Shock!

Már harmadik hagyományos szólóalbumát jelentette meg a System Of A Down frontembere, Serj Tankian, aki a legutóbbi Imperfect Harmonies megosztó kísérletezése után ismét hagyományosabb, rockos vizekre evezett a Harakiri című friss anyag dalaiban. Noha Serj nekünk adott aktuális interjújában is többszörösen hitet tesz az egyéni alkotás szépségei mellett, de azért valahol mélyen nyilván ő is tudja, hogy mindezt nem tehetné meg ennyire szabadon a System Of A Down múltja nélkül. Ennek jegyében augusztus elején a tavaly reaktiválódott Systemmel is lebonyolít egy rövid amerikai turnét, de hogy a jövő mit hoz, azt egyelőre – állítólag legalábbis... – senki sem tudja. A Harakiri mindenesetre megérkezett, Tankian pedig ugyanolyan magabiztos vele kapcsolatban, mint előző produkcióit illetően.

Hogyan írnád le valakinek a Harakirit, aki csak a System Of A Downból ismer téged?

Talán a Harakiri az eddigi leginkább punk rockos lemezem, rajta egy csomó olyan nótával, amelyek azokat az időket taglalják, amelyekben élünk. Az első single, a Figure It Out talán a legsúlyosabb dal az albumon. Összességében elég széles skálán mozgó szónikus kalandok ezek a felpörgetett rockmuzsika keretein belül.

Hogy tekintesz vissza mai fejjel az Imperfect Harmoniesra?

Egy olyan teljesen egyedi hangzású lemeznek tartom, amit a legkisebb összetevőtől kezdve a legutolsóig én magam teremtettem. Olyan zene, amilyet korábban soha életemben nem hallottam. Nagy rajongója vagyok Ennio Morriconének és még egy sor hatalmas filmzeneszerzőnek, akik – különösen a '70-es években – iszonyú masszív, erőteljes filmzenéket alkottak, amikben szintén ott voltak a nagyzenekari megoldások mellett a rockzenei és egyéb elemek. Én is összekevertem a szimfonikus hangzásokat a rockkal, az elektronikus zenékkel, a jazz-zel, hogy megalkossam ezt a semmi máshoz nem hasonlítható fúziós albumot.

Az az album azért elég rendesen kapott hideget-meleget mindenfelé. Dühös leszel egy negatív kritikától, vagy nem érdekel a dolog?

Nézd, egy jó szakács egyformán képes készíteni egy állati finom pizzát meg egy cordon bleu-t is. De nem várhatja el azt, hogy mindenki cordon bleu-t rendeljen. (mosolyog)

Miben látod a legnagyobb eltérést az eddigi három szólóalbumod között?

Az Elect The Dead az első szólóban készített rocklemezem volt progresszíven dallamos himnuszokkal. Az Imperfect Harmonies meg egy fúziós album, a középpontban a nagyzenekarral. Ez pedig egy punk rock lemez szintén himnikus szerzeményekkel. Az egyik legérdekesebb kísérletem az volt, hogy miközben írtam a dalokat, előszedtem pár korábbi szólódalomat, és teljesen lemeztelenítettem őket, hogy aztán amolyan zenei újrafeldolgozásnak vessem alá a témákat. A hangszerelésben például nagyon bevált ez a módszer. Az iPademet pedig szintén eszközként használtam a zeneszerzéshez. Nagyon kedvelem azokat a zenei alkalmazásokat, amiket írnak manapság, és sokat kísérleteztem ezekkel a programokkal is. Három dal alapjai ezek segítségével születtek. Művészként az ember nem akarja állandóan ugyanazt a dalt megírni, folyamatosan keresed az újabb és újabb kihívásokat, és ez a dalszerzésre is áll. A legjobb módszer ilyenkor megismerkedni egy új hangszerrel, vagy egy olyan hangszerhez nyúlni, amit egyébként jellemzően nem használsz, amikor nótákat írsz. Mindegy, hogy ez a konkrét esetben akusztikus gitárt, zongorát vagy elektronikus kütyüket jelent, a lényeg annyi, hogy ezek a szokványostól eltérő kísérletek eltérő dalokat is eredményeznek.

Nem furcsa majdnem teljesen egyedül dolgozni egy albumon?

Nem. Sőt, szerintem pont, hogy természetesebb dolog egyedül dolgozni a zenén, mint másokkal – már eleve azért is, mert a legtöbb zenész alapvetően nem más zenészekkel él együtt! (nevet)

Nincsenek bizonyos veszélyei annak, ha az ember túlságosan magára marad a zenével?

Szerintem semmi veszélyes nincs abban, ha valaki szólóművész. Nyilván egy sebész esetében nem lenne tanácsos, hogy teljesen egyedül, stáb nélkül operálja meg a beteget, de ez azért más. Ha valaki kellően erős vízióval rendelkezik a saját dalait illetően, és a produkciós munkát illetően is vannak bizonyos tapasztalatai, szerintem jobb egyedül dolgozni. Amúgy a zenekarom, az FCC tagjai játszanak azért a Harakirin.

Melyek a kedvenc dalaid az albumról?

Az Occupied Tears, a Harakiri és a Cornucopia.

Úgy tudom, négy lemezen is dolgoztál párhuzamosan, méghozzá eltérő stílusúakon. Miért döntöttél úgy, hogy stílusok szerint bontod szét az új szerzeményeidet, és mikor jelenhet meg a Jazz-ic Christ, az ORCA és az elektronikus anyag?

Dalszerzőként szeretek különböző színekkel dolgozni a zenében. Minden egyes zenei stílusnak megvannak a maga egyedi kifejezésmódjai, amik passzolnak az adott irányzathoz. A rock erőteljes, a nagyzenekari muzsika sérülékeny, a jazz szexi, az elektronikus zene táncos, és így tovább. Ezer más jelzőt tudnék még mondani mindről. Ami a megjelenést illeti, folyamatosan tárgyalásokat folytatunk vizuális és terjesztési partnerekkel, hogy kitaláljuk, melyik lemez mikör jöjjön ki.

Ezek az anyagok hogyan készültek el?

A jazz albumon olyan nagyszerű jazz zenészekkel dolgozhattam együtt, mint a zongorista Tigran Hamasyan, Tom Duprey trombitás, Valery Tolstoy fuvolás vagy a hegedűs David Alpay. Küldözgettük egymásnak ide-oda a dalokat, és idén végre elkészült a munka. Egyébként már régebben is elég sok jazz nótát írtam. A nagyzenekari album, az ORCA az első klasszikus szimfonikus művem, hiszen az Elect The Dead Symphony nem nevezhető annak, még ha a hangszerelése szimfonikus is volt. Ezen a művön nagyjából az Imperfect Harmonies albummal párhuzamosan kezdtem el dolgozni. Jövőre valószínűleg élőben is előadjuk majd néhányszor. Az elektronikus projekt pedig a Fuktronic néven fut, és a Mindless Self Indulgence-ből ismert Jimmy Urine-nal közösen visszük. A lemez olyasmi, mintha egy brit gengszterfilm lenne, csak éppen film nélkül... Színészek, mindenféle kellemetlen, gyilkolászós dolog és csupa csúcsra pörgetett hangulat.

Tavaly életedben először felléphettél a szülőhazádban, Libanonban. Milyen érzés volt otthon játszani?

Libanon egyetlen más országhoz sem hasonlítható a világon. Óriási volt ismét ott járni, ahol az első lépéseimet is megtettem gyermekkoromban. Hét éves voltam, amikor kivándoroltunk... Ami a konkrét koncertet illeti, a Libanoni Nemzeti Szimfonikus Zenekarral játszottam, és egyébként rengeteg rockrajongó él az országban.

Örményországban szintén jártál tavaly...

Igen, ott is a nemzeti operaház nagyzenekarával léptem fel Jerevánban, egy nonprofit technológiai központ megnyitóján. Fantasztikus a hely, és 11 ezer ember gyűlt össze, hogy részt vegyen a koncerten! Az is egy óriási buli volt. Emellett szintén tartottam egy ingyenes előadást, ahol az aktuális örményországi ügyekről esett szó, de állami vezetőkkel is találkoztam.

Afféle nemzeti hősnek számítasz arrafelé a System Of A Down többi tagjával együtt, igaz?

A zenekart és engem is nagyon-nagyon megbecsülnek Örményországban, igen.

Tony Iommi és Ian Gillan Rock Aid Armenia projektjéről hallottál?

Természetesen, és nagyszerű kezdeményezésnek tartom. Egy zeneiskolát támogatnak Gyumri városában az erőfeszítéseikkel. Ezt a sulit egyébként mi is igyekeztünk támogatni a magunk eszközeivel, igaz, más módokon.

Ha felkérnének, csatlakoznál a projekthez?

Persze! Nagyon szívesen dolgoznék velük együtt e célok érdekében.

Úgy tudom, írtál egy Prometheus Bond című rockoperát is. Ehhez honnan szerezted az inspirációt? Netán nagy musicalrajongó vagy?

Amikor Steven Sater megkeresett a Prometheus Bond ötletével, még nem igazán voltam oda ezért a világért. Magát a forgatókönyvet viszont roppant erőteljesnek és intelligensnek találtam, és szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy tényleg bármilyen stílusban képes vagyok zenét alkotni, amilyenben csak szeretnék. Igent mondtam, és fejest ugrottam a projektbe, amiből aztán életem egyik legfantasztikusabb zenei élménye bontakozott ki. A témák között egyaránt vannak rockos és jazzes pillanatok, nagyzenekari, komolyzenei megfejtések és zajos dolgok. Öt héten át futott a darab Bostonban, a Harvard Oberon Theaterjében, most pedig a musicalek fővárosába, New Yorkba is át szeretnénk vinni.

Milyen érzés volt tavaly ismét összejönni a System Of A Down tagjaival?

Óriási! Hihetetlenül jól éreztük magunkat együtt a turnén, és szerintem jobban szóltunk, mint valaha.

Mi a legfőbb különbség egy Serj Tankian szólókoncert és egy System buli között?

Számomra nincs olyan nagy eltérés. Felmegyek a színpadra, aztán professzionális zenészbarátokkal játszom a nagyszerű közönségnek. És mindkét esetben nagyon jól érzem magam.

Új albumot eszerint egyelőre nem is terveztek?

Még semmiféle tervet nem kovácsoltunk ezzel kapcsolatban. Ha elérkezik a megfelelő időpont, amikor mindannyian megfelelő hangulatban leszünk a dologhoz, akkor majd beszélünk róla. Ez az időpont viszont egyelőre még nem érkezett el.

Ez idő szerint nem.

Mi a következő lépés a lemezmegjelenés után?

Először az Államokban lesznek koncertjeink a nyáron, ősszel pedig Európába is átmegyünk a lemezzel. Utána pedig jövőre remélhetőleg egy világkörüli turné következik majd. De két hetet a Systemmel is koncertezem majd augusztusban a keleti parton, és így bezárul a tavaly elkezdett újjáalakuló turnéval megkezdett kör.