Shock!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregember. Jobban mondva öregasszony, sőt, valójában nem is volt annyira öreg, úgyhogy maradjunk egyszerűen az asszonynál. Ennek az asszonynak volt egy szép szál legény fia, úgy hívták, hogy Tomika. Ez a fiú márpedig a fejébe vette, hogy ő biza muzsikus lesz, mégpedig a legeslegjobb kerek e világon. Aztán ahogy a fiú muzsikálni kezdett, olyan szépen jöttek elő a hangok a zeneszerszámából, hogy annak aztán csudájára jártak az emberek hetedhét országból. Volt ennek a legénynek néhány cimborája is, a Presser, a Somló, a Laux meg a Frenreisz, és ezek aztán szépen lassan meg is hódították az egész királyságot, ahol éltek. Egy napon azonban a fiú csudás álmot látott, egy sokkal nagyobb birodalmat, túl az Óperenciás-tengeren, ahol várta őt a királylány meg a fele királyság. Át is keltek a legények az Óperencián, de vissza már csak eggyel kevesebben tértek, mivel a legény kint maradt szerencsét próbálni. Ez a szerencse azonban csak nem akart rálelni a fiúra, aki lassan el is felejtette a muzsikát, telemarkentinges lett, kicsivel később pedig két golyót kapott a fejébe, vagy a mellkasába (a kérdés nincs megnyugtatóan eldöntve), és ott halt meg a messze idegenben, miközben az öregasszony csak várta-várta haza egyetlen fiacskáját, mindhiába.

Erről szól az egykori Hungária és LGT-gitáros Barta Tamás története, aki a dokumentumfilm kezdetére már az egyik leg(el)ismertebb magyar zenész, ráadásul ritka kiváltságos kegyben részesül: társaival amerikai turnéra indulhat, lévén az LGT ekkor tényleg a világsiker kapujában toporog. Barta aztán – saját bevallása szerint – senkinek sem szólva, a '74-es turné közepén úgy dönt, hogy ő bizony nem jön haza többé. Itthon hagyva édesanyját, özv. Barta Józsefnét, aki fia disszidálása előtt nem sokkal vesztette el férjét, családtagjai a második világháború során haláltáborokban végezték, így aztán valóban tökéletesen egyedül marad. Emellett rendkívül fájó pont volt számára az is, hogy hithű kommunistaként úton-útfélen szembesülnie kellett azzal, hogy fia lényegében a Magyar Népköztársaság ellensége, akit a hazatérés megtagadása bűntettének elkövetése miatt – távollétében – két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítéltek. Innentől szinte biztos volt, hogy Tamás nem térhet többé haza, vagy ha igen, akkor az bizony jó sokára lesz.

Az igen (talán már egészségtelenül) szoros kapcsolatot ápoló anya-fiú végül megtalálta a módját annak, hogyan tudjanak „beszélni" egymással: a többnyire Barta által vásárolt magnókazettákon „hangos levelezést" folytattak, a kazetták egyszerű levélküldeményként szelték át az óceánt. Családi vonalon sikerült elérni, hogy ebből végül film készülhetett: a kazettákat Barta Tamás „jogörököse", édesanyjának „fogadott lánya", Hajdú Judit találta meg az anya halála után, aki egyébként a dokumentumfilm egyik „főszereplője", nem mellékesen pedig Hajdú Eszter rendező édesanyja. A film gerincét ezek a magnókazetták adják, és rendkívül érdekes végighallgatni, ahogy ez a két ember egymást féltve, mégis, sokszor egymást korholva, mindenen túl is ragaszkodik a másikhoz.

Barta a '74-es lelépését követően még bizakodó, gyorsan összejön az amerikai királylány kegye (ez a zöld kártyához elengedhetetlen volt), már csak a fele királyság hiányzott, az azonban kicsit nehézkesebbnek bizonyult. Az optimista fiú négy-öt év alatt el is jut odáig, hogy Amerika sem a mennyország, „ha otthon van probléma, akkor itt százszor annyi probléma van." Szép lassan (nagy keserűen bár, de kénytelen-kelletlen) feladja zenészálmait, és megelégszik azzal, hogy van neki huszonnégy csatornás színes tévéje, amihez jár egy távirányitó is, a ház kertjében meg ott az úszómedence. A „levelezésekből" egy nagyon kedves, ám nem túl okos és elég naiv fiatalember képe rajzolódik ki, aki elhitte az Amerikai Álmot, mert el akarta hinni – hogy aztán az végül menthetetlenül képen vágja.

A kazetták túlvégén ott az özvegy, a '70-es évek szürke Magyarországán, aki egyre keményebben ostorozza fiát azért, mert őt egyedül hagyta, és egyébként is, a disszidálás miatt nem kerülhet jobb állásba sem, ami neki anyagilag is jelentős kiesést jelent. Fiát mindenképpen látni akarja, és bár útlevél-kérelmét rendre elutasítják, '77-ben végül a Miniszter Elvtárs úgy dönt, hogy kegyet gyakorol: Edit asszony két és fél hónapra kijut a fiához Los Angelesbe. A filmnek ezek a legvidámabb képei, majd egy nagy ugrással ott termünk Tamás halálánál. És a film itt siklik ki véglegesen. A stáb eljutott ugyan Los Angelesbe, hogy ott végül beszéljenek Barta menyasszonyával, egykori üzlettársával, meg egy ügyvéddel és egy magánnyomozóval is (mindannyian elvetik azt a hivatalos álláspontot, hogy a gitáros öngyilkos lett volna), de valahogy totál súlytalan és funkciótlan az egész. Az oknyomozás félbe marad, nem kapunk semmilyen új infót, mintha az egész csak azért került volna bele a moziba, mert muszáj volt leforgatni, ha már úgyis kimentek. Ennél is nagyobb gond, hogy a film egyértelműen azt sugallja, hogy az egykori üzlettársnak, Fekete Barnának (tényleg ez a neve, ráadásul a csávó szőke) valami szerepe egész biztosan volt földije halálában, már önmagában az is gyanús, hogy a lövéseket az ő nevén lévő fegyverből adták le. Csak hát bizonyíték, na, az nincsen egy darab sem. A miértekre válasz meg még annyi sem.

Nem is lehet hát csodálkozni azon, hogy Mr. Fekete jóféle perek garmadájával fenyegette meg az alkotókat, és ha lehet hinni a híradásoknak, be is kívánja tiltatni a filmet. Pedig nem kéne, mert ez a rész egyszerűen annyira gyenge, és annyira mellőz minden konkrétumot, hogy kár lenne vesződni vele. Ami miatt mégis mindenképpen érdemes megnézni a Siess haza, vár a mamát, az az anya-fiú kapcsolat igen konkrét (mi tagadás, néha már elég didaktikus) megjelenítése, és az, hogy Barta Tamás döntése végeredményben nemcsak saját tragédiájának ágyazott meg, hanem a fia elvesztésébe szinte beleőrülő édesanyjáénak is. (Arról nem is beszélve, hogy ezzel megtörte az LGT pályáját, aminek a másik nagy döccenőjét az jelenti majd, amikor a következő amerikai turnén Laux József is lelép, hogy Bartához hasonlóan szintén Los Angelesben telepedjen le.) A Siess haza, vár a mama! a szegénylegény története, akinek az lett a veszte, hogy hitt a tündérmesékben.

(A filmet a YouTube-on a mai napig – az éppen harminckilenc éve elhunyt Barta Tamás emlékének adózva – ingyenesen, reklámok nélkül tekinthetjük meg. Közel sem tökéletes, mégis, a korszak, vagy a főhős kedvelőinek mindenképpen ajánlott alkotás.)