Az idén nyári kiszámíthatatlan időjárás, no meg a szokásosan kiszámíthatatlan hazai koncertre járó réteg a Petőfi Csarnok belsejébe helyezte a Ministryt. Nem is baj, előző nap Avril Lavigne-en sikerült esernyővel+esőkabátban rommá ázni és megfázni, semmilyen porcikám nem kívánt egy újabb szabadtéri áldást.
Mivel a hírek szerint tényleg ez az utolsó turnéja a Ministrynek, nem volt kérdés, hogy meg kell őket nézni. Előttük a hazai Mangod Inc. melegítette be a deszkákat, akik mostanában nem átallanak mindenféle kereskedelmi csatorna bulvárműsorában szerepelni.
Nem voltak sokan, a srácok műsora kezdetekor még annyian sem, nem is csodáltam, hogy a zenekar sem hozta azt az energiát, amit szokott. Meg amihez mi hozzászoktunk. Kicsit rozsdásan indult a koncert, a rövid műsor végére azért belemelegedtek azért ők is, de érezhetően nem ez volt életük legjobb bulija. Korrekt volt, nem több. A dalok pedig jók, és habár ugyanaz a hiba megvan élőben is, ami lemezhallgatáskor is feltűnt: hosszú távon egyformák az énektémák, ennek ellenére egy-két refrén így is beleragadt a fülbe. Néhány embert így is láthatóan meggyőztek, kell ennél több egy ilyen estén?...
időpont:
2008. július 8. |
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok |
Neked hogy tetszett?
|
Utánuk pedig jött az indusztriál metal istencsapása, gondosan drótráccsal elkerítve – hát, így jártunk mi fotósok ott a színpad előtt...
Valentin Szilvia
Bevallom őszintén, a Ministry nekem nagyon sokáig kimaradt. Csak a Rio Grande Blood lemez Senor Peligro dalának köszönhetően figyeltem fel rájuk két éve, azóta viszont igyekeztem kissé visszaásni a korábbi cuccokhoz is. Fentiekre való tekintettel felettébb örültem annak a hírnek, miszerint a turné programja nagyjából az utolsó három korongra fog épülni, így azért a műsor jelentős részével tisztában is voltam.
A Revolting Cocks I’m Not Gay című nótája szolgált a buli intrójául, és a kivetítőn szép lassan forgó diszkógömb-koponyánál jobban azt hiszem, nem is lehetett volna egyetlen képbe belesűríteni a Ministry esszenciáját. A zene rideg, poszt-apokaliptikus hangulatát remekül erősítette a színpadra felhúzott drótkerítés is, mely a fotósok dolgát nagyban megnehezítette ugyan, látványelemnek viszont király volt, csakúgy, mint Al elmebeteg mikrofonállványa. Maga a Főnök egyébként tiszta Ozzy, már ami a kinézetét illeti. Nem gyengén szétcsapta magát mostanra az öreg, így színpadi munkája nem nagyon állt többől némi kis színpadi topogásnál meg néhány teátrális mozdulatsornál. Egyébként egy ikon a csóka, nem csak zenéjében, de megjelenésében is, így nem is nagyon volt szükség tőle többre.
Azt nem tudom, hogy a hangzás szándékosan volt-e ilyen, vagy a PeCsa is rásegített kissé, de mocsokmód agyon volt torzítva minden, és kb. annyira volt barátságos az összkép, mint Schwarzi ölelése a Terminátor egyben. A hangzás tehát maximálisan illett a muzsikához, Tommy Victor és Sin Quirin gitárja azért el-eltűnt néha, de másba nem nagyon lehetett belekötni. Hallottam mondjuk olyan véleményeket is a buli után, hogy néhol bizony kamugitározás folyt az effekt-hegyek árnyékában, ezt azonban kissé túlzásnak tartom. Maga Al is hathúrost fogott összesen talán három nótában, de ekkor is inkább csak pici díszítő vijjogásokat, prüntyögtetéseket vezetett elő. Jobbára megmaradt lengő mikrofonállványa mögött, ahonnan szélesen gesztikulálva osztotta az észt.
Elnézve a zenekart, a csapat pszichopatája egyértelműen a billentyűs Bechdel, aki rezzenéstelen arccal nyomta végig az egész bulit, az új bőgős (a Static X-ből) viszont kifejezetten jó arcnak tűnt méretes szakállával, csakúgy, mint a vontszemű gitáros, aki a színpad jobb szélén csinálta a showt. Tommy Victort meg ugye nem kell bemutatni, bár azért meggyőződésem, hogy ebben a zenekarban nem tud teljes egészében kibontakozni a zsenialitása (sajnos mostanában a Prongban sem…).
Nagyon nem szeretnék kiemelni semmit a setlistből, legyen elég annyi, hogy a nyitó Let’s Go-tól a Wonderful World elmebeteg lezárásig tökéletesen precíz és hibátlan volt a program, ahogy az egy ipari legendához illik. A Ministry úgy látszik, komolyan vette, hogy a csúcson kell abbahagyni, bár a nyakamat rá, hogy hallunk még a jó öreg Alien Jourgensenről...
Kiss Gábor
További fotók:
Mangod Inc.
Ministry