Mondjuk ki kerek perec: elcseszett ötlet volt ezt a monstre koncertet vasárnap estére tenni. Mert igaz ugyan, hogy október 23-a ünnepnap volt, de 24-e már nem, éppen ezért a nézőszám is igencsak elmaradt attól, amire számítani lehetett volna akkor, ha hétvégére esik a dolog.
Néhány fanatikus állat (mint kis társaságunk) azért részt vett a rendezvényen, bár szó, ami szó, alaposan rá kellett pihenni napközben, hiszen jó Wigwam-szokásokhoz híven igencsak késői kezdésre, ergo késői befejezésre lehetett számítani. Gondoltunk ugyan arra, hogy esetleg pontosan, kiírás szerint elkezdődik a program, és talán olyan éjféltájban már elindulhatunk hazafelé, de természetesen nem így történt. Ugyanakkor (és ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy végső soron belenyugodtunk a csúszásba, mert anyáztunk rendesen – mindenesetre amennyire tudom, nem a zenekarokon múlott a dolog) egy percét sem bántuk meg annak, hogy végülis kitartottunk negyed háromig. Age Of Nemesis-ék éppen akkor kezdtek bele a legutolsónak mondott ráadásba, de erről később…
Elsősorban Age Of Nemesis koncertre mentünk, de én a magam részéről mindegyik bandára kíváncsi voltam, hiszen kis hazánkban oly’ kevés az igazán jó prog rock / metal csapat, diplomatikusan szólva, nem vagyunk az a kimondott prog nagyhatalom, hehe. A Station-X fiatal, szemmel láthatóan mérnökökből / informatikusokból álló gárdája nagyon jó kis instrumentális zenét nyom, Liquid Tension / Mindflowers vonalon haladva, egyetlen igazán gyenge pontjuk a dobos hiánya. Megértem én, hogy jó énekes alig van itthon, ezért instrumentálisan kénytelenek játszani (sok dalnál hallatszott, hogy konkrétan hol lenne az énektéma helye). Azt is megértem, hogy dobost sem könnyű találni; ugyanakkor annyira azért nem reménytelen a dolog, mint egy vokalista esetében. Úgyhogy én a csapat helyében koncertezés helyett inkább folytatnám a keresést, mert elég illúzióromboló dobgéppel kiállni a színpadra, nem is beszélve arról, hogy milyen sokat tehet hozzá az ütős a dalok megszólalásához. Amúgy jó az irány, nekem kimondottan tetszettek a témák. Lesz ebből még cserebogár!
Az Everwood énekese, Koncz Balázs (bár hozzáállása, színpadról áradó zeneszeretete szívet melengető) a Dimebag emlékkoncerten nem különösebben győzött meg a hangjával, pedig akkor még nem is tudtam, mi fán terem az Everwood. Amikor kiderült, hogy progmetalt nyomnak, nem nagyon dobódtam fel, hiszen a Dimebag esten hallott hangterjedelem azért kevéskének tűnt ehhez a műfajhoz. Mindazonáltal a buli előtt azért csak meghallgattam a letölthető EW dalokat és örömmel konstatáltam, hogy a stúdióban Balázs tényleg elég jól megoldotta a dolgát. Innentől kezdve tehát sokkal pozitívabban álltam én is a zenekarhoz, és kíváncsian vártam a koncertet. Sajnos azonban az ének ezúttal sem győzött meg élőben (Stratovarius nótát bevállalni meg pláne nem kellene!), de az igazság az, hogy a zene is, bár tele volt ötletekkel, időnként szét-szétesett.
A gitárszólókról pedig néha konkrétan Ace Frehley jutott eszembe, ez pedig egy prog metal zenekarnál nem feltétlenül szerencsés párhuzam. Érzésem szerint ez a stílus kicsit “nehéz” dió a srácoknak, koncerten legalábbis mindenképpen. Balázs hangja a búgó, mélyebb fekvésekben nagyon jó, a magasak, illetve a “kieresztős” témák azonban egyszerűen nem neki valók. Ötletek, jó dallamok, mint már említettem, vannak bőven; de azt hiszem, nem ártana kicsit a jelenlegi adottságoknak megfelelően egyszerűsíteni a zenén. Ahogy ugye mondani szokás: addig nyújtózkodj…
A Dead-End zenekar viszont régi proggerek projektje, többek között Echoes Of Pink Floyd tagokkal és mivel az ugyanitt 3-4 évvel ezelőtt látott EOPF koncert rendkívül királynak bizonyult, kíváncsi voltam rájuk. Sajnos azonban a koncert nagy részét végigpofáztuk Dr. Kiss-sel, úgyhogy csak a háttérben hallottakra, és a többiek által elmondottakra hagyatkozhatom – mindenesetre jónak tűnt a dolog. Nem prog metal volt, inkább prog rock, de az izgalmasabb, húzósabb fajtából; magyar szövegekkel, kicsit talán az Unicum States világától nem messze elhelyezhetően. Alapvetően tehát tetszett, és az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy fent említett kollégám-barátom talán szándékosan akadályozott a koncert figyelésében, mert neki nem jött be a zene, és nem akart unatkozni, hehe.
A Nemesis névváltoztatását lehet pozitívan vagy negatívan megítélni, mindenesetre az biztos, hogy a Magna Carta szerződés egy új korszak nyitánya a csapat életében, ennélfogva keresve sem találhattak volna jobb alkalmat a változtatásra. Itt azonban véget is ér az újdonságok folyama, mert a zenekar maradt az, ami eddig is volt: a vezető hazai progmetal csapat. Más kérdés, hogy a vezető szerep elérése itthon nem különösebben ütközik nehézségekbe, tekintve, hogy rajtuk kívül manapság szinte nincs is hasonló stílusú, folyamatosan aktív társulat, amely nyugati színvonalon bazsevál (a Wendigo ugye már nem prog; az átalakult Stonehenge mostanában mondjuk újra mocorog, az igaz; de hová tűnt pl. a Perfect Symmetry?). Mindazonáltal Fábiék tevékenységébe akkor sem lehetne nagyon belekötni, ha történetesen egy lenne a csapat a 666-ból itthon ebben a műfajban.
A Magna Carta szerződés is magáért beszél: bár anyagi-üzleti sikerben nem fogja ugyanazt jelenteni, mint pl. az Ektomorf-Nuclear Blast kapcsolat, azért arra jó lesz, hogy néhány éven belül akár az Inside Outhoz is eljusson az Age Of Nemesis, és hogy a kontinens Threshold / Ayreon / Shadow Gallery / Vanden Plas / stb. rajongói rákattanjanak hazánkfiaira. Ehhez minden adott is: magas szintű hangszeres tudás, király énekhang, koncertkész, angol nyelvű repertoár, és ami legfontosabb: ott vannak a zseniálisan jó dalok, tele iszonyat fogós dallamokkal, amelyek angolul is legalább annyira ütnek, mint magyarul! Tehát, ez a zene abszolút exportképes, és mint azt talán egy korábbi cikkben már leírtam, korszerű kifejezéssel élve EU-kompatibilis.
Kár, hogy ebben a rosszul megválasztott időpontban ezt csak nagyon kevesen láthatták-hallhatták, pedig a kisszámú közönség ellenére Kiss Zoliék nem adták alább a szokásosnál, ami ugye az ő esetükben brutális hangzású, minimum kétórás prog metal orgiát jelent. Itt szó sem volt hakniról, ezek az emberek tényleg szívvel-lélekkel muzsikálnak, és mindemellett tényleg irtó magas színvonalon! Best of Nemesis programot hallhattunk ezen a kései órán, néhány újabb keletű instrumentális nótával megspékelve, a most már tényleg megjelenő Goddess Nemesis lemezről.
Nem maradhattak ki persze a lassan már Nemesis-klasszikusnak számító feldolgozások sem: a Gates Of Babylon tulajdonképpen bárki előadásában megunhatatlan, de az nagyon tetszik, hogy a srácok még ezt a dalt is saját képükre formálták. A Queensryche Missionjét pedig ugyan jobban ismeri a közönség, de a dal (és a feldolgozás) értékeiből ez mit sem von le. A végére még a Deep Purple Burnje is belefért, ami a Bootleg CD-n is nagyot ütött már: élőben, ha lehet még jobban “tolják”. Persze ez a dal is alapból zseniális, igaz, annál nehezebb jól eljátszani. A Burn után még egyszer visszajöttek egy Terra Incognita-s nótával, de addigra mi már hullák voltunk és a távozás mezejére léptünk.
Remélem, legközelebb kevésbé lehetetlen időpontban is megtekinthetjük a csapatot akár főbandaként, akár egy külföldi banda előtt. Kapnunk kell az alkalmakon, mert tényleg nagyon keveset játszanak Pesten – remélem, idővel ez megváltozik.
