Davy Vain kis csapatáról talán már mindig csak a "tyúk" és a "dugni" szavak fognak eszembe jutni: egy emlékezetes, a csapat fénykorából származó interjúban Danny barátunk minden dal szövegéről felidézte, hogy egy olyan tyúkról szól, akit meg akart dugni. Hm. Csodálatos.
megjelenés:
2005 |
kiadó:
Locomotive Music / HMP |
pontszám:
7 /10 Szerinted hány pont?
|
Bár aztán (az interjú olvasása után nem sokkal) meghallgatva a No Respect lemezt, elég jól elszórakoztam a jófajta glam-sleaze keveréken, ami laza volt, mint a Riga-lánc, nem szólt semmi komolyról (hacsak nem számítjuk a tömni való nőstényszárnyasokat), de kellemes hallgatnivaló volt.
Persze mostanában sorra alakulnak újra a hajbandák, van, amelyik jól teszi, hogy újra mikrofonállványt markolászik mankó helyett, mások kevésbé. Általában elég gyorsan el lehet dönteni, melyik retro revival melyik fent említett kategóriába tartozik, a Vain 2005-ös lemezénél azonban bajban voltam. A stílus alapvetően a jól bevált receptet követi, lazaság, versszak - refrén - versszak - refrén - tinglitangli szóló - dupla refrén, hajak, pimasz énekhang. Eddig rendben. Talán a csirkékkel és a kopulációval most kevesebb szöveg foglalkozik (tán már nem megy nekik annyira a dolog így öregecskedve).
Szóval borzalmasnak nem nevezném a visszatérést, nem is kísérleteznek semmi felesleges, nekik kevésbé illő modernkedéssel, de a retrót se viszik túlzásba - csak épp elmennek mellettem a dalok. Ez az, amit a kritikus, ha fejre áll, sem tud megmagyarázni (pedig ez lenne a dolga). Nincs mibe belekötnöm, de ahogy lekeverődik egy nóta, máris elfelejtem. A slágernek szánt nyitó Running On Empty, a Drag Me vagy az On The Line talán kicsit nagyobbat durran mint a többi, de ez sem robbanás, csak amolyan laza puki.
A lemez kötelező balladája pedig jelentős hiányosságokkal küzd: az átlagos énekhangot és a közepes zenei tudást még jól el lehet rejteni egy adag pattogós sleaze nótában, de egy ballada keretein belül bizony elvész a vékony ének, és a flitymorgó gitárok is úgy laposodnak el, mint az Alföld tengersík vidéke: ott vannak honn, ott az ő világuk, mondaná a koszorús költő. Mellesleg az Alföldön is vannak tyúkok, szóval van remény. De attól ez még bizony egy nem rossz, de nem is jó lemez.