Shock!

Egész héten azon tipródtam melyik koncertre menjek a sok közül, amelyikre hívtak, végül kettő esélyes maradt, így megkezdhettem éves első koncertlátogatásomat. Különös módon utoljára is Isten Háta Mögött koncerten voltam, ráadásul ugyanitt. Annyi változás történt, hogy most az Aebsence társaságában zenéltek Palikáék, én meg hálistennek most nem kényszerültem arra, hogy egyedül tengjek-lengjek a pincében. Parkolóhelyet találni viszont szinte lehetetlen a környéken, mázli, h nem késtünk le semmit, sőt. Az is mázli, hogy két pulcsit vettem fel - lelkiekben készültem a jeges hangulatra, pedig Palika személye már garancia a gőzös rokkenrollra - de még így is fáztam olykor. Amikor éppen nem kaptam füstmérgezést. Merthogy enyhén szólva rémes a pince szellőztetése.

Isten Háta Mögött frontember Palika szokása szerint elfoglalta a színpad előtti részt, színpadon nem is fért volna el, akkora terpeszben tolta végig a koncertet, már amikor nem ugrált és esett rá a deszkákra nagy hevületében. Felülről egy jótékony lámpa megvilágította, így ha profilból láttam, olykor az az érzésem támadt, hogy maga az ifjú Bruce Springsteen nyomja a rokkendrollt, de legalábbis reinkarnálódott az öreg főnök és most nagyvárosi zajmetalt játszik egy behangolhatatlan gitáron.

A szűkre szabott idő miatt nem játszottak teljes programot (bár nem tudom elképzelni mi lehet náluk a teljes program), de a hömpölygő, hosszú daloktól olykor szem fennakadt, főleg aki nem tudta mire számítson egy IHM koncerten. Dalszerkezet, mint olyan, csak nyomokban fordul elő, játszottak a srácok zsigerből, ami eszükbe jutott. Vagy legalábbis olykor úgy tűnt. A hosszúra nyúlt bőgős kissé megrogyott térdekkel, szájában cigit lógatva ingott előre-hátra, Palika rendületlenül szólózott, fals hangok törtek elő a gitárjából, de ez úgy látszik senkit nem zavart. Rá kell hangolódni az IHM zenéjére, bár azért a gitárt nem ártana néha behangolni. Szemellenző nélkülieknek való zene, a srácok pedig eljátszottak egy Blur nótát is, hátha táncra perdül a nép. Nem perdült.

Még Aebsence-en sem, pedig ez aztán népi csujogatós metal a javából! Jó pár éve láttam őket utoljára, de mintha megállt volna az idő, Budai Péter énekes talán ugyanazt a zakót hordja és ugyanolyan gyakorlott mozdulattal varázsolja az arcára a festéket. Most pirosat. Meglepetésszerűen náluk nem volt hamis egyik hangszer sem, sőt, még a cucc is egész normálisan szólalt meg. Nem játszanak fergetegesen bonyolult zenét, ám rejtőzik benne valami sajátos varázs, amitől az ember lelke örülni kezd. Az olykor kiszámítható hajnananajok hallatán sem nőtt a vállamra a hímzett tarisznya, egészen elkapott a fíling, hogy most koncerten vagyok, ráadásul remek koncerten, tetszik ez az Aebsence élőben is, nem csak otthon repeat üzemmódban a cédéjük. Ők is megalkották A Lemezt Amit Nem Tudok Megunni.

Teljes Unusualt nem kaptunk, sajnos, a végén a Sobert a Tooltól azonban igen, bár akkor a klubtulaj már szúrós tekintettel figyelte a zenekart, mikor kapcsolhatja le az áramot. Mindezek után kedvem lett volna átballagni a Nemesis lemezbemutatójára  de aztán győzött az álmosság. Majd legközelebb...