Shock!

A 2019-es év koncertfronton egy keserédes eseménnyel zárult a hazai prog-szcéna számára. A darkos komplex zenéje alapján sokkal nagyobb karrierre hivatott Miserium zenekar bizony úgy döntött, hogy tíz év, valamint két és fél lemez után beszünteti tevékenységét. A szomorú apropó adott volt, de szerencsére a rezignált szájbiggyesztés helyett sikerült egy kiváló hangulatú, családias mini-fesztivált összehozniuk a srácoknak, ami az abaligeti ProgCamp téli taggyűlésének is beillett volna.

Az est első fellépője a prog-rockos Marcello's Mystical Mind volt, és bár most csak performanszuk legvégére értem oda, az utolsónak játszott, funkos örültségével az egykori Eclipse zenekart megidéző, lemezen és élőben egyaránt megigéző Earthly Delights azonnal „berántott" abba a különleges világba, ami Török Viktor énekes-gitáros és társai sajátja. A merészen tekergő énekdallamok utána napokig kísértettek, így azóta is elő-előkerül a srácok legutóbbi, Vortex Of Nonsense című lemeze. Remélem, hogy hamarosan lesz lehetőségem egy teljes műsort látni tőlük, pl. a hamarosan érkező akusztikus-áthangszerelt anyag kapcsán.

Ezt követően a jóval metalosabb Solidity következett, akik Controlled? című új EP-jüket mutatták be, jó néhány régebbi dallal és egy feldolgozással tarkítva. Most láttam őket harmadszor élőben, és amellett, hogy a délutáni fesztivál-időpontok helyett most a télesti hangulat, az egységesebb megjelenés és a sejtelmes fényekben úszó színpad is segítette az átlényegülést, Kovács Attila énekes teljesítménye volt az, ami abszolút mellbevágott. A színpadot uraló jótékony óriás a suttogva szavalástól az elnyújtottan szenvedő éneken át a legextrémebb hangokig elmerészkedett, legyen szó akár kiakadt üvöltésről vagy bugyborékoló hörgésről. A legemlékezetesebb az Insomnia című saját dal volt, de a Nevermore-féle Narcosynthesis is jól állt nekik.

Búcsúkoncert ide vagy oda, a Miserium tagjain nem látszott semmi feszültség vagy szomorúság. Ennek kimondottan örültem, mert az általam látott koncertjeik közül ez volt a legjobb, ha a körülményeket (főbandai státusz, hosszú setlist, jó hangzás...) nézzük. Tari Szabolcs nagyokat mosolygott a többiekre, miközben játszi könnyedséggel prezentálták a lemezekről jól ismert dalmonstrumaikat, egy Gojira-súlyú riff itt, egy opethes hatású keringős refrén ott, egy Arch Enemy-s szóló Amott. De tényleg, minden dalnál újra és újra rácsodálkoztam, hogy milyen bravúros megoldásokat, szívbemarkoló dallamokat, meredek váltásokat és elementáris riffeket hozott létre ez a mindmáig pimaszul fiatal négyes. Azaz ötös, hiszen egy dalban az állandó beugró dobos is színpadra lépett.

Az első csúcspont számomra az Iványi Álmos drámai énekdallamára épülő Music Box volt, de ezt azonnal követte a zenekar hattyúdalaként kiadott 100.000 Light-Years. Utóbbit megjelenése óta nagyon sokszor meghallgattam, és fura volt arra gondolni, hogy talán akkor és ott hangzott el utoljára, pedig egy olyan nagyívű, szépen építkező szerzeményről van szó, ami ha a Gildenlöw- vagy Matheos-„gyárban" készül, akkor nem húszan beszélnénk róla elragadtatva egy apró klubteremben, hanem például az A38 előtt ölnénk egymást halomra, hogy minél hamarabb a színpad elé keveredjünk. Dramaturgiából nagy piros pont, hogy a záródal elé beszúrták az elsőlemezes ballada, a Nebula Helix akusztikusra csupaszított versszakát, amelynek egyik sora az alkalomra kanyarítva így hangzott: „...time for a last dance, time for the last words, it's time to end this dream" ... és jött is zárásul a Wanderer és egyben a harmadik csúcspont: „Ashes to ashes, dust to dust"...

Mivel a múltkori Miserium-interjú végére illett volna valami záró bekezdést írnom, de ez lemaradt, ezért itt szeretném azt pótolni, és megköszönni a srácoknak, hogy majd' negyvenéves fejjel kb. újra úgy rajonghattam egy hazai bandáért, mint csillogó szemű gimis koromban, mikor a pécsi progfeszteken állva vártam, hogy jöjjön a Stonehenge-et, az Eclipse, az After All és a ....
Perfect Symmerty. A miseriumos srácok a szervezéskor jól kigondolták, hogy a négy fellépő négy különböző világot képviseljen, és az est zárását a hazai prog-szcéna nagy öregjére bízták, arra a régen „Pécs Warning" becenéven futó bandára, akiket a Morning demó óta követek, és akik 2020-ban immár huszonöt éve lesznek elvitathatatlanul jelen a hazai undergroundban, az újabb és újabb tagcserék ellenére. Ahogy Kálmán Kata énekesnő a Változom című dal előtt bejelentette, az újesztendő megint új leosztást hoz számukra, hiszen Kovács „Cliff" Péter billentyűs és Cselényi Feri gitáros-alapember távoznak a fedélzetről. A lendületes, jó hangulatú koncerten a 2012-es Tökéletes szándék lemez és a 2016-os Kezdet EP jól ismert témái mellett a jövőbe mutatva elhangzott a Szimbiózis és a Fejvesztetten című két újabb keletű nóta is, amelyek remekül illettek a dalcsokorba. Van már pár biztos dolog koncertfronton, de mindenképp nagybetűvel szerepel közöttük, hogy megnézzem Kusinka Tamásék negyedszázados jubileumi buliját, bárhol, bármikor és akárhányszor is lesz. És ha ők nem nyomják el pl. a Morningot vagy a New Dealt a korai érából, akkor én fogom. Esőbottal, tüllszoknyában táncolva akár.

Fotó: BalooPhoto