Shock!

Youth Gone Wild, 18 And Life, Slave To The Grind, Wasted Time... Egyszerre vad és érzékeny, kimunkált és nyers: Ő az Igazi Amerikai Rock’n’ Roll Hang, Mr. Sebastian Bach.

Zoolteeen...

Így van, én vagyok.

Hey, ember, hogy’s mint?

Kösz, megvagyok, és többek között a turnédról szeretnélek megkérdezni. Úton vagy már?

Nos, holnap indulunk, Skóciában kezdünk, három napot leszünk Angliában, de lesz két buli Törökországban, három Spanyolországban, aztán Olaszország... és először az életben Magyarországon is! Szóval, baromira örülök, hogy végre Budapesten is játszhatok, és nagyon várom már.

Hát még én! Ott fogok tombolni és üvölteni az első sorban!

Ó, ember, tényleg? Az király! (nevet)

Naná. Kölyökkorom óta vártam erre.

Tizenöt év, ember! Így igaz! És ez már csak azért is őrület, mert a Skid Row-val sosem tudtunk eljutni Magyarországra, így hát tizenöt éve várom, hogy Magyarországon is elmondhassam: Itt vagyok! (a “Here I Am” ugyebár egy klasszik SR nóta címe - BZ)

Ezek szerint egy nótát már tudok előre a programból...

Jól látod!

Az új DVD-d kapcsán szerveződött ez a kis turné?

Igen, az új DVD még friss, Forever Wild a címe, és már elvben Magyarországon is kapható kell, hogy legyen. Ha esetleg mégsem, a neten egy csomó helyről meg lehet rendelni, így a www.sebastianbach.com -ról is. Alapjában egy 1998-as hollywoodi koncert köré épül az egész, közbeszurkálva klipekkel a VH1-os Forever Wild show-ról... Nem is tudom, nálatok van VH1?

Naná, persze, ismerem. Az legalább egy viszonylag normális zenei csatorna.

Ó, akkor király! Király! Szóval, két show is volt a VH1-on Forever Wild néven, és a DVD-n az elsőről vannak bevágások. Egy csomó különleges vendég is felbukkan, mint például Ted Nugent, Vince Neil, Joey Ramone. Nagyon jópofa összeállítás. Viszont Budapestre egy teljesen új bandával érkezem: Steve DiGiorgio a bőgős a Testamentből, aztán Ralph Santolla gitározik az Iced Earth-ből, a Demons & Wizards-os Mark Prator dobol, és egy fiatal floridai gitáros srác is csatlakozott, a neve Johnny. Nagyon heavy metalos hangzásunk lett így, és nagyszerű zenészeket tudtam összegyűjteni, így a már sok éves Skid Row dalokat is élvezet játszani, ilyen kiváló előadókkal.

Az előző kísérőzenekaroddal mi történt?

Általában folyamatosan próbálok a lehető legjobb és legmotiváltabb zenészekkel együtt dolgozni. Ha bármelyik Van Halen srác felhívna például, azonnal rohannék dolgozni velük. Vagy Tommy Lee például. Mindig a legjobbakat keresem, és addig tartok fenn egy adott zenekari felállást, amíg az a legjobbat nyújtja így együtt. A munkastílusom nagyon aktív, amit nem sokan bírnak folyamatosan ugyanolyan energiával csinálni. A mostani csapatban mind nagyon lelkes, és tapasztalt arcok vannak, akiknek sok mindenre van energiájuk. Például Ralph Santolla-nak is ott a saját bandája, a Millennium... Amolyan progresszívebb zene...

Persze, ismerem és szeretem őket.

Nahát! Szóval, mindegyikük játszott már tonnányi helyen és lemezen, szóval tökéletesen tapasztalt és megbízható népek, így képesek tartani a lépést egy olyan fickóval is mint amilyen én vagyok már vagy húsz éve. Nagyon fontosak nekem ezek a tulajdonságok, ha már egyszer olyan kibaszott régóta csinálom ezt az egészet! (nevet)

Ha már egyszer a nagyon régről beszélsz, elmesélnéd, hol és hogyan kezdtél bele ebbe a zene-dologba?

Ó, persze! Torontóban, Kanadában kezdtem, kábé tizennégy éves koromban. Egy helyi klubban játszottam először olyan ’83 körül, egy olyan helyen, ahol akkoriban csupa nagy nevek fordultak meg a deszkákon mint a Slayer, a Mercyful Fate és egy tonna egyéb metal banda. Mielőtt a Skid Row-hoz csatlakoztam volna, egy Madame X nevű bandában nyomtam, az Államokban. Tizenhat, tizenhét éves lehettem talán. Végigutaztam velük egész Amerikát. Aztán olyan 19 lehettem, mikor jött a Skid Row, vagy 18 mégis? Nem emlékszem már. Szóval, mindez New Jerseyben történt, ahol sikerült összeszedni egy lemezszerződést és kiadni az első albumot ’89 januárjában. Aztán elmentünk turnézni a Bon Jovi, majd az Aerosmith elé, és ezután következett a Slave To The Grind lemez 1991-ben. Magunk sem hittük, de ez lett az első hard rock lemez, amely megjelenésekor a Billboard lista első helyén nyitott! Ezután egy Guns’N’ Roses-szal közös európai és amerikai turné következett. Később már olyanok játszottak előttünk, mint a Pantera, a Soundgarden, sőt, a Nine Inch Nails is... Ó, na az aztán súlyos volt! (nevet)
Aztán ’93-ban jött a B-Sides Ourselves feldolgozáslemez, később, 1995-ben pedig a Subhuman Race. A banda úgy ’96 táján esett szét, ezután rögtön belevetettem magam a szólókarrierbe, az első lemez ’98-ban ki is jött Bring ’Em Bach Alive címmel, amin koncert és stúdiófelvételek voltak összeválogatva. Most pedig ez a DVD, és a végén is vagyunk! (nevet) Ez minden, amit csináltam!

A szüleid hogy fogadták, hogy zenész akartál lenni?

Azt hiszem, baromi szerencsés vagyok a hozzáállásukat tekintve. Annyira, hogy például apám festette a Slave To The Grind borítóját, meg egy csomó belső borítós dolgot csinált a Subhuman Race és a Bring ’Em... lemezhez is. Ő Kanadában jól ismert festőművész egyébként, David Bierk a neve. Egyébként persze, volt bennük némi fenntartás mikor először közöltem, hogy “megyek a városba és rockzenész leszek”, volt persze “Ó, te jó isten” meg hasonlók. (nevet)
Aztán apám segített elindulnom, énektanárhoz járatott, még igazi olasz opera éneket is tanultam Torontóban. Úgy gondolta, ha már énekelni akarok, legyek képzett és nagyon jól tette, sosem tudom ezt elfelejteni neki. Nagyon támogattak, és tudták, hogy a zene tesz engem igazán boldoggá, ők pedig boldognak akartak látni.

A családod követi még a dolgaidat? Eljárnak koncertjeidre?

Persze, mindenképpen!

Volt egyébként bármilyen polgári munkád mielőtt beindult a zene?

Hát, nem sok... Annak idején Torontóban dolgoztam egy rövid ideig amolyan tereprendező-földmérő jellegű munkát, olyan tizenöt éves koromban. De már akkor is próbáltam az akkori bandámmal éjszakánként, nappal meg munka közben gyakoroltam. Aztán egyszer Judas Priestet énekeltem, jó hangosan mert a gépek körülöttem is baromi hangosak voltak, aztán mikor már a főnök is meghallott, nekiállt üvöltözni velem, hogy “Hagyd abba, takarodj innen, ki vagy rúgva!”...

Itt a telefon kihangosítója megkergült, mivel Seb kissé beleélte magát a főnöki üvöltésbe, egy csippanás után csend lett, majd hála az égnek minden helyreállt. Jót derültünk azon, hogy a hangja még a bonyolult műszereknek is árt.

Nos, igen, szóval a lényeg az, hogy kirúgtak Judas Priest éneklésért. (nevet)

A legtöbben egyébként a Slave To The Grind lemezt tartják A Klasszikus Skid Row lemeznek. Te hogy vagy ezzel?

Szerintem is. Ez az eddigi legjobb lemez amit valaha is kiadtam a kezeim közül. Ezért is örülök annyira, hogy most ilyen arcok játszanak velem, mint Ralph vagy Steve, akik egy hasonlóan kemény lemezben gondolkodnak. Ha már ez jár a fejükben, hogy a Slave lemezt kell überelni, az csak jóra vezethet. Van egy producerünk, Zeus, akivel február táján nekilátunk a Slave méltó folytatásának. Utána aztán újra elindulunk és a világ minden részén szeretnénk megjátszatni ezt a lemezt is.

Színházi produkciókban is részt vettél egy ideje. Ezt is csinálod még?

Igen, épp most fejeztem be egy szériát a Jekill & Hyde-ból, amit most épp Észak-Karolinában játszottunk a Memorial Auditoriumban. Nyolc estén keresztül játszottuk a darabot, nagy sikerrel. Az egész a Broadway előadásokkal kezdődött, szintén a Jekyll & Hyde-dal, aztán jött a Rocky Horror Show 2001-ben. 2002-ben a címszerepet játszhattam a Jézus Krisztus Szupersztárban, aztán egy újabb Jekyll & Hyde sorozat következett. Tudod, a zene és az éneklés minden formáját imádom, no meg az egész produkciót. Egy Broadway előadás teljesen más, baromi sok pénz fekszik benne természetesen, hatalmas díszletek, fények, kosztümök, az egész egy nagy-nagy-nagy show. Szóval, imádom csinálni.

Hogy kerültél a musical világba?

Annak idején a lemezcég kapcsán történt mindez, hiszen a lemezeimet kiadó Atlantic társaságnak van egy színházi, musical lemezekkel foglalkozó ágazata is. A Jekyll & Hyde megalkotója pedig direkt az Atlantic rock-részlegét kereste meg azzal, hogy szeretne egy igazi rock-torkot a darab címszerepére. Én voltam a legelső választásuk, ezért iszonyú szerencsésnek tartom magam, és büszke is vagyok erre. Ráadásul ez a későbbi életem során is egy fontos új alap amire építkezhetek, biztonságot ad, hogy a rockzene mellett ott a Broadway is, szóval tényleg nagyon-nagyon szerencsés vagyok.

Hogy tudtál beletanulni abba, hogy nem csak énekelned kell, hanem el is kell játszanod egy megírt szerepet?

Hű, alapjában véve kellett hozzá egy amolyan “edzőtábor”, ahová a rendezővel együtt mentünk el. Ott egy hónapot töltöttünk el azzal, hogy megtanuljam a színészet alapjait, amiből azóta is építkezem. Már megint egy szerencsés fordulat - azzal az emberrel tölthettem a tanuló időszakomat aki a szakma legfontosabb alapjait tudta megtanítani nekem.

Már most is baromi sok mindent csinálsz egyszerre, tíz év múlva szerinted mit fogsz csinálni?

Semmi mást mint amit tíz éve már ne csináltam volna: énekelni! (nevet) Ez vagyok, ehhez értek, éneklek. Így hát amíg tehetem, a legjobb zenészekkel a legjobb koncerteket akarom adni és a legjobb lemezeket megcsinálni.

Fog változni szerinted a zenéd valamerre?

Ó, ezt soha nem tudom előre megítélni. Olyan bandákat alapul véve mint például a Rush, akik vagy húsz teljesen egyéni lemezt készítettek már, én, akinek csupán öt lemeze és egy dvd-je van, igazán minden megtörténhet. Nagyon sok zene van még bennem megíratlanul, mindig olyan ahogy épp érzem magam - egy biztos, a rock ’n’ roll az alaptörvény mindenek felett, tehát az az egy biztos, hogy rock lesz a javából.

Tény, hogy kegyetlenül széles palettáról válogatsz, hallottalak Iron Maiden feldolgozáslemezen ugyanúgy mint Rushon meg egy csomó máson... Mik az igazán kedvenc zenéid?

Nos, amikor kölyök voltam, olyasmik voltak az első kedvenceim mint a Kiss, ami azóta is az egyik kedvencem, aztán a csodálatos Van Halen, a Mötley Crüe, a Metallica, amit akkor láttam először, mikor az első zenekaromban kezdtem mozgolódni, és nagyon megfogott. Aztán volt pár igazán súlyos név mint például a Venom, a gimiben mindenféle black metal pólóban jelentem meg akkoriban... Aztán ott volt az Exciter, az Anvil, a Saxon, a Motörhead, és egy tonna más banda. Olyan extrémek is mint az angol Rough Child, nem tudom, ismered-e őket...

Nem, még sosem hallottam róluk sajnos.

Általában a nyolcvanasok, késői hetvenesek heavy metal bandáit szerettem. És persze a Judas Priest volt az egyik nagy-nagy hatásom.

Játszottál is együtt Halforddal egy dalt...

Igen, a B-Sides Ourselves lemezen szerepelt a Delivering The Goods feldolgozása Halforddal. Hatalmas énekes!

Ezek szerint örültél a Priest újjáalakulásának is...

Naná, fantasztikus dolog. Három helyen is megnéztem őket az újjáalakuló turnén Amerikában és nagyszerűek voltak. Imádom Halford hangját és király volt újra a banda élén látni.

Ha épp nem zenélsz és nincsenek színházi előadásaid, mivel töltöd az idődet?

Tévézem például. Mostanában fejeztem be például a Gilmore Girls felvételeit. Ismered a sorozatot?

Hallottam róla de nem láttam még.

Amerikában jelenleg ez az egyik legjobban menő sorozat. Hat epizódban szerepeltem, mint egy Gil nevű fickó. Nagyon feküdt nekem a szerep. Aztán persze a két fiammal is sok időt töltök: egy tizenhat és egy tíz éves srácom van, és nagyon oda kell figyelnem a velük töltött időre, mivel képes lennék időben teljesen elúszni a mindenféle dolgaimmal. Aztán, ha van időm, imádok síelni, no meg fanatikus képregény- és rock ’n’ roll emléktárgy-gyűjtő vagyok.

Hoppá, végre még egy “felnőtt” aki képregényt gyűjt!

Ó, örülök! Én már gyerekkoromban vásárolgattam őket, de volt pár barátom akiknek jóval nagyobb gyűjteménye volt olyan nyolc éves korom körül. Így hát később nekiálltam gyűjteni, így hát olyanokat sikerült megszereznem, mint a legelső Pókember egy eredeti kiadását, majd’ harmincötezer dollárért, a Sólyomszem (Hawk) harmadik számát, a Vasember (Iron Man) nyitó számát, az első Conant, meg csomó más eredetit is, Ezüst Utazót (Silver Surfer), Fantasztikus Négyest (Fantastic Four), X-Ment... Szóval, főleg a silver-age képregényeket kedvelem. (ez a képregények második generációja, a hatvanas évek nagy alakjai indultak ekkor - BZ)

Mennyire lesz sűrű a programod, lesz időd körülnézni Budapesten?

Mindenképpen. Azt hallottam, hogy Budapest a világ legszebb városai közé tartozik. Így hát megfogom a kamerámat és elindulok körbe-körbe, amolyan rock ’n’ roll turistaként! (nevet)

Oké, akkor kellemes sétát és király koncertet kívánok! Már csak a magazinunk hagyományos kérdése van hátra: Mi az élet értelme?

Ó, ember... Jó élet, jó barátok, jó rock ’n’ roll!