Shock!

Végre, végre, végre. Már azt hittem, hogy ez a zenekar menekül előlem! Szigeten utólag tudtam meg. Aztán elmaradt. Aztán én maradtam el. De most nem volt menekvés, így megsasolhattam Pollyékat élőben. És nagyon frankó volt. Mocskos, zajos, energikus, ahogy kell, de ahogy kevesen tudják.

A ruhatárnál történt közjáték (Egy százas lesz, fiatalember!, Már odaadtam!, Nem!, De!, Nem!, De, el is tetszett rakni! Nem én, mit képzel! Jóvan, akkor adok még egyet!) után a terembe lépve épp elkaptam az alteros zenével operáló Rado Denise utolsó két dalát. Sem kiállásban, sem zenei szempontból nem az én világom a banda, bár ez nem jelent semmit. Egyetemi bulikra biztos jó, csak itt nem fokozták a hangulatot.

Fél tizenegy körül megszólalt az est első torzított akkordja (ránk fért már!), én meg a rövid beállás alatt felmértem az erőviszonyokat: két szárazan zakatoló gitár, egy fretless bőgő és egy dob alkotta azt a hangmasszát, amitől nagy vigyor telepedett arcomra. Stoner rocknak nevezném a muzsikát, a tálalás pedig abszolút laza, de mégis organikusan húz az egész. Tessék látni, hallani, megtapasztalni!

A következő nóták hangzottak el: Találgatós, Kincs (HATALMAS DAL!!!), Mexicola, My Private Journey (új nóta, letölthető a www.pollyisdead.hu oldalról linkelve), Megérintve, Evil Eye és még pár új szerzemény, amik alapján érdemes várni azt a lemezt. Remélem 2005 a Polly éve lesz!

Sajna az Annabarbit már nem tudtam megnézni. A kedves ruhatáros néni (lógsz egy százassal, mami!) átadta KINCSkereső kisködmönömet és rolling stoner lettem az utolsó villamossal. Álmában csengetett kicsit, de van ilyen.