Hosszú, három éves várakozás után végre valahára új Cannibal Corpse lemezt tarthatunk a kezünkben, mely anyag olyan az igaz CC rajongónak, mint éhezőnek egy falat kenyér. A legutóbbi mesterművük, a Kill album után nyilvánvaló volt, hogy annál intenzívebb, keményebb és nem utolsósorban technikásabb lemezt még Websteréknek is óriási kihívás lesz összekotyvasztani, s ők ezt bölcsen be is látták, tizenegyedik albumukon ugyanis visszavéve a technikai villogásokból inkább a szimplább hangképű, old schoolabb irányba mozdultak el.
Anno a Kill lemez mindjárt az első hallgatás után az egyik legjobb cimborámmá lett, amiben bizonyos fokig a rettentően brutális hangzás is ludasnak tekinthető. Talán a Kill a legbivalyabbul szóló Corpse lemez, Erik Rutan kiváló munkát végzett a megszólalással, s ezt a buffalói gárda is hasonlóképp gondolhatta, mivel ismételten Rutan barátjuk neve szerepel a lemezborítón, mint producer. Ennek megfelelően a hangzás tekintetében bizonyos hasonlóság fedezhető fel a Kill és az új alkotás között, ám ezúttal a hangsávok szellősebbre lettek véve, a gitárok pedig sokkal természetesebben szólnak, majdnem, mint a régi időkben.
Aki viszont megsínylette ezt a változtatást, az egyrészt Alex Webster mester, akinek basszusjátéka a korábbiakhoz képest kevésbé lett kiemelve, ami nagy kár, mert a fazon ezúttal is leiskolázza a színtér javát. A másik, amit szoknom kellett, az Paul Mazurkiewicz tompa és túlságosan kiemelt pergőjének hangja, valamint eldugott lábdobja. Tudom, ez már csak egyszerű szőrszálhasogatás, de mégis szeretném kiemelni a friss korong hangzásának fontosságát, hisz a CC számára a zene mellett a tálalás is mindig kiemelt jelentősséggel bírt.
Sok helyen olvastam negatív véleményeket az Evisceration Plague-gel kapcsolatban, ahol legfőbb problémaként a szürkeséget hozták fel. Nos, erős a gyanúm, hogy ezek a villámvélemények leginkább az egyre gyorsabb iramú tömegfogyasztás eredményei, amely jelenség sajnálatos módon mára már a rockzene szentséges templomát is megfertőzte. Alapos odafigyeléssel hallgatva a lemezt ugyanis egy sor olyan dolgot fedezhetünk fel itt, ami még most, 2009-ben is a Cannibal Corpse nagyságát hirdeti. Ehhez persze nem árt, ha az ember minimum megveszekedett CC rajongó, aki ugyan tudja a fanatizmus ködös burkán kívülről is szemlélni az adott alkotást, s egyszerű death metalos hozzáállással ítélkezni a mű felett, ám minek is cselekedne így, mikor kedvencei azt adják meg neki, amire épp vágyik: delivering the goods, hehe...
Szóval az Evisceration Plague kritikájánál két út áll előttem: a) elborult(sághoz közeli) állapotú fanatikusként tekintek erre a lemezre és aszerint értékelem, vagy b) elfelejtem, hogy valaha is headbangeltem orrvérzésig egy CC koncerten, és jól-meg-mondó kritikusként fittyeket hányogatok az albumra. Nehéz a döntés, de aztán arra jutottam, hogy minek is kéne választanom? Egy paranoid, tudathasadásos kritikus-rajongó fülével nézem és szemével hallgatom Corpsgerinderék friss alkotását, és akkor talán nem lesz sírás, anyázás. S mivel a hangzást és a valószínűsíthető zenekari irányvonal-elképzelést már megfejtettük, nem marad más, hátra, mint maga a zene értékelése, mely elsőre valóban nem túl meggyőző, mert kevésbé bonyolult, mint a Kill és nem is olyan brutális, mint a valaha hallott egyik legbetegebb lemez, a Tomb Of The Mutilated. De még olyan változatos sincs tempók és dalok terén, mint a Gallery Of Suicide, ám mégis van ennek az albumnak valamije, amitől a Corpse még mindig komolyan vehető és őszinte marad, ez pedig nem más, mint a nagybetűs HANGULAT. Mert habár a nyitó, egyébként igen agresszív vokállal felvértezett Priests Of Sodom akár a Vile-os Devoured By Vermin ikertestvére is lehetne, de az egyszerűre vett dalszerkezet és a Corpse-osan fogós verze egyszerre tizenöt évet repít vissza, a gyilkos kettős Evidence In The Furnace/Carnivorous Swarm képében pedig oly vérszomjas őspusztítást enged szabadjára a csapat, aminek gyökerei egészen a híres-hírhedt Eaten Back To Life debütalbumig nyúlnak vissza. Rutinmunka, nyilván, de ezért szeretjük mi annyira ezt a bandát. Persze, máskülönben itt sincs világmegváltás és a death metal vérfolyóját sem az Evisceration Plague foglya új mederbe terelni, de még a dúdolható gitártémák és füstölgő szólók száma is kevés, s mintha a Pat O'Brien/Rob Barrett gitárduó is takarékra állította volna magát; vagy lehet, hogy ezúttal csak azon rajongóiknak játszanak, akik oda-vissza vagy harminckétszer végiglesték a tavalyi három órás dokumentumfilmjüket? Ki tudja, én is csak sejtem a választ.
Végül pedig hadd vegyem (még egyszer) védelmembe a csapatot! Már a Kill idején is ment a fanyalgás a borító kapcsán, ami valóban nem lett egy újabb Tomb (enyhén szólva), de ugyan manapság kit botránkoztatna meg egy olyan kép, amin egy alsó testét kompletten hiányoló, felajzott zombi orálisan elégít ki egy női hullát, aki történetesen még élvezi is az extrém elsősegélynyújtást? Az esti híradóban még durvább dolgokat is láthatunk, amik ennek tetejében még igazinak is tűnnek. Így az új Cannibal Corpse lemezt se fogják betiltani a borítója vagy a szövegei miatt, ahhoz minimum egy emberi embriófej-melléklet kéne a dvd helyett. Zeneileg azonban teljesen rendben van az új Corpse lemez, rajongóként 9, „csak" death metalosként 8 pont.
