Shock!

december 03.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Perfect Symmetry: minőségi tudományos rock’n’roll

0410ps1Tavaly év végén adta ki új nagylemezét a Perfect Symmetry, akik a '90-es évek végének magyar progresszív metal robbanásával váltak ismertté, és ha néha ugyan hézagosan is, de azóta is folyamatosan működtek, dolgoztak. A Tökéletes szándék című album első és legfontosabb változása, hogy ismét a zenekar korai korszakának énekese, Kovács Attila hallható rajta, és a friss szerzemények ismét méltán tarthatnak számot mindenki érdeklődésére, aki kedveli a súlyos, komplex, de melodikus és dalcentrikus muzsikákat. Kusinka Tamás gitárossal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk az új albumról és a csapat aktuális ügyeiről.

Bár a dolog nem tegnap történt, kezdjük az énekesváltással, hiszen ez a legfontosabb és legszembetűnőbb változás az előző albumhoz képest. Miért távozott a csapatból Friskó Péter – aki ugye eleve vendégként énekelt a legutóbbi albumon –, és hogy került vissza hozzátok Kovács Attila?

Az előző album dalait még Fidóval készítettük, vele kezdtük el rögzíteni körülbelül négy éve, akkor még a zenekar tagja volt. Miután ezek a dalok ott álltak befejezetlenül a fiókban, illetve Fidó számítógépén, adva volt a lehetőség, hogy végre elnyerjék méltó sorsukat, vagyis lemezre kerüljenek. Még néhány dalt hozzá kellett tenni, és készen állt a lemez. Fidó távozásának oka roppant egyszerű: abbahagyta az aktív zenélést, és a stúdiózás, hangosítás vált fő profiljává. Nagyon szerettem a stílusát és a hangját, de elvesztette a motivációt, és nem akarta folytatni. Sokáig gondolkodtam, ki lehetne az az énekes, aki Fidó nyomdokaiba léphetne. Olyan ember kellett, aki mint hangi adottságaival, mint megjelenésével karizmatikus egyéniség, nem utolsó sorban saját stílussal rendelkezik dallamvilág, szövegírás terén. Így került a képbe a Perfect Symmetry régi/új énekese, Kovács Attila, aki még Fidó előtt zenélt velünk. Vele anno már volt egy próbálkozásunk, de abban az időben sajnos nem jött össze a dolog, mivel Pestre költözött. Az akkori időkben a távolság miatt nem nagyon tudtuk ezt megoldani. Szerencsére mára ez már működik. Erre bizonyíték az új, Tökéletes szándék címet viselő lemez.

Milyen érzés volt ennyi év után ismét Attilával dolgozni? Munka és dalszerzés szempontjából mennyiben igényelt más hozzáállást a csapattól a legutóbbi albumhoz képest az ő stílusa?

Nagyon hasonló, mint már egyszer régen. Attila karakán figura, és aki nem ismeri, eleinte rá kell, hogy hangolódjon. Óriási energia van benne, és ezt bizonyos szempontból tudni kell kezelni. (mosolyog) Egyébként sok mindenben hasonlóan látjuk a dolgokat, ezért nagyon könnyen megtaláltuk a közös hangot. Teljesen más, mint Fidó. Fidó ösztön-ember, és a lehető legspontánabb módon áll a dolgokhoz. Attila munkamódszere sokkal céltudatosabb, ezért sokkal gördülékenyebben tudtunk haladni. Összességében elmondható, hogy mindkét ember roppant tehetséges és egyéni, de Attilával könnyebb az élet. (mosolyog) Tudtam, hogy hasonló zenei gyökereink vannak, hogy ő is szereti azokat a zenéket, amiket mi is. Ismertem a képességeit, az emberi tulajdonságait. Tudtam, hogy jó választás lesz, és érdekes dolgok születnek majd a közös munkából.

0410ps5

Mikor kezdtetek el dolgozni a Tökéletes szándék dalain, és mennyi időbe telt a lemez elkészítése, a dalszerzést és a felvételeket is beleértve?

Nagyjából két éve kezdtünk el dolgozni a lemez dalain, és íme, már a kezünkben tarthatjuk a nagylemezt. Ez nagyon jó eredmény önmagunkhoz képest! (mosolyog) Pláne, hogy az előző lemezre nyolc-kilenc évet kellett várni. Mondjuk az egy zűrös korszak volt... Szóval igazán hatékonyan dolgoztunk, aminek meg is lett az eredménye. Voltak ugyan olyan dalok, amiket még négy-öt éve kezdtünk el írogatni, kidolgozni, de vannak egészen friss ötletek is. Mindenki hozott dalokat, így sokkal változatosabb az eredmény. Az eddigi lemezeken leginkább én voltam a fő dalszerző, mára ez sokat változott. A többiek is hozták az ötleteket: Feci, Cliff, Szabi, meg a dobosunk Zsolti is. Attila meg teljesen átszabta a dalok szerkezetét, hozott plusz dallamokat, harmóniákat. Kitalálta, kidolgozta az éneket, szövegeket írt. A felvételek kábé egy éve kezdődtek, és kisebb-nagyobb szünetek beiktatásával tavaly ősszel fejeződtek be. Közben persze a keverés is zajlott. A dalok végül a törökbálinti Supersize Recording stúdióban nyerték el végleges formájukat Varga Zoli segédletével, és mivel ez egy nagyon komoly és drága stúdió, iparkodnunk kellett. De megérte, a végeredmény önmagáért beszél. Ez a második Perfect Symmetry lemez, amit ott kevertünk.

Miben tér el a frontember személyén túl ez az album az eddigiektől zeneileg és szövegileg, illetve miben hasonlít rájuk?

Ahogy múlik az idő, mi is változunk. minket is új hatások érnek, és ez hallatszik is az aktuális dalokon. Ez az album sokkal keményebb, mint az előzőek, bár a előző lemezen már voltak ilyen irányú próbálkozásaink. Mi sokkal komorabbnak látjuk a lemezt, mások viszont mindig kihallják belőle a pozitív üzenetet, a reményt! Úgy lettünk keményebbek, hogy közben a dallamosságunkat sem veszítettük el, hiszen a zenénkkel eléggé egyedülállóak vagyunk az országban. Ez a fajta dallamos, igényes zene nagyon ritka errefelé, ami azon túl, hogy merít a dallamos hard rock, AOR zenékből, a keményebb metal világából is csemegézget, hogy a progresszív zenéket már ne is említsem. De a Perfect Symmetry nem átlagos prog metal, ahol „na, mutassuk meg, ki mekkorát tud villantani" szempontok dominálnak. Nálunk mindig is a dalokon, a slágereken van a hangsúly, és az új lemezen is akad belőlük dögivel.

0410ps3

Hogyan írnád le a lemezt egy Perfect Symmetryt ismerő és kedvelő embernek, illetve egy olyannak, aki soha életében nem hallotta a zenekart?

Dallamos, igényes, erőteljes, energikus rock/metal zene, vagyis röviden: tudományos rock'n'roll. (mosolyog) Természetesen ha valaki prog rocknak vagy prog metalnak akar hívni minket, akkor sem sértődünk meg. A lényeg, hogy aki szereti a rockzenét, annak érdemes tennie egy próbát velünk!

Viszonylag ritka, hogy egy zenekar új albumának elkészítését a volt frontember is segíti a stúdióban. Miben tudott segíteni nektek Fidó ezen a téren?

Igen, Fidónak van egy stúdiója, és az énektémákat, dobokat ott rögzítettük. Amolyan hetedik tagként nagyon jól ismer minket, és így bele is tudott folyni a munkálatokba. Az ő füle is sok mindent kihall a készülő dalokból, hiszen ismer minket ezer éve! (mosolyog)

Melyek a lemez központi dalai zeneileg és szövegileg?

Ez egy nehéz kérdés, mert szerintem ilyen nincs. Sokkal homogénebb ez a lemez, mint az előző, pedig rengeteg különböző dal található rajta a legslágeresebb – rádiós – daltól a legkeményebb prog metal témáig. A központi téma az ember, mint nálunk mindig, de erről Atti talán többet tudna mondani...

Erős Hugh Syme hatást vélek felfedezni a borítóképben. Ez szándékos volt, vagy véletlen alakult így?

Szándékosnak nem éppen mondható, bár tudom, hogy mire célzol. Az ilyen igényes borítókat általában tőle szokhattuk meg, ráadásul sok nagy progresszív zenekar borítóját festette: Queensryche, Fates Warning, Rush... Mi egy olyan fotómanipulációt szerettünk volna, ami tükröz egyfajta kettősséget, ami önmagában is elgondolkoztat. Egy Tóth Zoltán nevű fiatal grafikus ezt „tökéletesen" meg is valósította nekünk. Nagyon ügyes, tehetséges srácról van szó, akinek a munkáit meg is lehet nézni a neten. Sokféle képet készített már, de mindegyiknek van hangulata, stílusa. Azt viszont tőle kellene megkérdezni, hogy hatással volt-e rá Hugh Syme.

0410ps4Miért döntöttetek úgy, hogy megpróbálkoztok a Hammerworld mellékletes kiadással? Miben jelent előnyt ez a fajta megjelenés, és van-e esetleg olyan oldala, ami az eddigi tapasztalataitok alapján nem annyira működőképes?

A Hammer a kiadónk, és az ő égiszük alatt jelentek meg az eddigi kiadványaink. Vagyis a kapcsolataik nagyon fontosak és hasznosak számunkra. Az újság mellékleteként megjelenni az egyik legjobb dolog a mi szempontunkból, mert így el tudtunk jutni viszonylag hamar körülbelül nyolcezer emberhez. Ezt azért a mai eladások mellett sok nyugati zenekar sem tudja teljesíteni. Mivel a lemezeladások sajnos gyakorlatilag megszűntek, ez az egyetlen járható út. Természetesen az online megjelenés is nagyon fontos, mert így egy kattintással a világ bármely részéről hallgathatnak minket. Reméljük, hogy a lemez angol nyelvű változata tovább bővíti a táborunkat.

Ezzel milyen lehetőségeitek lesznek külföldön?

Bízunk benne, hogy sok új rajongót fogunk szerezni magunknak, ezáltal szélesedik azoknak a tábora, akik ismerik a Perfect Symmetry zenéjét. Arról még egyelőre nem beszélhetünk, hogy esetleg egyszer egy külföldi kiadó gondozza a lemezeinket, de reménykedni persze lehet. (mosolyog)

Bizonyára te is tudod, hogy annak idején Pécs Warning volt a zenekar közkeletű beceneve. Mennyire találtad indokoltnak ezt régebben, és indokoltnak találnád-e ma?

Annak idején ez sokkal nyilvánvalóbb volt, mint most, de nem tagadjuk meg a gyökereinket, hatásainkat. Mára már kialakult egy Perfect Symmetry, stílus ami csak ránk jellemző. Nagyon sokféle zene hatása van bennünk, de ezeket nem kezdem el sorolni, mert igazán hosszú lista lenne, és hidd el, találnál rajta egy-két óriási meglepetést is! (mosolyog)

Az ezredforduló idején nagyon pörgött itthon a progresszív metal vonulat, aztán pár év alatt valahogy elhalt ez a mozgalom. Szerinted mi lehetett ennek az oka?

Erre nagyon nehéz válaszolni, mert a Földön minden téren állandó változásnak vagyunk szemtanúi. Akkor jó széljárásnak voltunk kitéve, ráadásul sokan az ország több pontjáról csináltuk a zenekarainkat. Az volt ebben az igazán izgalmas, hogy mindenki máshogyan főzte azt a bizonyos ételt, ettől teljesen más lett az íze, mégis egy műfajt játszottunk. De sokan akkor még csak naiv gyerekek voltunk, nem voltak családjaink, akikről gondoskodni kellett, meg az élet is bedarálja az embert. Jelenleg nem látok hasonló mozgalmat, mert a mai világ sokkal önzőbb, és mindenki egyénileg próbál boldogulni.

A 2000-es években volt egy hosszabb periódusotok, amikor elég hézagosan működtetek. Miért alakult ez így, és bánod-e utólag a dolgot?

Akkor és ott nem tudtunk többet tenni, de bizonyíték erre, hogy ma is itt vagyunk, ellentétben másokkal, akik már rég feladták. Nehéz idők voltak, sok tagcserével, problémával kellett megküzdeni, de ezeket szép lassan megoldottuk, és részesei vagyunk ma is a magyarországi prog metal történetnek. Remélem, még sokáig számíthattok ránk...

0410ps2

Milyen koncertezési lehetőségeitek vannak ma a Perfect Symmetryvel?

Jelenleg is szervezés alatt állnak a dolgok. Tavasszal, nyáron, ősszel szeretnénk jó pár helyre eljutni. Nyáron egy-két fesztiválon is ott leszünk. A pécsi Rockmaraton már biztos, de további fesztiválok, fellépések is várhatóak. Sajnos a klubkoncertek száma lecsökkent, de olyan helyre nem megyünk, ahol még az útiköltségre szánt összeget sem tudják biztosítani. Igyekszünk olyan helyen, olyan közönségnek játszani, ahol a megfelelő körülmények között tudjuk előadni a dalainkat.

Hogyan hangoljátok össze a Virrasztók és a Perfect Symmetry működését? Melyik tekinthető számodra prioritásnak? Már persze ha lehet beszélni ilyesmiről...

Mindkét zenekar fontos! A Perfect Symmetry volt az első, és mint az első, mindig nagyon kedves lesz számomra. A Virrasztók egy új dolog, és világszinten is teljesen egyéni. Sokan is hallgatnak minket a világ különböző pontjairól. Fogalmazhatunk úgy is, hogy minden embernek van egy sötét, meg egy világos énje. A Virrasztók a sötét énem, a Perfect Symmetry meg a világos. Én így vagyok egyensúlyban. (mosolyog)

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Queensryche-tól a Promised Land, a Fates Warningtól az Inside Out és a Totótól a Kingdom Of Desire

Mi az élet értelme?

A család és az ő szeretetük, ami mindenen átsegít. Ez ad erőt a mindennapi teendőinkhez. Természetesen a barátok is és az ő szeretetük is nagyon fontos. (mosolyog)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.