Shock!

Niacin... de idétlen egy zenekarnév. Olyan mintha valami antibiotikum lenne. Majdnem az egyébként, tök véletlenül bukkantam rá, hogy mit takar a niacin. Egy vitaminos könyvet bogarásztam a minap és mit ad az ég... pont ott nyílt ki, ahol a niacinról írtak.

A következőket - többek között -: "A niacin hiánya negatív személyiségváltozásokat idéz elő. Szükség van rá az agy és a perifériás idegrendszer egészséges működéséhez. Hozzásegít, hogy az emésztőrendszerünk egészséges legyen, enyhíti az emésztőrendszer zavarait. Tetszetősebb, egészségesebb bőrt kölcsönöz. Kipirulást okozhat." Stb., stb...

No, miután megtudtuk, hogy mennyi mindenre jó a niacin, lássuk a zenét. Hárman alkotják a formációt, Billy Sheehan (basszusgitár), őt azt hiszem, nem kell bemutatnom, John Novello (Hammond orgona), róla eddig még nem hallottam, és Dennis Chambers, egy nagyon gömbölyű fekete dobos, aki inkább jazzes dolgokban szokott tevékenykedni. De rengeteg neves zenésszel dolgozott együtt. Semmi gitár? Semmi! Talán meglepő, de kicsit sem hiányzik. Valami fantasztikus, ahogy ez a három zenész együtt játszik, lélegzik minden dalban. Az ember azt hinné, öncélú a zene, de egyáltalán nem így van. Feelinges DALOKAT írtak, persze őrületes szólóorgiákkal, betétekkel, apró finomságokkal, de túlzások, magamutogatás nélkül. A jazz- és fúziós zenék irányába mutat a zene, de érzésem szerint annál valamivel lazább. Progresszívnek mindenképpen progresszív (még szép), olyanokat játszanak, hogy másodpercenként lent csattog az állam a padlón. Izgalmas minden pillanata. Prog. zenészeknek kötelező lenne meghallgatni. Ja, természetesen instrumentális, ha még nem mondtam volna.

11 dal hallható a CD-n - amely egyébként az ötödik albumuk, kénytelen leszek kutatómunkát végezni a korábbiak után - ebből kettő feldolgozás, egy King Crimson (Red) és egy Jan Hammer szerzemény (Blue Wind). A hangzás kristálytiszta. Természetesen. Profi öreg rókák, ha összejönnek jammelni.