Elérkezett a várva várt pillanat, hogy a dobok atyaúristenének egyikét hazai deszkákon megpillanthattuk. Egy kis szépséghibával. A rengeteg plakát ellenére, egy Grip inc.-hez képest meglehetősen szellős volt a terem. Kár ezen morfondírozni, csak annyit mondhatok, hogy igazán sajnálhatja mindenki, aki nem volt ott!
A kisszínpadon az Intense melegítette be a hangulatot. Nem volt túl lelkes a csapat, ami belső problémákra vezethető vissza, lehet, hogy hamarosan csak Tense néven fognak zenélni? A szokásos programot hozták, mivel most láttam őket harmadszor idén, így nem is ragozom nagyon a műsort. Voltak akik bemozdultak rájuk, és még Waldemar Sorychta is belepillantott a koncertjükbe, néhány Lacuna Coilos arc mellett. Ez nem az Intense napja volt, és ezt szerintem ők is tudták.
Utánuk az olasz Lacuna Coil következett, akik gótikus metalban utaznak, egy férfi durvább stílusú vokalizációval, és 
egy kristálytiszta hangú hölgyeménnyel, akinek a hangja a keverés miatt nem bontakozott ki olyan mértékben, mint ahogy azt a lemez után vártam volna. A lábdob is egy kicsit hangos volt, ám ezen kívül nem volt semmi probléma velük, sőt! Hangulatos és mozgalmas koncertet adtak, jók a dalaik, lelkesek, van bennük potenciál, remélem még találkozunk velük valamikor.
Utánuk árasztotta el a színpadot a Grip Inc. Azt hiszem az nem kérdéses, hogy a legtöbb ember ki miatt jött el. Valami csendes, szolid fickó miatt, aki most éppen feketére festett hajjal csücsült meglehetősen alacsonyan a tengernyi tamja mögött. Amikor a nyitó Ampedbe belekezdtek, és a kétlábgépes témát Lombardo atyaúristen kalapálni kezdte, egyszerűen nem jutottam lélegzethez! Dinnye nagyságú borsók rohangáltak rajtam fel-alá. Egy régi álmom vált valóra, Dave Lombardót dobolni látni... Ahogy észrevettem, teljesen mindegy volt neki, hogy tizenöt embernek játszik avagy több ezernek, mert iszonyatos erővel nyomta a témákat, teljes összpontosítással püfölte a dobokat.
Persze Waldemar Sorychta sem egy kutyaütő gitáros, már az első albumuk óta tetszik a stílusa, a szólói. Ráadásul végig olyan lazán gitározott a koncerten, tisztán, halálpontosan játszott mindent, mintha csak tévénézés közben gyakorolgatna valami könnyű skálát némi rágcsálnivaló mellett. Le a kalappal a tudása előtt!
Gus Chambers belendült a színpadra, és furcsa, rugózó mozgásával "kápráztatta" el a nagyérdeműt. Jöttek a jobbnál-jobb Grip dalok, rohantak a percek, és pár pillanat múlva már Lombardo dobszólóját csodálhattuk meg. Elég gyorsan véget ért az első blokk, a ráadás inkább még egy fél bulinak felelt meg, mikor elsőként a közönség által annyira óhajtott Rusty Nail csendült fel. Majdnem a teljes Solidify mellett az előző két albumról elég vegyesen játszották a nótákat.
Volt egy meglepetés punk dal is, ami talán még az énekes előtt is titok lehetett, mert amikor belekezdtek a többiek, elég meglepett arcot vágott, de aztán annál jobban örült neki. Hiába, a vér nem válik vízzé... Most - pár nappal a koncert után - megmaradt bennem a reflektorok színes kavalkádja, Gus mókázása, Stuart precíz játéka, Waldemar aprólékosan kiszámolt pördülése a gitárral, Dave csodálatos játéka, és persze a ZENE, mely mindennél fontosabb és ami miatt felejthetetlen lett számomra ez az este.
