és basszushangzásokkal, és én is pontosan tudtam, hogy ehhez az albumhoz, milyen énekhangzást szeretnék. Összességében egy sallangoktól mentes, az élő megszólalásunkat megközelítő soundot akartunk, és Varga Zoli ebben maximálisan partner volt.

Stílustól függetlenül kérdezem: külföldről vagy akár itthonról milyen albumok megszólalását tekinted etalonnak, és miért? Vannak-e kedvenc külföldi producereid, hangmérnökeid?

A Rammstein albumok általában gyilkosan szólnak. A Metallica „fekete lemeze" a mai napig is megállja a helyét. Nagyon szeretem a '70-es évek rockalbumainak hangzását, ott általában a ritmusgitárok kivételével minden hangszer és az ének is úgy szól, hogy sok mai túlvezérelt, széteffektezett, agyonjavított felvételt lealáznak. Producerként rendkívűl nagyra tartom Bob Rockot, Mutt Lange-et, Jeff Lynne-t és Tony Viscontit, aki a „'70-es évek sound" legzseniálisabb művelője volt, többek között a legsikeresebb T.Rex lemezeken.

Az új lemez a MAHASZ lista első helyén kezdett, és a MediaMarktok hálózatának április havi összesítésében is az élen áll. A lemezipar állapotát tekintve mennyire lehet manapság örülni az efféle sikereknek?

Közben aranylemez is lett, folyamatosan pörög tovább, és a koncerteken is érzem, hogy nagyon működnek az új dalok. Mi minden zenekart érintő sikernek örülünk, és aki ezeket lebecsmérli, annak csendesen csak azt üzennénk: csinálja utánunk. (mosolyog)

Szerinted a hivatalos streamelési lehetőségek, vagy az, hogy most például ti is felraktátok a dalokat a YouTube-ra, erősítik vagy inkább gyengítik a fizikai hanghordozók eladásait? Milyen lehetőségeket látsz a jövőre nézve az efféle szolgáltatásokban?

Ebből a szempontból nem vagyok túl optimista, az a fajta megoldás nálunk nem igazán működik. Mi azért raktuk fel a dalokat, mert a megjelenés napján úgyis felkerültek volna – akkor legalább egységesen, jó minőségben legyenek fent. Andrics Lacival minden számra készült egy egyszerű, de igényes szöveges klip.

Aktívan zenéltél a '80-as évek Erdős Péter fémjelezte hazai zeneiparában, a '90-es évek sokszínűbb világában és a 2000-es években, amikor a CD-eladások megroppantak. Hogy látod: melyik korszaknak mik voltak az előnyei, és mik voltak a legfőbb nehézségek? Mivel volt könnyebb vagy nehezebb érvényesülni egy zenekarnak az egyes periódusokban?

Én világéletemben ösztönösen, lélekből zenéltem, sohasem gyártottam teóriákat, a „szakmai tudományos megfejtéshez" én nem nagyon értek... (mosolyog) Az elmúlt harminc évben túl sok verziót hallottam vissza arról, hogy egyesek szerint az Ossian vagy bármilyen más sikeres zenekar miért működik, mások meg miért nem, úgyhogy ezt meghagynám a nálam okosabbaknak, én csak zenélnék tovább. Szerintem egyébként tökmindegy, hogy melyik korszakról van szó, ha olyan albumot csináltál, ami tetszett az embereknek, akkor működtek a dolgok, ha meg nem, akkor volt gond... (mosolyog)

Annak idején még basszusgitároztál a korai zenekaraidban. Ma van még egyáltalán basszusgitárod otthon, és elő szoktad-e kapni néhanapján?

Van több is, és szoktam rajtuk néha gyakorolgatni, de akusztikus gitáron szívesebben játszom, valamint alapszinten billentyűs hangszereken is eligazodom valamennyire.

Nagy zenegyűjtőként mennyire figyeled a fiatal zenekarokat? Milyen elsőlemezes bandákra figyeltél fel például az utóbbi években?

A Frontiers kiadványokat nagyon szeretem, náluk sok fiatal banda jelenik meg, akik meglepően éretten játsszák azt a fajta '80-as évek-beli, dallamos rockmuzsikát, amely az egyik kedvenc stílusom.

Hogy tetszenek a régi motorosok (Deep Purple, Saxon, Pretty Maids, Accept, Helloween stb.) új albumai? Várod-e az új Black Sabbath lemezt?

A Purple-t és a Helloweent még nem hallottam, a Pretty Maids és az Accept tetszik, a Saxon sajnos nem jött be nekem. A Sabbathot várom, de félek a csalódástól az előzetesek alapján... Biztosan rettenetesen jól fog szólni, Rick Rubin erre garancia, de ugyanazt érzem náluk is, mint az utolsó Metallica lemezek esetében: itt is komoly erőfeszítések történnek egy olyan régi tűz felélesztésére, amely már régen elhamvadt, és semmilyen vérprofi munkamódszer, vagy rengeteg beleölt pénz nem hozza vissza. Ozzy hangjával ráadásul súlyos gondok vannak a turnéfelvételek alapján... Mondom mindezt úgy, hogy nagyon szeretem és tisztelem mindkét zenekart. Valamelyik éjszaka régi Sabbathokat hallgattam, és amikor a Sabbath Bloody Sabbath szólója előtt Ozzy beordítja, hogy „you bastard!", attól ma is libabőrös lettem. Érdekes dolog ez, hiszen van egy csomó banda, akiknek az évek múlása kimondottan jót tesz, egyre érettebb lesz a muzsikájuk.

Mi a menetrend az Ossian számára a nyáron és az év hátralévő részében?

Most indult be igazán a koncertezés, rendszeresen játszani fogunk az egész esztendőben. Szeptember 14-én lesz a nagy budapesti lemezbemutató a Petőfi Csarnokban, ősszel folytatjuk a sportcsarnokos országjárást, és az évet immár hagyományosan Szombathelyen fogjuk lezárni. Mindig szerettünk élőben játszani, de most különösen lelkesen várjuk a következő bulikat, mert koncertről-koncertre „emeljük a dózist", vagyis az új dalok arányát, és örömmel tapasztaljuk a pozitív fogadtatást.

Fizikailag hogyan tartjátok magatokat kondiban a sok koncerthez? Igényel egyáltalán külön erőfeszítéseket, hogy „szinten maradjatok"?

Nyugodt, kiegyensúlyozott életet élek, és ezzel a többiek is így vannak. Nagyon fontos a békés családi háttér, egy kis saját világ, ahonnan kizárhatod ezt az egyre őrültebb nagyvilágot

Szerinted mennyi ideig működhet még a csapat ezzel az intenzitással?

Szerintem sokáig.

Akárhogyan is nézzük, három évtizede nyomod a magyar heavy metal színtéren. Nem akarod egyszer könyv formájában is megörökíteni a legemlékezetesebb sztorikat, elmesélni a történetedet?

Bármi lehetséges, még akár ez is előfordulhat.