A The Haunted új albuma, az Unseen garantáltan 2011 egyik legvitatottabb lemeze lesz, a svéd modern thrash mesterek ugyanis vettek egy nagy levegőt, és minden korábbinál dallamosabbra, szellősebbre vették a stílust. Az elsőre sokkolóan meglepő, ám minden egyes hallgatással újabb és újabb rejtett rétegeket, értékeket feltáró anyagról a zenekar dán származású dobosával, Per Möller Jensennel beszélgettünk.
Először is hadd gratuláljak az új lemezhez! Nekem nagyon tetszik, de azt borítékolni merem, hogy nem lesz ezzel mindenki így... Én is eléggé meglepődtem rajta az elején.
Köszönöm, örülök, hogy bejön az album! Az persze nem csoda, hogy meglepődtél rajta, ez ugyanis tényleg egy teljesen új terület a The Haunted számára. Olyan ismeretlen vidékre tévedtünk az Unseennel, ahol még sosem jártunk, ami mindenképpen rejt magában némi kockázatot. Megváltoztak az összetevők, az arányok, és ezt mi magunk akartuk így. Kicsit több teret szerettünk volna hagyni a zenénkben, ahol jobban érvényesülnek a dallamok, az énektémák, a vokálok... Egy másfajta hangzásképben gondolkodtunk most, mint eddig.
Gondolom, azzal azért ti is tisztában vagytok, hogy ez a másfajta hangzáskép nem lesz éppen ínyére mindenkinek.
Persze. Felkészültünk arra, hogy mindenféle reakció érkezik majd a lemezre a boldog elragadtatástól kezdve egészen a dühödt gyűlölködésig, de hát ez már csak így megy. Hiába várnak tőlünk egy csomóan újabb rEvolver lemezt, ott már jártunk egyszer, így garantáltan nem fogunk készíteni belőle még egyet, nincs igazam? És ez az összes korábbi anyagunkra ugyanígy áll. Mindig is azt csináltuk, amit mi jónak láttunk. Ha ez másoknak is tetszik, annak természetesen nagyon örülünk, de a zenénkről csak és kizárólag mi öten döntünk.
Van esetleg némi egységes vezérfonal a dalok mögött?
Erről inkább Petert (Peter Dolving énekes) kellene kérdezned, hiszen a szövegeket ő írja, de azt hiszem, igen. Az biztos, hogy a tartalom, a mondanivaló most is többrétegű: egyszerre személyes, spirituális és általános. Peter sajátos szemszögből látja a dolgokat, és így is láttatja őket.
Melyik a kedvenc új dalod?
Egyet nehéz kiválasztani a sok közül, de a No Ghost például nagyon közel áll hozzám.
Nem kicsit Trouble-ízű az a groove benne... De ez nem új nálatok, hiszen az előző lemez Ceremony dala is abszolút ezt a vonalat hozta.
Na, ennek örülök, a Trouble ugyanis az egyik kedvenc bandám, és megtisztelő, ha valakit rájuk emlékeztetünk. Ez persze nem tudatos húzás, egyszerűen csak bennünk van ez a vonal is. Egyfajta természetes módon jött az az old school heavy metalos lüktetés, ami a No Ghostban rejlik, és csak utólag érzékeltük, hogy tényleg emlékeztet a Trouble-ra... De nem ez az egyetlen ilyen hasonlóság a lemezen. Az első nótában például metallicás az egyik riff (nem metallicás, hanem konkrétan Metallica, méghozzá a Through The Never a fekete albumról – D.Á.), és ez is csak később tudatosult bennünk.
Ha valaki olyannak kellene bemutatnod pár szóval a lemezt, aki még soha életében nem hallott The Hauntedot, mit mondanál neki?
(rövid gondolkodás után) Hogy olyan, mint egy pop album, amit egy metal banda írt és játszott fel. Vagy a másik oldalról közelítve egy nagyon dalközpontú, fogós, különleges metal album.
Mit gondolsz, sok új rajongót szerezhettek az Unseennel?
Egészen biztos vagyok benne. Ez a lemez olyanoknak is tetszeni fog, akik az eddigi dolgainkat nem bírták meghallgatni. És persze azt is tudom, hogy sokan képtelenek lesznek elfogadni, de remélhetőleg mindenki ad majd neki annyi időt, hogy rendesen kiismerje. De csak ismételni tudom magamat, ez így működik. Ha zenész vagy, a szívedre, az ösztöneidre kell hallgatnod, mást nem tudsz csinálni. Aztán vagy tetszik majd az embereknek, amit csinálsz, vagy nem. Zeneileg a The Haunted mindig is a saját útját járta, most sincs ez másként.
Miként jellemeznéd a zenekar fejlődését lemezről lemezre?
Azt hiszem, igen lassan, de nagyon-nagyon céltudatos módon haladtunk folyamatosan előre. Beletelt egy kis időbe, mire tényleg megtaláltuk a saját hangzásunkat, mire valóban el mertük engedni magunkat, és lebontottuk az utunkból az összes korlátot. Kicsit olyan ez, mint egy ember személyes életének egyes állomásai: a dolgok változnak, a körülötted lévő emberek változnak, és velük együtt te is változol. A lényeg azonban ugyanaz marad. A mi zenénk is mindig erőteljes maradt, a nyersességéről már nem is beszélve. De ma már pontosan tudjuk, mit akarunk, megtaláltuk a saját hangzásunkat, és nem félünk kipróbálni az újdonságokat sem. Az Unseen mindennek tökéletes példája.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő lemez akármit rejthet majd a még ennél is melodikusabb dolgoktól kezdve egészen a death metalos blastbeatekig?
Nehezet kérdezel, mert fejben még egyikünk sem jár a következő albumnál. De összességében azt hiszem, inkább azt a vonalat fejlesztjük majd tovább, amit az Unseen dalaiban elindítottunk. Majd kiderül, mit hoz a jövő, nem gyártunk előzetes terveket.
Mi most a következő lépés?
Koncert koncert hátán, először Skandináviában, Hollandiában, Németországban, aztán irány a Távol-Kelet és Ausztrália. Valószínűleg útba ejtünk majd néhány nyári európai fesztivált is. Igyekszünk minél többet játszani mindenfelé.
Az At The Gatesnek is lesz idén nyáron néhány újabb fellépése. Nem kavar be nálatok az ilyesmi?
Egyáltalán nem, hiszen az At The Gates esetében nem beszélhetünk rendes zenekari működésről, csupán pár kiemelt buliról.
Kicsit beszéljünk személyes dolgokról is! Kiknek a hatására kezdtél el dobolni?
A régi klasszikus heavy metal bandák voltak az első kedvenceim, az Accept, a Judas Priest, az Iron Maiden, a KISS... Aztán bejött a képbe a thrash, megismertem a Slayert meg az Exodust, és onnantól kezdve végem volt. Így aztán egyértelműen Dave Lombardo és Tom Hunting a legfőbb korai hatásaim, bár ma már sokkal inkább a jazzes vonalat favorizálom, ha példaképekről van szó. Ha a mai kedvenceimre vagy kíváncsi, Tony Williamset és Elvin Jonest mondanám, őket tartom a legnagyobbaknak. Ma már sajnos egyikük sem él, de akármikor hallgatom őket, mindig szétrobbantják az agyamat a zsenialitásukkal.
Játszol is jazzt, vagy csak hallgatod?
Mondjuk úgy, hogy gyakorlom minden nap... Próbálok minél jobban képben lenni, minél több dolgot elsajátítani a jazzből, mert hihetetlenül szélesíti a látókört, és alkalmassá tesz arra, hogy egész egyszerűen bármit el tudj játszani. Vagyis a jazzes gondolkodásmód a metalt is jobbá teszi. Ez persze nemcsak a dobosokra áll, a legjobb példa rá pont a Meshuggah gitárosának az a projektje...
A Sol Niger Within?
Igen, bocsánat, hirtelen nem ugrott be a címe. Zseniális album, egyszerűen imádom. Azzal lett Fredrik Thordendal az abszolút kedvenc gitárosom. Hallgatni amúgy elsősorban a '60-as évek jazzét szeretem, John Coltrane-t, Miles Davist... De bírom a '70-es évek funkos lazaságú dolgait is. A későbbi fúziós jazz viszont nem áll hozzám közel, ahhoz kötélidegek kellenek! (nevet)
Figyeled egyébként az új generáció dobosait? Most nem jazzre gondolok, hanem metalra, rockra.
Ha hallok valami új zenét, mindig fokozottan figyelek a dobosra, ez természetes, és amolyan szakmai ártalom is egyben. Rengeteg kiváló ütős dolgozik manapság a színtéren, főleg az extrém vonalon akadnak elképesztően tehetséges arcok. Az már más kérdés, hogy ez a sebesség-orientált játékstílus ma már nem feltétlenül áll hozzám olyan közel. Inkább az érzéssel teli, groove-os, de egyszerre dinamikus dobolást favorizálom. Jean-Paul Gaster a Clutchból például fantasztikus dobos, hihetetlenül képzett és egyéni zenész. De ott van Ray Luzier is, aki most a Korn tagja, őt is nagyon nagyra tartom.
Mi minden idők három legjobb lemeze? Maradjunk most is rockvonalon.
Az Exodustól a Bonded By Blood, a Metallicától a Master Of Puppets és a Slayertől a South Of Heaven. Utóbbi főleg a dobolás miatt, mert Dave Lombardo játéka valami elképesztően nagyot dobott azon a lemezen. De egyébként keményet kérdeztél, és lehet, hogy holnap már másik hármat emeltem volna ki.
Mi az élet értelme?
Az, hogy elfogadjuk: az életnek nincs meghatározott értelme, minden a véletleneken múlik. Éppen ezért ne vesztegessük azzal az időnket, hogy a lényeget kutatjuk, hanem érezzük magunkat jól, és minden nap hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet.
