November 8-án végre Budapestre is eljut az Armored Saint. A ’80-as évek egyik legjobb amerikai metalbandája egy speciális turné keretében érkezik az A38 Hajóra.
Idén ötödik alkalommal rendezik meg a régi Azfeszt hangulatát idéző nyírbátori DeathCrew fesztivált. A szervezők célja, hogy olyan zenekaroknak nyújtsanak fellépési lehetőséget, akik kiszorulnak a mai magyar fesztiválok látóköréből.
November 6-án végre Budapesten koncertezik a Diamond Head. A Metallica és a Megadeth egyik legfőbb hatásának számító brit heavy metalosok a Dürer Kertben játszanak majd.
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózdtól néhány kilométerre található Arlón a Hellness Hétvégét. Az igazán nagy múltra visszatekintő rendezvény talán az egyik legjobb, de mindenképp a legzúzósabb kisfesztivál az országban.
Az elektronikus metalcore egyik kulcszenekara, az Enter Shikari régi ismerősként tér vissza Budapestre ‒ ezúttal az Akvárium Klubba, az A38 Hajó szervezésében. A buli dátuma 2019. április 4. lesz.
A Budapest Park minden hónap első vasárnapján átváltozik Pöttömkertté. Érdekes, izgalmas és interaktív gyerekprogramokkal, előadásokkal várják a vidámságra vágyó kisgyermekes családokat.
Szeptember 17-én ismét Budapesten koncertezik Kip Winger. A Winger frontembere szólóban megint akusztikus programot játszik majd, a helyszín ezúttal a Barba Negra Track lesz.
Napjaink legnépszerűbb újkori gothic rock dívája, Chelsea Wolfe három év után visszatér az A38 Hajó fedélzetére, hogy végre magyar rajongóinak is bemutathassa legutóbbi lemezét, a Hiss Spun mindmáig méltatott dalait.
Immáron negyedik alkalommal rendezik meg Esztergomban a Sportalshow elnevezésű rock-metal fesztivált. A Pézsa Tibor Városi Sportcsarnok szabadtéri színpadán megrendezésre kerülő buli ezúttal is több ikonikus bandát és fiatal tehetséget vonultat fel.
Az Exodus lesz a főzenekara annak a turnécsomagnak, amelynek keretében év végén együtt járja körbe Európát a Sodom, a Death Angel és a Suicidal Angels. A közös turné magyar állomása december 2-án lesz a Barba Negrában.
Veterán thrasher találkozóra készülhetünk jövőre: 2019. március 11-én a Barba Negrában játszik az Overkill, a Destruction és a Flotsam And Jetsam, méghozzá a legújabb Killfest turné keretében. A Barba Negrás bulin egy ausztrál csapat, a Meshiaak nyitja majd az estét.
Csaknem másfél évtizednyi lemezínség után tavaly év végén új stúdióalbummal jelentkezett a kaliforniai Pretty Boy Floyd. A kultikus glamsterek ősszel Magyarországon is fellépnek.
November 6-án végre Budapesten koncertezik a Diamond Head. A Metallica és a Megadeth egyik legfőbb hatásának számító brit heavy metalosok a Dürer Kertben játszanak majd.