Shock!

Az At The Gates két tagja, Tomas „Tompa" Lindberg énekes és Adrian Erlandsson dobos hozta össze a The Crown gitárosával, Jonas Stålhammarral, Fredrik Wallenberg gitárossal (Skitsystem) és Andreas Axelsson basszerrel (Disfear, Edge Of Sanity) a The Lurking Fear névre hallgató csapatot, amelynek augusztus derekán jött ki a bemutatkozása Out Of The Voiceless Grave címmel, a Century Mediánál. A zenekar horrorisztikus, old school alapokon nyugvó, brutális death metalban utazik, és Tompa mesterrel többek között arról beszélgettünk, hogy miképp fér be nekik Adriannel ez a formáció a zsúfolt időbeosztású At The Gates mellé.

Mivel az At The Gates elég jól pörög az utóbbi években, őszintén szólva kicsit meglepett, hogy Adriannel közösen belecsaptatok egy másik zenekari kalandba is...

Több különböző ok vezetett el a zenekar megalapításáig. Olyasmi ez, amit már nagyon régóta meg szerettünk volna csinálni: olyan típusú death metalt játszhatunk ebben a bandában, amely mindnyájunk szívének egyformán kedves, viszont eltér attól, amit a többi zenekarunkkal csinálunk. Maga a zenekar tulajdonképpen úgy jött létre, hogy három különböző kollaboráció futott egyszerre több szálon, és azt mondtuk: oké, akkor mivel hasonlók az elképzelések, toljuk ezeket egybe. Nagyjából mindegyiknél ugyanazok voltak a hivatkozások, ugyanarra az ösvényre akartunk rálépni, szóval teljesen természetes módon alakult ki ez a megszólalás.

Tényleges zenekarnak tekinthető a The Lurking Fear, vagy inkább csak projektnek?

Mindenképpen tényleges zenekarnak. Ebben nagyon eltökéltek vagyunk, méghozzá az első próba óta. Amint elkezdtünk játszani, teljesen tiszta volt a kép, nem volt kérdés: rögtön úgy szóltunk, mint egy zenekar, azonnal minden összeállt, illeszkedtek egymáshoz a darabkák.

Énekileg mennyiben kívánt meg tőled más megközelítést ez a muzsika?

Alapvetően mindig azt nézem, mit kíván meg az adott dal. Van egy jellegzetes stílusom, ami mellett mindig kitartottam, de az egyes csapatokban nyilván más maga a zene is, tehát nem csinálhatja az ember ugyanazt. Talán úgy érzékeltethetem leginkább a lényeget, hogy itt sokkal inkább arra koncentráltam, hogy az undort és a hozzá hasonló érzéseket jelenítsem meg az énektémákban is.

Inkább Stockholm ez a zene, mint Göteborg, nem?

(nevet) Igen, értem, mire gondolsz, bár szerintem elég nehéz megfogalmazni, miben tér el pontosan a The Lurking Fear mondjuk az At The Gatestől. Az At The Gates szerintem mindenképpen melankolikusabb, és ugyan rejlik benne egyfajta diadalmas jelleg is, rengeteg kellemetlen érzés testesül meg a zenénkben. A The Lurking Fear ezzel szemben a színtiszta, bizarr, félelmetes sötétség, horrorisztikus, rémisztő, ijesztő és durva. Vagyis sokkal elvetemültebb, nyersebb, mint az At The Gates, viszont engem nem is annyira a stockholmi dolgokra emlékeztet, hanem sokkal inkább azokra a muzsikákra, amikből annak idején mind Stockholmban, mind Göteborgban kiindultunk. Vagyis elsősorban a '80-as évek végének amerikai death metaljára. Viszont semmiképpen sem nevezném tisztán old schoolnak a zenénket, inkább csak arról van szó, hogy nyíltan felvállaljuk a hatásainkat. Ezeket a régi ízeket is más szemszögből tálaljuk, és eleve más ízt ad a zenének, hogy a saját stílusunkban rakjuk össze a klasszikus elemeket. Az elejétől fogva az volt a cél, hogy valami újat alkossunk a régi kedvencek nyomdokain. Emiatt aztán számunkra is roppant izgalmas ez az egész, hiszen pontosan ebben a formában én magam sem hallottam még ilyen muzsikát. Remélem, az embereknek is tetszeni fog. Az eddigi fellépéseink visszhangja mindenesetre kedvező volt, a jelek szerint mindenki érti, mit akarunk csinálni, a közönséggel is egyből kialakult a közös hullámhossz.

Gondolom, a zene hangulatához illő módon akkor szövegileg is valami mást akartál most csinálni, mint az At The Gates dalaiban...

A szövegekben mindig történeteket mesélek el, de ezek amolyan absztrakt festményeknek is tekinthetők, csak éppen én szavakkal festek. A The Lurking Fearben a szövegek is a dalok hangulatához passzolnak, tehát horrorisztikus jellegűek, konkrétan az H.P. Lovecraft által megteremtett jellegzetes hangulatot szerettem volna valahogy feleleveníteni itt a saját stílusomban. Vagyis a horror ebben az esetben nem azt jelenti, hogy a Sátánról énekelünk, meg hogy leszaggatják az emberek karját! (nevet) Itt jóval kevésbé kézzelfogható formában van jelen a gonosz, és ez is nagyban hozzájárul a zene nyomasztó atmoszférához.

Az előbb azt mondtad, mindenképpen rendes zenekarként tekintetek a The Lurking Fearre. Ez azt jelenti, hogy lesz majd valamikor második album is?

Igen. Eleve hosszabb távra tervezünk. Sőt, az első négy hónapban összesen tizennyolc dalunk állt össze, vagyis eleve több annál, mint ami egyetlen lemezre felfér, és azóta is folyamatosan írunk. Már most ott tartunk, hogy majdnem a második albumhoz is túl sok anyagunk gyűlt össze! (nevet) De hát mondtam, jól ismerjük egymást, mindannyian ugyanonnan jöttünk, ugyanazok az eszközök rejlenek a zenei fegyvertárunkban.

És mennyire egyeztethető össze mindez mondjuk az At The Gates időbeosztásával?

Ezen a téren minden a tervezésen múlik. Valami olyasmit képzelj el, mint amit a The Haunted vonatkozásában is csinálunk, és mivel ott minden probléma nélkül működik is a dolog, nem látom okát, itt miért ne működhetne. Az At The Gates mindenképpen sokat fog turnézni a jövőben is, a The Lurking Fear pedig annyit, amennyit csak lehetséges. Amit szívesen csinálsz, amit fontosnak érzel, arra mindig tudsz időt szakítani, csak okosan kell hozzá tervezni. Mindannyian meg akartuk csinálni ezt a lemezt, és az élet túl rövid ahhoz, hogy kihagyd az efféle lehetőségeket, ha adják magukat.

Ha már így beszélgetünk, természetesen nem úszod meg, hogy ne kérdezzelek az At The Gates dolgairól is. Hogy álltok az At War With Reality folytatásával?

Írjuk a dalokat, jelenleg éppen gitártémákat próbálgatunk az egyes dalokhoz. Nagyon jó a hangulat a csapatban, nincs semmi probléma, és a próbák is épp olyan remek hangulatúak, mint a koncertek.

Azért egy gitárost még találnotok kell Anders helyére... Vannak már jelöltjeitek?

Fogalmazzunk úgy, hogy vizsgáljuk a lehetőségeket. De ezen a téren sincs kapkodás, szó nincs arról, hogy most azonnal muszáj bevenni valakit. Ennek a zenekarnak van egy hatalmas öröksége, amire tekintettel kell lennünk, ugyanakkor eszünkben sincs vele versenyre kelni. Nem is lehetne. De az új embernek mindent értenie kell, tényleg, szó szerint az At The Gates minden egyes apró összetevőjét át kell éreznie. Ez a zene mellett a zenekar tagjainak személyiségére, az élő fellépésekre, a korábbi kiadványainkra egyaránt vonatkozik. Ez a lényeg, és éppen ezért biztosan nem fogjuk elkapkodni a döntést.

Elég jól felvettétek a fonalat a visszatérő lemezzel, de te magad miként látod a mai metalszíntér állapotát?

Szerintem egészséges a színtér, bár tisztában vagyok vele, hogy sokan másképp látják ezt. Kétségtelen, hogy technikailag sokkal több ma az áramvonalasított produkció, mint azelőtt, hiszen mindenki ugyanazokat a programokat, megoldásokat használja. Vagyis egyre több zenekar szól egyre inkább úgy, mint a többi. Kétségtelen, hogy ez nem jó, viszont ezzel szemben – az internetnek köszönhetően – egyre többen csinálhatják azt, amit tényleg szeretnének. A kiadók jelentősége lecsökkent, viszont ezzel párhuzamosan számos tényleg újszerű, izgalmas hangzás bukkant fel.

Még egy kérdésem lenne. A lemezek, de az élő fellépések fényében is egészen hihetetlen, hogy mennyire megőrizted a hangodat a mai napig. Van valami recepted, vagy javarészt adottság kérdése ez?

Nincs igazi titok. A lényeg, hogy nem torokból, hanem gyomorból kell énekelni, és sok teát kell inni, hogy melegen tartsd a hangszálaidat. Persze azt sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy hallanod kell magadat a színpadon. Ez különösen nagyobb fesztiválokon fontos, főleg egy olyan keményen ütő dobos mellett, mint Adrian! (nevet) Ha nem hallod magad, sokkal nagyobb az esély, hogy erőlködni kezdesz, és kárt teszel a hangodban. Szóval erre mindig odafigyelünk. Meg természetesen arra is, hogy sokat pihenjek, de hát nem vagyunk már húszévesek. Pár sört persze azért ma is szívesen megiszom a koncertek után, de előttük például már szinte egyáltalán nem jellemző.