Shock!

Október 7-én másodjára koncertezett Budapesten minden doom bandák legkultikusabbja, a chicagói Trouble, akiknél már nem eredeti frontemberük, Eric Wagner, hanem a Warrior Soulból ismert Kory Clarke énekel.

Kezdjük az elején: mi volt a probléma Eric Wagnerrel?

Eric egyszerűen belefáradt a turnézásba. Már nem tudta úgy beletenni szívét-lelkét a koncertekbe, mint azelőtt, így aztán egy idő után mindannyian úgy gondoltuk, az lesz a legjobb, ha elválunk egymástól. A banda és az ő érdeke is ezt diktálta. Az viszont fel sem merült, hogy a Trouble emiatt leálljon. Mindenkinek jobb így: ő is csinálja a saját dolgát, mi pedig tovább turnézunk és lemezeket készítünk.

Kory Clarke volt az első énekes, aki szóba került Eric utódjaként?

Igen. Komolyan fel sem merült más.

És miért pont ő?

Régóta ismerjük egymást, többször játszottunk közösen, és mindannyian láttuk, mennyire jó frontember. Az első pillanattól fogva úgy gondoltuk, hogy friss megközelítést hozhat a Trouble-ba: új típusú energiát, olyan ötleteket, amik nekünk sosem jutnának eszünkbe, esetleg egy kis politikai színezetet… Arról nem is beszélve, hogy ugyanúgy komoly rutinja van a turnézásban, a lemezkészítésben, mint nekünk, és a metal színtéren is ismert arcnak számít, nagyjából mindenki tudja, mire számítson tőle. Egyszerűbb volt összeállni vele, mint felhajtani valahonnan egy ifjú titánt, akinek aztán évek hosszú munkájával betanítjuk a szakma csínját-bínját… A Trouble és a Warrior Soul ráadásul egyáltalán nem zavarja egymást, simán tudnak párhuzamosan is működni.

Akár még új rajongókat is hozhat nektek…

Érdekes, amit mondasz, ez ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján nem így van: nem egyesült a két tábor, nem jönnek Kory miatt többen a bulikra, semmi ilyesmi… Most is vannak a Trouble rajongók és a Warrior Soul rajongók. De meggyőződésem, hogy az új album megjelenésével ez a helyzet is változni fog.

Mire számítsunk ettől a lemeztől? Egy teljesen új Trouble-ra?

A zene alapvetően ugyanolyan, mint azelőtt volt, hiszen a dalainkat elsősorban Bruce Franklin és én írjuk. Ezen a téren nem lesz változás. Kory pontosan képben van azt illetően, mit csinálunk, így aztán azt is pontosan érzi, mi fér bele a Trouble-ba, és mi az, ami már nem. Egy rakás új szöveget írt már, amik között doomos témák éppúgy vannak, mint kicsit más megközelítésű, rá jellemzőbb dolgok, és mindegyik nagyon-nagyon jó. Én legalábbis teljesen elégedett vagyok velük, és a többiek is. De te is az leszel, ha meghallgatod a lemezt, ami a jelenlegi tervek szerint 2010 márciusában jelenhet meg. Komolyan úgy gondolom, hogy a The Dark Riff az eddigi legsúlyosabb, legintellektuálisabb, legátgondoltabb albumunk lesz a legsötétebb riffszörnyetegekkel, amiket csak valaha írtunk. Tényleg roppant boldog vagyok ezekkel a nótákkal, és azt hiszem, sokan meg is lepődnek majd, ha meghallják őket… Azok is, akik most még úgy állnak hozzá, hogy „ááá, nem tudom, hogy boldogul majd a Trouble Kory Clarke-kal…” Ők remélhetőleg mind a fejükhöz kapnak majd: bassza meg, ezek a srácok megint halálosan komolyan gondolnak mindent!

Melyik kiadónál jön majd ki az album?

Az Escapinél.

Nocsak, ennyire elégedettek voltatok a munkájukkal a Simple Mind Condition album kapcsán?

Nem! (nevet) De az utóbbi években a kiadó gyakorlatilag teljesen átalakult. Azelőtt volt egy rakás pénzügyi problémájuk, csődöt jelentettek, szóval érthető, hogy nem tudtak rendesen foglalkozni velünk. Most azonban már a tulajdonos is más, és ahogy nézem, a cég minden embere azon van, hogy annyit hozzon ki az új Trouble albumból, amennyit csak lehet. Úgyhogy most végre megbízhatunk bennük.

Nagyobb metal kiadók nem érdeklődtek irántatok?

Dehogynem, csak nem akartunk átszerződni sehová. Lehet, hogy az Escapinek nincs annyi pénze, mint egy nevesebb cégnek, de mindent, amijük most van, belepumpálnak majd a promócióba, a turnétámogatásba, és így tovább. Baráti viszonyban vagyunk a jelenlegi vezetéssel, és tudjuk, hogy a Trouble kiemelt státuszt élvez a cégnél. Egy nagyobb metal kiadónál mindez korántsem lenne garantált, elvesznénk a sok másik banda között.

Vannak már konkrét turnéterveitek a The Dark Riff megjelenése utáni időszakra?

Jelenleg éppen a Testamentékkel tárgyalunk egy amerikai turnéról, de még minden a kezdeti stádiumban van, így nem tudom, összejön-e a dolog. Mindenesetre jó lenne… Jelenleg az tűnik biztosnak, hogy tavasszal, a lemez megjelenését követően ismét Európában játszunk majd, de hogy kivel, azt még nem tudom. A Panteráékkal, a Ramones-szal, a Savatage-zsal óriási volt játszani, jó lenne megcsípni valami hasonlóan izgalmas dolgot.

Mondjuk egy Metallica turnét, nem? Ha már James Hetfield úgyis akkora rajongótok…

(elmosolyodik) Nem hinném, hogy valaha is összejönne… A régi időkben valóban sokat lógtunk együtt, de ma már akkorák, hogy igazából senkivel sincsenek kapcsolatban saját magukon kívül! (nevet)

A Pentagramék régi haverok?

Azok a seggfejek? Dehogy, kapják be! (nevet) Csak viccelek… A pentagramos srácok jó fejek, a párosítás is erős szerintem. Előzőleg csak Bobbyt ismertük közülük, aki hatalmas fazon.

Mit gondolsz, sikerült újjáépíteni a zenekar bázisát a Simple Mind Condition lemezzel?

A Simple Mind Condition tökéletesen alkalmas volt arra, hogy eljuttassa a zenekar hírét azokhoz, akiket érdeklünk, szóval azt hiszem, igen. Ez egy ilyen hosszú szünet után nem kis eredmény… De a Plastic Green Head album turnéi után egyszerűen akkor is muszáj volt abbahagynunk, mert képtelenek lettünk volna közösen folytatni tovább.

Mi volt a gond akkoriban?

15 éven keresztül zenéltünk, koncerteztünk együtt, és elfáradt a kapcsolatunk, nem voltunk már baráti viszonyban. A Plastic Green Head már csak súlyos kompromisszumok árán készülhetett el, mert nemcsak emberileg, de zeneileg sem volt meg a közös nevező. Képtelenek voltunk normálisan kommunikálni egymással, amire még rátett egy lapáttal a mértéktelen droghasználat is…

Ezek a feszültségek a lemezen azért nem nagyon hallatszottak… Én legalábbis nagyon szeretem a Plastic Green Headet.

Igen, szerintem is jó kis album. Én is szeretem.

A feloszlás azért nem volt annyira végleges, hiszen néha a köztes időszakban is koncertezgettetek például Kyle Thomasszal…

Tisztában voltunk vele, hogy továbbra is együtt vagyunk a legjobbak, és a rajongók is látni akarták a bandát, Eric-kel azonban nem voltunk olyan viszonyban, hogy együtt lépjünk fel. Így aztán megkértük Kyle-t, aki jó barátunk, hogy jöjjön és játsszon velünk, nagyjából ennyi a sztori. Koncertezgettünk, jammelgettünk egy kicsit, aztán szépen ismét mindenki visszatért a saját dolgaihoz, a Trouble-t pedig pihenőre küldtük.

Mivel foglalkoztál, míg nem volt Trouble?

Nyitottam egy halboltot ínyenceknek, ott dolgoztam séfként. Vagyis főztem. De imádok főzni, szóval a dolog minden percét élveztem. Simán visszamennék most is, ha azon múlna… Most egyébként egy lemezcégnél melózom a zenekar mellett, és a kettőből együtt már stabilan meg tudok élni.

Azt mondod, a Plastic Green Head már egy zűrös időszakban készült. Mi a helyzet a Rick Rubin-féle korszakotokkal? Arra hogy tekintesz vissza mai fejjel?

Az egy óriási szakasz volt! Rengeteget turnéztunk, óriási stúdiós szakemberekkel dolgozhattunk, megtanultuk, miként kell egységben együtt dolgozni. Azt hiszem, akkoriban nőttünk fel igazán. Maga Rick is rengeteget segített nekünk, tényleg nincs okom panaszra. Egy rakás pénzt fektetett a zenekarba, ami hallatszik is azon a két albumon, amit az American adott ki. Ez különösen fontos volt számunkra a Run To The Light lemez után, azzal ugyanis a mai napig nem vagyok teljesen elégedett. Nem is a dalokkal volt ott igazán gond, hanem a produkcióval. Nagyon vékonyan szól az album, és nem is tudtunk annyi ideig dolgozni rajta a stúdióban, mint szerettünk volna, mert a Metal Blade-nek nem volt elég pénze ehhez. Utólag kellett egy csomó mindent editálni, szerkesztgetni, és ez sajnos hallatszik is a végeredményen…

Rick tényleg odatolta a ’90-es lemezeteket a No More Tearsre készülő Ozzy elé, hogy írassa meg veletek a következő albumát?

Igen, ez valóban így volt. Azt javasolta Ozzynak, hogy mi írjuk meg neki a lemezét, és mi is játsszuk fel. Csak nagyon kevésen múlott egyébként, hogy végül semmi sem lett a dologból, ugyanis egy hajszálnyira voltunk a megállapodástól. Viszont Zakk Wylde baromira kiakadt a dologtól, így végül Ozzy is visszakozott, és inkább a régi bandájával állt neki a munkának. Szóval lemaradtunk a nagy lehetőségről…

Lett volna hozzá kedvetek egyébként?

Bassza meg, hát hogy a pokolba ne lett volna! Meghaltunk azért, hogy összejöjjön! Arról nem is beszélve, milyen gazdagok lennénk most mindannyian! (nevet)

Te amúgy jó ötletnek tartanál egy újabb Black Sabbath albumot Ozzyval?

Azt hiszem, igen, de nem tudom, képesek lennének-e visszahozni a klasszikus hangzást… Ez elsősorban nem Ozzyn múlik szerintem, hiszen a többiek is teljesen más irányba fordultak az azóta eltelt években. Annak nem látnám sok értelmét, hogy Tony Iommi a Dióval készült lemezek stílusában írjon dalokat Ozzynak, aki eközben a szólóalbumain hallott módon énekel. A múlt a múlt, a lényeg pedig az a rengeteg hatalmas régi lemez, amit közösen csináltak.

Az új Heaven And Hellről mi a véleményed?

Csak egy dalt hallottam, és az tetszett is, nagyon ott voltak benne a riffek… Az egész albumot még nem ismerem, remélem, az egy kicsit még doomosabb.

Jól tudom, hogy a Trouble volt az első zenekarod?

Pontosabban az első és egyetlen igazi zenekarom. A kezdetek óta itt vagyok, középiskolás koromtól kezdve egészen mostanáig. Oké, ott van még a Wet Animal is, de az mégis más egy kicsit, hiszen eleve akkor hoztam össze, amikor a Trouble éppen nem létezett.

Kik a kedvenc gitárosaid?

Michael Schenker, Ritchie Blackmore, Tony Iommi, Stevie Ray Vaughan, Ronnie Montrose… A ’70-es évek legnagyobbjai. Igazából szinte mindent imádok abból az időszakból.

A legnagyobb riff, amit valaha írtál?

Egy új nótában található, aminek Hunters Of Doom a címe, és a ma esti bulin is hallani fogod majd, mennyire húzós!

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Montrose első albuma, a Force It a UFO-tól és a Master Of Reality a Black Sabbathtól. Ezeket akár minden nap meg tudom hallgatni újra és újra, soha nem fogok rájuk unni.

Mi az élet értelme?

A szeretet és a boldogság. Ha ezekre rálelsz, megtaláltad az élet értelmét. Úgyhogy mindenki keressen csak kitartóan…

Fotó: Draveczki-Ury Lilla