Eddig, ha metalos körökben elhangzott Finnország neve, akkor a rockerek kollektív tudatából azonnal előbukkantak olyan nagy nevek, mint a Startovarius, Nightwish, Sonata Arctica, Amorphis vagy éppen Children Of Bodom. Vejnemöjnen fenyvesekkel teli földje azonban folyamatosan ontja magából a tehetségesebbnél tehetségesebb énekmondókat, kik nem szándékoznak neves honfitársaik árnyékában éldegélni, inkább összeülnek egy erdei kunyhóban és a gőzölgő szauna forróságában azt teszik, amire születtek: zenélnek.
Az Amoral tagsága is valahogy így cselekedett, de ők gondoltak egy nagyot, és sem énekesnőt, sem pedig szintetizátort nem vettek be az együttesükbe, egyetlen célt tűztek csak ki maguk elé: írjunk DALokat, de úgy, hogy azok lehetőleg minél durvábbak és komplexebbek legyenek. Ilyen zenét persze sokan játszanak, mégis, a négy muzsikus biztos kézzel készítette el első két albumát (Wound Creations - 2004 és Decrowning - 2005) melyen már megmutatták, hogyan is képzelik el a zenélést, most pedig itt van harmadik korongjuk, melyen talán a legtökéletesebben sikerült megvalósítaniuk az elképzeléseiket.
Elsősorban azoknak tudom ajánlani a Reptile Ride-ot, akik nagy rajongóik a Mike Amott fémjelezte Arch Enemynek, valamint úgy általában a dallamokat is tartalmazó, ám mégis kellően brutkó északi death metal zenének. Félreértés ne essék, az Amoral nem az úgynevezett göteborgi halálmetalt nyomatja, zenéjükben nincs semmi svéd, van viszont messziről is fölismerhető finn dallamérzék. Ugyanakkor az emberhúsdaráló riffek és kétlábgépes alapozások már nagyon is a nyugati szomszédoktól eredeztethetőek, ilyesmit még a teljesen dallampárti Ukkó istenség sem tudott volna kitalálni népének.
Nagy lendülettel nyitja a 41 perces lemezt a klipes Leave Your Dead Behind, mely maga a csoda. A Ben Varon/Silver Ots gitárpáros valami elképesztően magas szintű gitározást mutat itt be mindjárt az elején, harmóniáikat élvezet hallgatni. Szólóik is aprólékosan kidolgozottak, van szerkezetük, ívük, a srácok nemcsak ujjgyakorlatokat végeznek húrjaikon. Az Erkki Silvennoinen basszerből és Juhana Karlsson ütősből álló ritmusszekció pedig igyekszik minél feszesebb és változatosabb tempót diktálni, érdemes odafigyelni rájuk is. Niko Kalliojärvi meg amolyan tipikusnak mondható deathes hörgéssel gyalul, de próbálja hangját minél szélesebb skálán használni. Ez főként a refrének terén mutatkozik meg, itt-ott elejt némi dallamos hörgést, amitől csak még színesebb lesz az amúgy sem unalmas album.
A lemez csúcsa számomra az eléggé idióta című Apocalyptic Sci-Fi Fun, mely egy instrumentális darab, de úgy összekalapálták a srácok, hogy attól minden dallamos death hívő taknya-nyála összefolyik. Ez a dal egy nyugodtabb tétel, élvezetes riffekkel, váratlanul felbukkanó lágy akusztikus pengetéssel de még némi halvány Morgoth utánérzés is tetten érhető a dalban, a szólómunka pedig azt hiszem, itt tetőzik be igazán. Én nem tudom, mit taníthatnak azokban a finn általános iskolákban, de már-már gyanús, hogy ilyen szintű zenészek kerülnek elő onnan északról. Valami titkos felderítő expedíciót kéne szervezni arrafelé, hátha ki lehetne deríteni a titkukat. Addig azonban itt van nekünk az új Amoral anyag, ami extrém metal létére kellően dallamos ahhoz, hogy ne csak az At The Gates vagy a Dark Tranquillity elkötelezettjei merjék megkóstolni. Finom zene ez, remek utóízzel.
