Shock!

A (hála az égnek) hosszúra nyúlt ősz utolsó napján Ágnes (egykoron Vanilla is, de feledjük a múltat) lemezbemutató koncertjére látogathattak az érdeklődők, ahol a főhősnő előtt három vérbeli metalzenekar szűk programját is megnézhettük. Ha nem lenne ebből is egyértelmű, az egykoron inkább popzenében utazó Ágnes tényleg a rockzenében érzi otthon magát – ahogy az a koncerten is erőteljesen megmutatkozott.

A nagyszabású előadásra való előkészületek miatt csúsztak a beengedéssel, így a Wackor a beállása utolsó riffjeit gyúrta, mikor a nép, az istenadta beözönlött... és a törzsrajongókon kívül meg is rettent. Aki ismeri a Wackor első lemezét (azon szerepelt a Judgement In My Illusions Ágnes vendégeskedésével), annak nem meglepetés, hogy mit keresett itt egy olyan zenekar, ahol recseg a gitár, a dob nagyon hangos, a basszusgitáros összevissza rohangál, az énekes torkába pedig gyári torzítót szereltek. A default Ágnes közönség azért ettől jóval szofisztikáltabb környezetből érkezett, így igen, jó páran elképedtek, majd a büfébe menekültek.

Pedig a Wackor jó, a szemfülesek észrevehetik, hogy a gitár sokkal rákenrólosabban szól, mint régen, a dobgroove-okra simán lehet táncolni, az énekes pedig okos kis szövegeit egészen jól el tudja dalolni. Tény, hogy a zenéjükre rá kell hangolódni, most pedig a régi rajongók dolgát sem könnyítették meg, főleg új dalokból állt a rövidke repertoár, az új lemez pedig már tényleg hamarosan... A dobok mögött pedig beugróként az ex-Neck Sprainista, most Ákos mögött zenélő Bánfalvi Sándor ütötte baromi erőteljesen a bőröket. Slayercsabi igazoltan volt távol - Slayer koncertet nézett az ebadta. Előfordultam már feelingesebb Wackor koncerten, de mivel idén eddig kimaradtak a bulijaik, rendkívül jólesett ez a pár taktus.

Utánuk a szintén populármetal Mangod Inc. következett, akiket idén a Ministry előtt már láttam, így sok újdonságot nem tudok hozzátenni az akkor leírtakhoz: korrekt, szerethető bulit toltak, a nyár elején látottakhoz képest sokkal erősebb, hatásosabb volt a produkció, Persó pedig jóval felszabadultabbnak tűnt, így természetesen többet vigyorgott - úgy persósan, ráadásul őket már néhány bátor érdeklődővel több ember nézte.  

Wendigóékat talán márciusban láttam utoljára, azóta dobost is cseréltek – pár hónapja Kisbéci, a Superbutt egykori ütőse adja az eddigieknél metalosabb alapokat. Ők is rövidített programot játszottak, amibe belefért két dal a jövő év elején készülő lemezről.

A nézősereg náluk ismét szaporodott, de ahogy elkezdődött végre Ágnes gigahosszúságú koncertje, mintha ciánoztak volna a folyosón, hirtelen mindenki beözönlött.  Lehet azon vitatkozni, hogy sok volt-e a három előzenekar, hogy illettek-e egyáltalán ide – de nem érdemes. Sokan jól érezték magukat, jó pár ember rájött, hogy nem is annyira borzalmas dolog a metal, akinek pedig nem tetszett – az kellemesen elbeszélgethetett barátaival odakint a termen kívül.

Ágnes bejött és egyedül kezdte a koncertet, ami bátor vállalkozás – annak ellenére is, hogy ismerjük a József Attila verseket tartalmazó lemezét, majd szépen köré épült a zenekar és az új lemez Intermezzójával kezdődött a kaland. Wackormiki az egyik gitárnál (olyan mozdulatokkal, amit sosem láttam tőle, de ösztönösen rátalált valami teljesen furcsa mozgáskombinációra, ami pontosan ide illett), a wendigós Jozzy a másik oldalon (ami számomra is meglepetés volt), de három a magyar igazság, így Szabó Viktor vörös démonként (legalábbis abban a fényben) is besegített a gitárjával.

A fények és a háttér egyáltalán nem adott okot panaszra, és, hogy még kerekebb legyen az este, a különböző dalokban felbukkanó vendégek mellett vonósok, vokalisták is nagy szerepet vállaltak az abszolút különböző hangulatú nóták kíséretében. Nem mondom, hogy egységes volt a koncert hangulata, de nem is lehetett, hiszen a még Vanilla-korszakos daloktól kezdve az intim hangulatú József Attilás nótákon át természetesen az új lemezes produkciókig belefért minden, sőt, még az előzenekarokkal közös duettek és átdolgozások is nagy teret kaptak.

Ágnes egyfajta színes kaleidoszkópot tárt a nézők füle – és szeme elé: gyakorta átöltözött, olykor ezzel kicsit meg is akasztotta a műsor egységes voltát, de mivel DVD-felvétel készült az est folyamán, majd a végleges változat nyilván pörgősebb lesz. Akadozónak éreztem a konferálást is, két dal között (főleg, két rocknóta között), furcsának tűnt a lassú elmélkedés, és olykor témájában is „soknak” éreztem a nagy megfejtéseket. Nem kell mindent megmagyarázni, a zene úgyis beszél magától, a többire meg rájön úgyis az, aki minderre fogékony.

Ellenben az új dalok élőben sokkal erőteljesebbek, mint lemezen, mind mondanivalóban, mind zenében nem egyszer éreztem azt az energiát, amit egészen egyszerűen illik érezni egy ilyesfajta koncerten. Ráadásul Ágnes is érezhetően a súlyosabb témáknál kelt valahogy igazán életre, a koncert elején szinte egy tapintható feszültséggömbben énekelt. Az Ahogy nem lehet volt számomra az egyik csúcspont a Wackorral közös duett mellett, de hát Wackorékkal egészen egyszerűen valahogy minden olyan kerek lesz.

A Mangodékkal közös Depeche Mode feldolgozás (Policy Of Truth) énekhangosításilag sajnos nem volt az igazi, de ettől függetlenül hozták az elvárt szintet. Az Álmodók pedig... nos igen, olykor előfordul, hogy igen nehéz átélni néhány percet. A világ azonban kegyetlen, sajnos 11-kor az utolsó busz miatt el kellett indulnom, így lemaradtam a szkafanderes jelenetről, meg az Ígéretről a végefelé, ami pedig az egyik kedvencem. No, sebaj, majd csak lesz még koncert. Ágnes pedig metal és pont.

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Ágnes
Mangod Inc.
Wackor
Wendigo