Shock!

Néhány napja elhunyt Nepp József, Magyarország egyik legjobb humorú embere. Legismertebb mondása szerint, amikor még nem volt stúdiótag, arról álmodozott, hogy jobb filmeket fog csinálni, mint Walt Disney. Miután bekerült a legendás Pannónia Filmstúdióba, jobb filmeket szeretett volna csinálni, mint Dargay Attila. Egy kis idő múlva egyszerűen csak meg szerette volna érni a nyugdíjkorhatárt. Egyedül utóbbi célját sikerült elérnie. Mármint szerinte, szerintem ugyanis mindet. Mert a magam részéről csak nehezen tudok elképzelni szórakoztatóbb animációs sorozatokat, mint a ritkás hajú örök balek történetét elmesélő Gusztáv, a nemzet kedvenc bérelszámolójának és flúgos családjának életét bemutató Mézga család, vagy az állatszereplői által az idióta emberi helyzeteken élcelődő Kérem a következőt! Hogy minden idők legjobb magyar rajzfilmjét, a Macskafogót már ne is említsük. És Nepp bizony mindnek ott volt az alkotói törzsgárdájában, általában barátaival, Romhányi Józseffel és Ternovszky Bélával együtt. De ami igazán összeforrt a nevével, az legelső egész estés animációs filmje, a Hófehér, amit ő írt, tervezett és rendezett.

Nem nagy nehézség rájönni, hogy az abszurd sztori a mindenki által ismert Hófehérke-történetet gondolja át, de olyannyira ám, hogy ezt a filmet nem feltétlenül fogod megmutatni a kisgyerekednek, te viszont tutira a röhögéstől könnyezve nézed majd végig a szűk másfél órát, benne a csúf, fehér hajú, vörös szemű, szőrös címszereplővel és az őt szívből gyűlölő, vesztére törő törpékkel, akik amúgy a hét napjainak nevét viselik. De a lényeg nem is ők, hanem a szenzációs mellékszereplők. A könyökpuszi-függő, zseniális udvari kuruzsló, Tutegál professzor, a kissé buggyant uralkodó, Oroszlánszagú Leó (ezen a néven az utolsó), aki kizárólag zöldtakarmánnyal táplálkozik és tyúkokat használ postagalambok helyett (szerény sikerrel), gonosz udvarhölgye, majd felesége, I. (avagy Egetverő) Arrogancia, vagy éppen Szatiro, a szoknyabolond vadász. Az olyan nevek pedig enyhén szólva is magukért beszélnek, mint a szerencsétlen sorsú Lady Konstans Fridzsider királyné, illetve a szomszédos Retrográd (!) uralkodói dinasztiáját képviselő III., avagy Cukorbeteg Edgár, vagy éppen fia, Rövidlátó Alfonz.

Rendkívül zseniális ötlet, hogy a törpék egyébként mind-mind megfeleltethetők a királyi udvar egy-egy lakójának, így van hasonmása a vadtörpék (nem valami lenézett kertitörpék ám!) között a kovácsnak, a szakácsnak, az udvarmesternek, de még magának a királynak is. Ezek a karakterek ráadásul sokszor még a hangjukat kölcsönző színészre is hasonlítanak, Tutegálban például csak az nem látja meg Körmendi Jánost, aki nem akarja, de ugyanígy nehéz lenne nem felismerni Sztankay Istvánt Szatiro, vagy éppen Haumann Pétert az udvarmester „szerepében". Az éppen virágkorát élő magyar szinkrongyártás pedig újfent bizonyított, vitán felül minden résztvevő zseniálisat nyújt, és képzelem, mekkorát röhöghettek egy-egy jelenet szinkronja során. Az olyanokon, mint amikor az udvari haditanács zajlik, vagy amikor Szatiro megpróbálja megölni a bivalyerős Hófehért, esetleg éppen személyes kedvencemen, amikor az alapból nő- és óriásgyűlölő törpék istentelenül berúgnak („RE-CE-CE!"). Hogy az olyan szállóigékről már ne is beszéljünk, mint a „Ha szorgalmasan dolgozol, még dolgozó nő is lehetsz.", az „Óriásveszély!" a „Ki a törpe, mi?! Mondd még egyszer!", vagy az „Akkor én ezennel a tudományt érvénytelenítjük!". Meg még vagy ezer másik, de ezeket már fedezd fel te magad!

A Hófehért persze 1984-es bemutatóját követően nemcsak itthon imádta mindenki, hanem a nagyvilágban is csodájára jártak. Olaszországban, az egyik legnevesebb gyerekfilmes és animációs seregszemlén, a Giffoni Nemzetközi Filmfesztiválon például Nepp József konkrétan életműdíjat vehetett át. Ismétlem: életműdíjat – úgy, hogy forgatókönyvíróként még előtte volt például a Macskafogó és a Szaffi. Úgy a kunszt igazán. Mi pedig utolsó ringy-rongy törpék lettünk volna, ha legalább ennyiben nem emlékezünk meg erről a zseniális alkotóról, és talán még azt is megérdemeltük volna, hogy darabokra törjenek, a bőrünkből pénzeszacskót készítsenek, a sípcsontunkból furulyát. A gyomrunkból meg lampiont.