Shock!

Kevés olyan sorozatfüggő élhet ezen a bolygón, aki nem pörgette még végig a drogfőzés témájára épülő, rendkívül sikeres Totál szívás sorozatot annak idején. Aki látta, valószínűleg élete egyik legjobbjaként könyvelheti el az elképesztően csavaros logikára felépített akció-drámát, illetve azt is nagyjából kizártnak tartom, hogy az itt mellékszereplőként megismert, pörgő nyelvű Saul Goodman ügyvédet alakító Bob Odenkirk ne tett volna jó benyomást bárkire is, aki bírja az egyedi karakterformálást. Örömhír, hogy a színész legfrissebb, sokadszorra is elhalasztott egész estés filmjét végre mégis szabadlábra helyezte a forgalmazó.

Odenkirk karaktere egyébként olyannyira telitalálat volt a Totál szívásban, hogy azt követően egy újabb spin-offot készítettek rá Better Call Saul címmel, ami az alapsorozat előzményeit tárja fel, s jövőre már a hatodik évadot fogja megérni. De ez persze nem csoda: Bob egyszerűen lubickolt a talpraesett latin nők rapid észjárását és pörgő beszédstílusát is megszégyenítő szerepben, amit bűn lett volna nem folytatni. Legfőképpen ezért is voltam nagyon kíváncsi a friss mozifilmre, ahol teljesen másféle karaktert szabtak rá, de biztosíthatok mindenkit, hogy utóbbi sem okozott neki problémát. A Hardcore Henry című sci-fivel debütáló, meglehetősen fiatal orosz rendező, Ilya Naishuller első komoly munkájának is nevezhetnénk a John Wick írójának tollából származó Senkit, amellyel jó eséllyel akár be is léphet a nagyok közé, ha ezen a nyomvonalon halad tovább. A film tartalma abszolút nem bonyolult, könnyen követhetők a részletek, és pont annyira akciódús, amennyire annak lennie kell, hiába indul a sztori a már sokszor elpukkantott klisével, mely szerint az első negyed órában is már sejteni lehet, hogy valami nem kóser a tökéletesnek tűnő amerikai mintacsaládban, s ahol a tömegeket rögtön bevonzó tündéri kislány áll a középpontban. (Aki egyébként tényleg tündéri.)

Stílusát tekintve akciófilmről beszélünk, de azért senki ne gondoljon LOL-kategóriás, '70-es években készült karatefilmekre, ahol a hátraszaltóval fára repkedő nindzsák láttán köpködtük tele pattogatott kukoricával a tévé képernyőjét örömünkben. De még csak a Steven Seagal-, Van Damme- vagy Jackie Chan-féle, nagyrészt hiteltelen verekedésekben bővelkedő VHS-filmekben sem érdemes gondolkodni, inkább az örök kedvenc Jason Statham, illetve újabban Liam Neeson nevével fémjelzett akciófilmek stílusa köszön vissza. Persze néha utóbbiak is hemzsegtek a túlkapásoktól, és pontosan ezért örültem meg a Senki első, buszban leforgatott akciójelenetének, ami a fentiekkel ellentétben pont olyan életszerű jelenetet ábrázolt, ami szinte teljes mértékben mentes volt a lehetetlen szituációktól. Ilyesmit is ritkán lehet látni a mai felhozatalban, és már csak emiatt is érdemes belekukkantani a filmbe, meg persze főleg azért, ahogyan Odenkirk megformálja azt a múltbéli sötét titkokat palástolni próbáló, macsó karaktert, amit előzetesen senki nem várt volna tőle. (A színész egyébiránt két éven keresztül készült és edzett erre a szerepre, ami önmagában sem akármilyen teljesítmény.) A későbbiekben sajnos – szokás szerint – ezeket a hentelős jeleneteket is túlhúzzák, azonban az embernek mégis van egy olyan pozitív érzete, hogy itt nem unalmas szuperhősöket, hanem hús-vér embereket lát akciózni.

Bakik és csalódások nélkül persze nincs film: a főszereplő szomszédjának '72-es Dodge Challengeréről elböfögött oltári nagy baromságtól a hardcore autórajongók például biztos falnak fognak menni, de lehetséges, hogy Connie Nielsen is sokakban csalódást kelt majd, bár szerintem még mindig jól tartja magát. Az igazi kuriózum viszont nem ő, hanem a főszereplő apjaként feltűnő, 83 éves Christopher Lloyd, aki még ebben a korban is olyan humorral átitatott, pozitív energiákkal brillírozik a szerepében, hogy le a kalappal előtte. A rendező állítása szerint még ahhoz is ragaszkodott, hogy minden segítség nélkül, saját maga cipelje a nehéz shotgunokat. Miatta aztán tényleg érdemes próbát tenni a Senkivel, de ha egyébként is bírod a vállalható akciófilmeket, akkor se hagyd ki.